14 ügynökség és művész összefogásával zajlott 2022. március 16. és 18. között az Ukrajnából menekülő embertársainkat támogató szolidaritási online árverés. A Salt Communications Facebook oldalán lehetett licitálni, amelyre a résztvevő alkotók egy-egy darab grafikát ajánlottak fel a megadott témában. A Salt Communicatons Kft. által indított közös
A napokban egy iskolai állásra jelentkező kizsebelte az interjúztatóit. Bármennyire meglepő nem egyedi esetről van szó, egy bölcsődei munkára pályázó is lopott már interjún, de volt olyan, aki az étkezőben a meghallgatásra várakozva fújta meg a mozdítható értékeket.
Az oroszok bizonygatták, hogy Ukrajnában vegyi és biológiai fegyverek vannak. Az amerikai elnök szerint egyértelmű, hogy ezeket Putyin tervezi bevetni.
Tovább élénkült a forgalom a Budapestre vezető utakon. Teletettek a sávok az M0-as autóúton mindkét irányban Ecser és Gyál között valamint a déli szakaszon, főleg az M1-es felé. Torlódásra készüljenek az M3-as és az M7-es bevezető szakaszán, a 10-es főúton Üröm és Solymár között, Pomáz és Budakalász átkelési szakaszán, a 31-es főúton Mendénél és Ma
Majdnem egy magyarországnyi terület lehet elaknásítva Ukrajnában. 5743-an keltek át az ukrán-magyar határszakaszon hétfőn. Oroszország betiltotta a Euronews médiaplatformot.
A 2018-as országgyűlési választások napján Niedermüller Péter, a DK akkori alelnöke Indexnek elmondta, hogy amíg ő a DK tagja, addig nem lesz koalíció a Jobbikkal – olvashattuk az Index.hu 2018. április 8-i cikkében.
A kormány 2021-ben egy törvénymódosítással szállt be az ázsiai munkaerőért zajló globális versenybe, de a külügy, és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság sem tartja számon, hányan érkeztek Magyarországra.
Első blikkre úgy tűnhet, az alábbi ábrán kizárólag macskák szerepelnek, azonban ha valódi sasszemmel áldott meg a sors, ráeszmélhetsz, hogy ez csak illúzió.
Hamarosan kimerülhet a zöldhitel-program kerete. Mutatjuk, mire érdemes figyelni a szerződéskötésnél és a hitelfelvételnél, mert banánhéjak itt is akadnak bőven.
Teemu Suninen idén a Hyundai Motorsport versenyzőjeként a WRC2 világbajnoki címéért harcolhat, továbbá a csapat Rally1-es tartalékversenyzője is lett. Teemu Suninen idén hét WRC2-es futamon fog rajthoz állni a Hyundai i20 N Rally2-vel, és a célja egyértelműen a világbajnoki cím megszerzése lesz. A finn versenyző ugyanakkor szeretne Rally1-es autó
Százkilencven éve, 1832. március 22-én halt meg Weimarban Johann Wolfgang Goethe német költő, író, a reneszánsz embereszmény egyik utolsó európai képviselője, a világirodalom egyik óriása, akihez maga a Weltliteratur kifejezés is köthető. A Faust, a Wilhelm Meister és az Az ifjú Werther keservei szerzője rokokó versekkel kezdte a pályáját, írt drám
Az Európai Bizottság javaslatot készít elő az uniós tagországok kötelező gáztartalékairól annak érdekében, hogy felszámolják az EU oroszországi fosszilis energiahordozóktól való függőségét - derül ki a dpa hírügynökség által megtekintett tervezetből.
North Wilkesboro a NASCAR Cup Series egyik történelmi helyszíne. A pályát most újranyitják, de a nagyok visszatérése még korai lenne. A NASCAR Cup Series mezőnye rögtön a bajnokság legelső szezonjától, vagyis 1949-től ellátogatott North Wilkesboro 0,625 mérföldes (szinte méterre pontosan egy kilométer) ováljára. A nagy, országos bajnokságok egészen
Egyértelmű, hogy Oroszország vegyi és biológiai fegyverek bevetését fontolgatja Ukrajnában – jelentette ki hétfő este Joe Biden amerikai elnök, aki arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés súlyos nyugati választ vonna maga után.
Az orosz haderő állítólag nagyon súlyos logisztikai problémákkal küzd, éppen ezért továbbra is rakétacsapásokkal és ágyúzásokkal támadhatja az ukrajnai városokat.
A hét elején jellemzően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, a befektetőket egyrészt az orosz-ukrán háború aggasztja, de az energiaárak emelkedése, illetve a magas inflációs és az erre adott jegybanki válaszok is a fókuszban vannak. Utóbbival kapcsolatban tegnap Jerome Powell amerikai jegybankelnök azt mondta, hogy a Fed hajlandó agresszívabb k
Egy ukrajnai bombariadó miatt hirtelen félbeszakították az uniós mezőgazdasági miniszterek és ukrán kollégájuk, Roman Lescsenko közötti videós találkozót hétfőn.
Halyna Hutchins, az Alec Baldwin által véletlenül lelőtt operatőr szülei az oroszok által ostromlott Kijevben ragadtak – erről maga az operatőr férje, Matt Hutchins számolt be privát Twitter-oldalán.
Egy ukrajnai bombariadó miatt hirtelen félbeszakították az uniós mezőgazdasági miniszterek és ukrán kollégájuk, Roman Lescsenko közötti videós találkozót hétfőn.
Jelentősen csökkent a forgalom Ukrajna nyugati határain, miközben az ENSZ adatai szerint már mintegy 10 millióan menekültek el otthonukból a háború miatt.
11 év után véget ér a Madeleine McCann eltűnésének ügyében folytatott nyomozás. A The Sun információi szerint a Scotland Yard még ebben az évben lezárja a Grange-műveletet, amit négy évvel Maddie eltűnése után indítottak el. Az aktákat csak abban az esetben nyitják meg újra, ha valamilyen rendkívüli nyomra bukkannak.
A férfiak, a fiatalok és a városiak a leginkább veszélyeztetettek. A legtöbb ember nem tudja, mit kezdjen a depresszióval, még akkor sem, ha felismeri azt – derül ki egy új kutatásból, amit a különböző tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog mutatott be. Különösen a férfiak ismerik fel nehezebben a depressziót.
Valaki szerint a fizetés, mások szerint a szakmai fejlődés lehetősége a legfontosabb tényező, ha a munkáról van szó. Bár mindenki számára mást jelent a tökéletes munkahely, annyi bizonyos, hogy a pozitív, konstruktív visszajelzésre az összes munkavállalónak szüksége van. Ezt az igényt elégíti ki a magyar fejlesztésű Praisio platformja, mely online