Szomorú történet. A főhős Németh Ágnes, akit egy éve ismét hangosan ünnepelt a sportág, a magyar játékosok közül elsőként és egyedül beválasztották a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) Halhatatlanok Csarnokába, a Hall of Fame-be. Olyan sztárok közé emelték, mint például Michael Jordan. Németh azonban az amerikaival ellentétben nemhogy milliárdo
Már nem kell sokat várni, ugyanis áprilisban ismét elstartolnak a GLAMOUR-napok, és végre lecsaphatunk az akciókra! A GLAMOUR-napok idén tavasszal április 7-10-e között, csütörtöktől vasárnapig tart majd. A gyakorlottak persze már tudhatják, hogy lesz 0. nap április 6-án szerdán, és +1 nap ráadásnap, április 11-én hétfőn.
Van néhány tévhit, amelybe a kezdő webáruház tulajdonosok készpénznek vesznek és emiatt a kezdeti lelkesedést hamar lelohasztja a kudarc. „Mindegy, milyen rendszerben fut a webáruház, mert mind egyforma” Ma már sokkal könnyebb elindítani egy webshopot, mint néhány évvel ezelőtt, hiszen akár fejlesztők nélkül is beüzemelhetjük saját online boltunkat
A Cupra megállíthatatlan lendülete tovább folytatódik, mivel a márka egy teljesen új SUV bevezetésével felgyorsítja elektromos palettájának bővítését, hogy a gyorsan bővülő kompakt SUV szegmensben teret hódítson. A elektromos meghajtású SUV-t úgy tervezték, hogy kitűnjön magabiztos megjelenésé-vel, amely határozott érzelmeket és teljesítményt árasz
Ty Gibbs az utolsó pillanatban szerezte meg a pole pozíciót, és legyőzte a Cup Seriesből érkező riválisait, Chastaint és Custert. Nem számít a pálya hossza, tájolása vagy elhelyezkedése, Ty Gibbs továbbra is bizonyította, hogy gyors, és megszerezte a pole pozíciót a szombati Pit Boss 250-es futamra a Circuit of The Americas pályán – írja a
Éppen olyan emberek, mint mi és néha kellően pechesek is a világ legirigyeltebb emberei, akik világhírűek, szépek, sikeresek és gazdagok, de legalább akkorát tudnak a színpadon esni, mint az ólajtó. Mivel ezt kamerák kereszttüzében teszik, így örök mementóként maradnak fenn az interneten.
Több mint kétmilliárd forintos beruházásból újult meg a budapesti Bécsi úti GOBUDA Mall (korábban Eurocenter) bevásárlóközpontban üzemelő INTERSPAR. A hipermarket környezetbarát megoldásai és minőségi szolgáltatásai új szintre emelik a vásárlás élményét. A bevásárlóközpont teljes átalakítása 2021. prilisban kezdődött el, s idén tavasztól immár Észa
A záhonyiak már a határ mindkét oldalán segítik a menekülteket. Eddig közel 150 raklapnyi segélycsomagot szállítottak Kárpátaljára. Az önkéntesek addig maradnak, amíg szükség van rájuk. Becslések szerint már félmillió menekült van Kárpátalján.
Ha a dal örök sláger lehet, akkor a film még inkább azzá válhat. Időtlenné. Az Oscar-díjas Szabó István művei nekünk magyaroknak szívfacsaró, lélekemelő mesék. A 84 esztendős rendezőóriás, az utóbbi időben a járvány miatt is visszahúzódva él.
Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A DE a kormányzattal együttműködve fejleszti műszaki képzéseit, melynek eredményként az intézmény járműipari kutatócentrumot alakít ki a városban, és hamarosan új épületszárnnyal
A 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további öt innovációs díj került átadásra az Európa Hajón. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság, élén az innovációs és technológiai miniszterrel, elsősorban a gazdasági mutatók – az elért többleteredmény, többlet-árbevétel – és a társadalmi hasznosság alapján választott
A Pest megyei választási bizottság egy olyan portál miatt lépett, amely százmilliókat költ baloldali politikusok, köztük Márki-Zay Péter posztjainak hirdetésére.
Több mint félmilliárd forintból újul meg az Erzsébet-ligeti ikonikus épület, az egykor vendéglátó-helyiségként üzemelő Pavilon Szarvason – tájékoztatta közleményben az önkormányzat az MTI-t.
Harminc billegő körzetbe, harminc úgynevezett plakátautóval látogat el az ellenzék az április harmadikáig hátralévő kilenc napon. Tordai Bence sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott, ez lesz életük hajrája, Márki-Zay Péter pedig azt mondta híradónknak: most az a legfontosabb, hogy az emberek meggyőzzék egymást arról, ne a Fideszre szavazzanak.
A világot sújtó drasztikus infláció miatt több ország is él az áfacsökkentés lehetőségével, különösen itt Kelet-Európában az ukrajnai háború közelében. Egyedül Magyarország nem, ahol a legmagasabb az áfa a világon. Vajon miért?
Hailie Deegan a NASCAR Truck Series austini versenyének kvalifikációja előtt adott interjút a Fox Sports televíziós csatornának. Deegan múlt héten ijesztő pillanatokat élt át, amikor az Atlanta Motor Speedway-en kigyulladt az autója, és a szerelőinek kellett kihúzni őt az autójából. Erről kérdezte őt a Fox Sports riportere Jamie Little is. “Az az i
Szombatról – ami kivételesen munkanap – vasárnapra virradó éjszaka 2 óráról 3-ra kell előreállítani az órákat. Bár az Európai Unió három éve arról határozott, hogy eltörli az óraátállítást, még mégis arról kell beszélnünk, hogyan tudjuk csökkenteni ennek rossz élettani hatásait. Nézzük hát!
Május 7-én lesz egy éve, hogy szívinfarktust kapott Fásy Ádám. Megérintette a halál szele, éppen ezért igyekszik tartalmasan és boldogan élni az életét.
Speciális tengerészgyalogos-edzéssel készül a Bikini előtte álló turnéjára D. Nagy Lajos. Noha az énekes ma is kirobbanó formában van, az elmúlt időszakban őt is megérintette az elmúlás szele, mint fogalmazott, Kóbor János halála az utolsó tőrdöfés volt a szívébe.
A Halak-Merkúr és a Bak-Plútó barátságos kapcsolata társadalmi sikereket, aktív képzelőerőt és anyagi előnyöket biztosíthat számunkra. Nagyszabású terveket készítünk és jótékonysági vállalkozásokat hajtunk végre. Művészi érdeklődésünk is felébred, de a nap a tárgyalásoknak, a banki ügyleteknek, a meggyőzésnek és a médiakapcsolatoknak is kedvez. Gya
Óriási megtiszteltetés hazánknak, hogy az idei díjátadót követő ünnepségen Szántó István, Wolfgang Puck budapesti Spago éttermének vezető séfje is prezentálhat néhány ikonikus magyar fogást a hollywoodi hírességeknek. A csirkepaprikás, a vadas, a somlói galuska és az Eszterházy-torta is a kínálat része lesz március 27-én, vasárnap Los Angelesben, a
Kétségtelenül a legnépszerűbb applikációkhoz tartoznak a térkép alkalmazások az egész világban, mi pedig most mutatjuk, hogy melyek a legjobbak 2022-ben. A mai világban, ha van egy okostelefonunk, akkor sokkal könnyebb az élet, minden téren. Egyrészt, ha valamire szükségünk van, könnyen feltudunk hívni bárkit és beszélhetünk rögtön azzal, akivel ak