Könnyeivel küszködve idézte fel a frissen kiváló művész díjjal kitüntetett operaénekesnő az édesanyja tavalyi halálát. A Borsnak még azt is elmesélte, mit súgott utoljára a kómában lévő Eszter mamának.
Könnyeivel küszködve idézte fel a frissen kiváló művész díjjal kitüntetett operaénekesnő az édesanyja tavalyi halálát. A Borsnak még azt is elmesélte, mit súgott utoljára a kómában lévő Eszter mamának.
A belügyminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hétfőtől tartósan vízhiányos állapotot hírdetett. a mezőgazdasági termelőknek nem kell vízkészletjárulékot fizetniük, és rendkívüli öntözési célú vízhasználatra jogosultak. A rendkívüli öntözési célú vízhasználatot a területileg illetékes vízügyi hatósághoz – a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságh
Koji László, az ÉVOSZ elnöke az ATV Start című műsorában elmondta, hogy ha most építkezne, akkor biztosan folytatná a kivitelezést, szorosabb kapcsolatba kerülne a megrendelővel, hátha valamelyiküknek több információja van azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet és hogyan kellene folytatni.
A magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben nyilvánította március 23-át a lengyel–magyar barátság napjává. A két nép a történelem során már többször bizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. Ezt a példaértékű, egészen az Árpád-korig visszavezethető nemzetközi köteléket ünnepli e napon a közmédia műsoraival.
Már hazánkban is nézhető az ukrán elnök főszereplésével készült sorozat, mindeközben egyre több menekültet szállásol el a katasztrófavédelem, és a béketárgyalások is tovább zajlanak. Az ukránok nem engednének területi integritásukból, míg Csehország kiterjesztené az energiaszektorra is az Oroszországot az Ukrajna ellen indított háborúja miatt sújtó
A baloldal szerint romokban van a gazdaság, és ha a Fidesz nyeri az áprilisi választást, akkor megszorítások lesznek. A magyar gazdaság legutóbb 2010 előtt volt padlón, az Orbán-kormány pedig soha nem nyúlt a megszorítások politikájához. A baloldal ezzel szemben szinte biztosan visszatérne a 2010 előtti gyakorlathoz, amely mindenkinek fájna.
A várakozásoknak megfelelően 4,40%-ra emelkedett az alapkamat az eddigi 3,40%-ról, a Monetáris Tanács emellett 100p-tal 4,40%-ra emelte az egynapos betéti, valamint 100bp-tal 7,40%-ra az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatát. Az egyhetes betéti kamat várhatóan 5,85%-ról tovább emelkedik csütörtökön, azonban az MNB feltehetően a mozgástér megő
Szinte minden évben csökkent valamelyest az adónemek száma. Idén 51 adófajtát számoltak össze, és ezen a ponton talán már jogos a kérdés: reális-e, hogy még ennél is kevesebb adónk legyen?
Magyar cégcsoport többségi tulajdonrészt szerzett az Adria régió egyik meghatározó HR-vállalatában, a Heads Adriatic cégcsoportban. Az akvizíciónak köszönhetően a magyar vállalat mintegy 6 500 fő kölcsönzött, és 500 belsős munkavállalóval rendelkezik.
Szabó-Király Éva dietetikusként éveken át javasolta a hozzá járóknak a csontleves kúraszerű fogyasztását, de idővel kiderült, sokaknak túl macerás a legalább fél napon át tartó kitartó főzés. A problémát végül ő maga oldotta meg, az Alaplé Bárnak ma már két üzlete van és beszélgetnek a további terjeszkedésről is.
A korábban Olaf Scholz német kancellár által bejelentett 100 milliárd eurós haderőfejlesztési alap komoly vitát váltott ki a színfalak mögött. A Der Spiegel német magazin információi szerint az ellenzékben lévő uniópártok (Cdu/Csu) és a kormánykoalíció között olyan heves viták zajlanak, hogy már a projekt kudarcának a lehetősége sem zárható ki. Az
Az Aston Martin kétszeres WEC kategória bajnoka, Nicki Thiim egy Lamborghinivel kezdheti meg első DTM szezonját a T3 Motorsport színeiben. A dán pilóta (a felső képen jobb oldalt) apja nyomdokait követi, hiszen Kurt Thiim a DTM 1986-es bajnoka volt. „Mit is mondhatnék, a karrierem legnagyon álma valóra. Ezzel nőttem fel. Reggelinél, ebédnél és vacs
Hiába változtak meg gyökeresen a Forma-1 szabályai, és követik egymást könnyebben a versenyautók, Fernando Alonso szerint az előzés idén is nehéz maradt a száguldó cirkuszban. Néhány versenyző szerint az új szabályokkal nem javult annyit a versenyzés minősége, mint várták.
