– A háború elől menekülők helyzete olyan, amihez nem lehet nem empátiával viszonyulni – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő beszámolt a menekülteknek nyújtott humanitárius segítségnyújtás eredményeiről, a magyar emberek összefogásáról, valamint a saját tapasztalatairól is.
Valtteri Bottas tanult korábbi hibájából, most nem löttyintette ki a kávéját. A finn versenyző számára fontos a fekete nektarin, ezt szinte az egész paddock tudja. Naponta többszörös is lehörpint egy-egy adag kávét, ezt a szokását új csapatánál sem hagyta abba. A paddockban az Alfa Romeónál adják a legjobb kávét, ezt saját tapasztalatból mondhatjuk
Csaknem ezermilliárd forintot költött mostanáig és költ ebben az évben a kormány a magyarországi kistelepülések felzárkóztatására a Magyar falu programban. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte: a kormány határozott célja a program folytatása és bővítése. A politikus ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amia
Hiába a sok millió dolláros költségvetés, ha kellett, a saját műhelyét pakolta ki kellékekért csak, hogy minden díszletelem tökéletesen illeszkedjen a felépített környezethez. Sipos Zsuzsanna nem véletlenül kapott Oscart.
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja, a radikálisan megváltozó politikai környezet, széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók nagy bizonytalansággal prognosztizálható gazdasági pályára kényszerítik a világ- és ezen belül a magyar gazdaságot – közölte a GKI Gazdaságkutató a Forbes.hu-nak eljuttatott közleményében.
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter kijelentette, hogy turistaként és befektetőként is szívesen látja országában a szankcionált orosz oligarchákat, mindaddig, amíg az üzleti kapcsolatok a nemzetközi jog keretein belül maradnak.
A Global Empowerment Mission (GEM) nemzetközi segélyszervezet Lengyelországba és Magyarországra telepítette regionális logisztikai központjait Ukrajna és az ukrajnai menekültek támogatására. A tatabányai GEM BStrong központba minimum napi 5 konténer, heti 550 raklap adomány érkezik majd indul útnak segítő szervezetek, egyházak számára hazánkon belü
Hétfőn még többórás napsütésre, gyengén felhős időre számíthatunk. Csapadék továbbra sem fordul elő. Ismét erősödik a nappali felmelegedés: több helyen 20 fok fölé melegszik a levegő. A Dny-i szél csak néha élénkül meg.
Az amerikai vállalat nemrég mutatta be az iPhone SE 2022 készüléket, de már most látni lehet adatokat, amik miatt csökkentik a tervezett gyártási darabszámokat. Az Apple idei legolcsóbb készüléke az iPhone SE 2022, amit néhány hete mutattak be. A relatív olcsóságnak, viszont ára van, hiszen a telefon még mindig az iPhone 8-as készülék házában kerül
Nem kell számolgatni, mire lesz elég a plusz pont, végül minden jogosult megkaphatja az igényelt támogatását a napelem pályázaton. Ha még marad pénz, újra lehet rá pályázni.
— Az Ebesz (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) jelentése átveszi a magyar ellenzék álláspontját, inkább emlékeztetve elfogult újságírásra, mint tényekre alapozott semleges értékelésre — mondta lapunknak Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris lengyel konzervatív jogi kutatóközpont társalapítója és igazgatótanácsi elnöke, aki a Szövetség a Köz
A NASCAR történetének valaha volt egyik legsúlyosabb büntetését kapta Brad Keselowski és csapata. Ez most extra motivációt is jelent a versenyző-tulajdonosnak. Úgy kellene, hogy beverekedje magát Brad Keselowski a playoffba, majd harcolni a bajnoki címért, hogy nemrég igen komoly szankciókat sóztak a nyakába. A NASCAR illetékesei még az Atlantára f
A bajkáli gyógyítók egyik kedvenc ősi gyógynövénye, amelynek gyógyhatásait már időszámításunk első éveitől jegyzik. Nevét gyönyörű, kékeslila virágainak köszönheti. Hívják csucsókának, sisakfűnek, csákókának, de még süvegfűnek is. Legértékesebb része kétségkívül gyökere, amelyből szárítás és őrlés után megkapjuk az oly nagy becsben tartott aranysár
A rendszer más, de az elv hasonló, mint Európában. A teljes anyag Szigorítottak Amerikában: komoly bírság jöhet az autógyártókra címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Idén két lépésben is kiegészült az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény – az élelmiszer-forgalmazó áruházláncok adminisztrációs teherrel és nem kevés bírsággal számolhatnak.
