Az M44-es gyorsforgalmi út nettó 106,9 milliárd forint összegű fejlesztéssel megvalósuló, 32,2 kilométer hosszú, kétszer két forgalmi sávos utolsó szakasza várhatóan 2025 elejére készül el.
Szilágyi Liliába úszónő tavaly decemberben tett megdöbbentő vallomást, miszerint édesapja, Szilágyi Zoltán hosszú éveken keresztül bántalmazta testileg, lelkileg és szexuálisan. Sokan kétkedve fogadták a fiatal tehetség állítását, ám a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) külön vizsgálóbizottságának megállapítása szerint megfelelnek a valóságnak Szilágyi L
Az M44-es Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szentkirály közelében.
A pénzügyőrök egy cseh járművet ellenőriztek az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán. A raktér átvizsgálásakor több mint négyezer üveg különféle márkajelzésű (Chanel, Lacoste, Paco Rabanne, Hugo Boss, Versace stb.) parfümöt, valamint több száz napszemüveget és övet találtak.
Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat az ellenzéki összefogással szemben Budai Gyula - mondta a fideszes politikus szerdán a közmédiának nyilatkozva.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve a 2022-es szezonra hivatalból adott ki szükséghelyzeti engedélyeket, segítve ezzel a hazai gazdák munkavégzését.
Az MG név bizonyára sokaknak ismerős lehet, legyen szó az autórajongók körében népszerű kis roadsterükről, vagy éppen a hajdani Rover márka felpaprikázott modelljeiről. Az egykoron fényesen csillogó brit márka mára a kínai óriás, a SAIC kezébe került, amelynek köszönhetően új erőre kapott a gyártó, és bár jelenlegi, nagyrészt crossoverekből álló mo
Követendő példaként állították a résztvevők elé a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer elemeit és az itthoni Kkv stratégiát a külföldi előadók a Makronóm Intézet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és az Oecd gazdasági tanácsadó testülete társszervezésében Budapesten megrendezett Small Business, Big Deal nemzetközi konferenci
A vezető NFT piactér, az OpenSea hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan integrálja a Solana hálózatot. A régóta várt fejlesztésről a piactér egy teaser videót is közölt a Twitteren. The best kept secret in web3???? pic.twitter.com/xuZn64cZ4U — OpenSea (@opensea) March 29, 2022 Az integráció azt jelenti, hogy hamarosan a Solana hálózaton készített
Négy egymást követő kereskedési nap erős zárása után indexcsökkenéssel, az elért nyereségek némi korrekciójával indult a kereskedés szerdán az amerikai étékpapírpiacokon.
Az ukrán vezérkar szerint megtévesztő a bejelentés az orosz csapatkivonásokról Kijev és Csernyihiv környékéről, valójában Moszkva nem mondott le az ukrán főváros körbezárásának tervéről - idézte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a katonai vezetés közleményét.
Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat az ellenzéki összefogással szemben Budai Gyula – mondta a fideszes politikus szerdán a közmédiának nyilatkozva.
A floridai Jacksonville Közlekedési Hatóság (Jacksonville Transportation Authority - JTA) bejelentette, hogy a Balfour Beatty Vision 2 Reality (V2R) csapatát és az autonóm járműveket gyártó Beep-et választotta új önvezető autóbuszos szolgáltatásának bevezetésére. A szolgáltatás Jacksonville belvárosában egy nagyjából három mérföldes, önvezető autób
Körüljártuk, miért lett vége az infláció nélküli nyugodt gazdasági növekedés évtizedének, hogy mit hoz a trendforduló, érkezik-e a stagfláció, és van-e az inflációkövető állampapírnál jobb megoldás. Ajánló.
A Forma-1 nemrég megerősítette, hogy Szaúd-Arábia szerződése nincs veszélyben. A múltheti rakéta és dróntámadás során felrobbantották az Aramco jeddah-i olajfinomítóját. Az első szabadedzés alatt a füstfelhőt a pálya környékén is lehetett látni, sőt Max Verstappen még érezte is azt. Pénteken így a versenyzők maratoni megbeszélést tartottak. Több, m
Minél több erdőt irtunk ki, annál több állat téved be a városokba. A teljes anyag Egy leopárd adta az újabb pofont az autóiparnak címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Csak a 20. század végén fedezték fel azt a születési rendellenességet, ami végre fényt derített rá, hogy mi okozta a történelem egyik legdeformáltabb külsejű emberének állapotát. A világ legritkább és legkülönlegesebb betegségeit bemutató sorozatunkban most a Próteusz-szindróma következik.
Követendő példaként állították a résztvevők elé a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer elemeit és az itthoni Kkv stratégiát a külföldi előadók a Makronóm Intézet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és az Oecd gazdasági tanácsadó testülete társszervezésében Budapesten megrendezett Small Business, Big Deal nemzetközi konferenci
Fel- és bejelentéseket tett DatAdat-ügyben Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő - tudta meg az atv.hu. A kormánypárti politikus sajtóinformációkra hivatkozva tiltott pártfinanszírozással, költségvetési csalással és jogosulatlan adatkezeléssel vádolja a cégcsoportot és az ellenzéket.
Az Exatlon Hungary All Star eddig nem igazán úgy alakul Herczeg-Kis Bálintnak, ahogy szeretné. Hullámzó a teljesítménye, az elmúlt napokban pedig kifejezetten rosszul teljesített.
Fölösleges rongyrázásnak hallatszik az okosotthon kifejezés? Pedig lehet, hogy a fenntartható jövőnk kulcsát rejti! Csapatunk egyik legzöldebb – és vállaltan előítéletes – tagja utánajárt a témának.
Követendő példaként állították a résztvevők elé a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer elemeit és az itthoni kkv-stratégiát a külföldi előadók a Makronóm Intézet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) és az Oecd gazdasági tanácsadó testülete társszervezésében Budapesten megrendezett Small Business, Big Deal nemzetközi konferenci
Oroszország Ukrajna elleni inváziójának hatására Európa számos országa bejelentette, hogy LNG azaz cseppfolyósított gáz szállítmányokkal igyekezne függetlenedni az orosz gáztól.
Jelentős mértékű fizikai terheléstől óvja meg kézbesítőit a Posta a pedelecekkel. A teljes anyag Elektromos bringákat kapnak a postások címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.