Romániának már az idén 1 milliárd köbméterrel több gáz fog a rendelkezésére állni, miután a Fekete-tengerből új gáz kerül majd a gázvezeték-rendszerébe - jelentette ki Virgil Popescu román energiaügyi miniszter.
Gyuri bácsi azért küldte a nyakunkra az Ebesz „teljes misszióját”, mert attól tart, kedvencei (a beléjük ölt dollármilliárdok dacára) most is fejre állnak.
Júniusi kivitelre különítettek el hatmilliárd dollár értékű gabonát és kukoricát az ukránok, de ha a kikötőkben uralkodó helyzet miatt nem tudják elszállítani azt, Törökországnak, Egyiptomnak és Jemennek is alternatív forrás után kell néznie.
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) kutatást adott ki arról, hogy az egyes labdarúgó-bajnokságoknál átlagosan mennyi ideig alkalmazzák az edzőket.
Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata 2021 díjat vehette át márciusi 17-én a Magyar Franchise Szövetség gálaestjén a 12 éve alapított Immo1 Ingatlanközvetítő Hálózat. 2011-ben egy budapesti, belváros irodával és 17 fővel kezdte meg piaci működését az Immo1 Ingatlanközvetítő, amely napjainkra már több tucat irodával rendelkezik ország
Tagadja az emberrablást a kemecsei szemkitépő rémként hírhedté vált Gy. Attila. A férfit a Nyíregyházi Járásbíróság tegnap hallgatta meg az előkészítő tárgyaláson videóhíváson keresztül. Az ügyész 10 év és négy hónap szabadságvesztés kirablását indítványozta, de külön büntetőeljárásban kezelik a férfi volt barátnője elleni emberölési kísérletet, il
A dél-koreai vállalat, nemrég piacra dobta a Samsung Galaxy A53 5G okostelefont és a terméket már elő is lehet rendelni. Mutatjuk a részleteket. A Samsung néhány napja mutatta be a Samsung Galaxy A53 5G okostelefont, amit már itthon is elő lehet rendelni. Maga az előrendelési időszak a MediaMarkt üzletekben 2022. 03.22-2022.04.17-ig tart, ami számo
Az idei átlagos infláció megközelítheti a 10 százalékot. A csúcs július-augusztusban lehet, amikor akár a 11 százalékot is elérheti a pénzromlás a jegybanki előrejelzés szerint.
Miközben Oroszország azzal vádolja Ukrajnát és az Egyesült Államokat, hogy a kelet-európai ország területén biológiai fegyvereket állítanak elő, addig Washington szerint Vlagyimir Putyin készül ilyen típusú harci eszközök bevetésére. A vitatott létesítmények nagy részét az elmúlt tíz évben hozták létre, azóta Moszkva folyamatosan megkérdőjelezi a –
Elsőre csak annyi tűnik fel, hogy szinte aranyárban mérik: egy kilogrammja akár százezer forint is lehet, és még így sem a legdrágább helyeken keresgéltünk. Egykor nem volt értékesebb egy csokor növénynél, ám amikor gyógyerejének legendái szárnyra kaptak, hirtelen luxuscikk vált belőle. Minek köszönheti megbecsültségét, és valóban tud-e annyit, ame
Hailie Deegan új hobbit talált magának, méghozzá a golfozást. A fiatal hölgyversenyző nem a megszokott módon kezdett bele a sportba. Még az atlantai katasztrofális versenye, de már a Mint 400-as indulása között döntött úgy Hailie Deegan, hogy átalakítja háza mögött lévő kertjét golfpályává. Talán a videó alapján is elmondható, hogy a versenyzéshez
Az elmúlt hónapok során számos olyan játék látott napvilágot, ami valamilyen formában megpróbálta integrálni a kriptókhoz köthető technológiákat. A gaming, a blokklánc, a tokenek és at NFT-k kombinációjából megszületett az iparág egy új ágazata, a play to earn. Habár a szektor zászlóshajója, az Axie Infinity hatalmas sikert aratott, azok akik belek
A koronavírus-válság okozta gazdasági zavarok még el sem múltak, amikor újabb sokk érte a világgazdaságot az orosz-ukrán háborúval. A fő csapás az energiaárak újabb lökésszerű emelkedésével érkezett, de a közvetlen kereskedelmi kapcsolatok széthullása, az ellátási láncok körüli bizonytalanság, az egyéb nyersanyagok drágulása, illetve a nyersanyaghi
Az egészségügyi dolgozók fontosságára és megbecsülésére hívja fel a figyelmet az a fotósorozat, amely a Semmelweis Egyetem jelenlegi hallgatóiból és már végzett egészségügyi dolgozókból álló csapatról készült Egészségügyisnek lenni menő! címen. Minden egészségügyi dolgozó fontos szerepet tölt be a betegek ellátásában, bármely szakma hiánya negatíva