2014. november 9-én, egy szép őszi vasárnapi napon az MNB, a kormány és a Magyar Bankszövetség úgy döntött, végrehajtja több mint 2400 milliárd forintnyi devizaalapú jelzáloghitel forintosítását. Tökéletesnek bizonyult az időzítés: az MNB devizatartalékából már kigazdálkodható volt erre 8-9 milliárd euró, és sikerült megúszni a svájci jegybank két
Sipos Zsuzsanna a Dűne díszletberendezőjeként elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában, Patrice Vermette látványtervezővel együtt. Díjazása nemcsak az egyik legfontosabb filmes háttérszakma fontosságára hívta fel a világ figyelmét, hanem arra is, hogy a magyar filmipar és a hazai filmes szakemberek világszínvonalúak. A Dűn
Extrém körülmények között lett nyolcadik az 56. Azores Rallyen Herczig Norbert és Igor Bacigál. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria kettőse ezzel 11 pontot szerzett az ERC értékelésben, és Norbi már azt is tudja, hogyan gyorsulhatnak tovább a murvás pályákon. A portugáliai sártenger után ideálisabb körülményekben reménykedett az 56. Azores Rallye
130 éve, 1892-ben született Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, aki 1915-ös pappá szentelésétől kezdve rendre összeütközésbe került a mindenkori hatalommal, de legerőteljesebben a Rákosi-, majd a Kádár-rezsim akarta megtörni, mert kiállásával töretlenül felszínen tartotta és nyilvánosság elé tárta a katolikus egyházat ért brutális kommunis
Oroszország azt tervezi, hogy az általa barátságtalannak tekintett országoknál bevezeti, hogy rubelben fizessenek a tőle vásárolt földgázért. A részleteket még nem dolgozták ki, azonban több problémát is felvet az ötlet megvalósítása.
Sokáig titkolta, de volt feleségét is támadta Rig Lajos egy közokirat-hamisítási üggyel. A baloldali képviselőjelölt lapunknak kifejtette, amíg együtt voltak, nem volt tudomása arról, hogy Szabó Krisztina érettségi bizonyítványa hamis volt. Arról sincs információja, hogy a választási körzetében ez mások esetében is fennállhat.
A Covid-válság után tapasztalt gyors gazdasági növekedés idén várhatóan le fog lassulni, a magas infláció pedig tartósan velünk marad, ami miatt jelentősen csökken az idei jövedelem- és nyugdíjemelések reálértéke. Az ukrajnai háború is negatívan érinti a magyar gazdaságot, bár ennek hosszútávú következményeit jelenleg nem lehet megjósolni – derül k
Húsz éve, hogy letartóztattak egy 17 éves budapesti fiatalembert, H. Andrást, amiért feltett szándéka volt, hogy végez a Barátok köztben Hoffer Esztert alakító Konta Barbarával, mert nem viszonozta az érzelmeit.
Szkippereknek szóló sorozatunkban ezúttal a tutajra való kikötéssel, valamint a görög és török parti vizekkel foglalkozunk. Tutajban kikötött hajókA tutajra való kikötés azt jelenti, hogy a hajók hosszában állva egymás mellé kötnek. Zsúfolt kikötőben, amikor nincsen szabad kikötőhely, szükségmegoldás a tutajra állás, bár ez nem a legideálisabb móds
Több közvetítő is tudatta, hogy március 29-től a legtöbb bank felfüggesztette a Zöld Otthon hitel folyósítását. Lenne ugyan még bőven pénz az erre a célra szolgáló jegybanki keretből, de a hitelintézetek óvatosak. Közben a babavárós ügyfelekért egymás sarkát tapossák. A bárki által elérhető hitelek kamatai elszálltak.