Nem véletlenül nőtt meg az utóbbi időben a koronavírus-fertőzöttek száma Európában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője szerint. Hans Kluge kedden úgy fogalmazott, több európai ország túl hamar és túl „brutálisan” oldotta fel a koronavírus-elleni korlátozásokat.
Belgiumban büntetőeljárás indult a múlt hétvégén a karneváli tömegbe hajtó gépkocsi sofőrje és utasa ellen - jelentette a The Brussels Times című lap hírportálja kedden.
London – „Egy robogó vonaton ülök, nem szeretném meghúzni a vészféket” – így jellemezte Lőw Zsolt, a Chelsea másodedzője az angol sztárcsapat mostani formáját és eredményességét.
Továbbra is emelkedik a koronavírus-fertőzéses új esetek, és a járvány miatt kórházban ápoltak száma Belgiumban, az egyhetes napi átlagos fertőzésszám ismét megközelítette a tízezret - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
Április 29-én tartja éves rendes közgyűlését a PannErgy, ott dönthetnek a részvényesek többek között az osztalékról. Az igazgatótanács előterjesztése alapján a vállalat 294 millió forint osztalékot fizethet a 2021-es eredmény és az eredménytartalék terhére.
A legrosszabb esetben meghalunk, de soha nem adjuk meg magunkat - jelentette ki Vitalij Klicsko kijevi polgármester Strasbourgban, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának ülésén kedden.
Most már biztos, hogy még egy ideig nem kell elbúcsúznunk Carrie-től, Mirandától és Charlotte-tól, ugyanis a Szex és New York kultsorozat folytatásaként elkészült És egyszer csak… második évadot kap az Hbo Maxon.
Az Északi sarkkör közelében végzett téli tesztekkel a BMW Group mérnökei a BMW iX5 Hydrogen következő fejlesztési fázisához érkeznek. A bajor prémiumgyártó még idén elkészíti a modell kisszériáját, miközben a hidrogéntöltő állomások hálózatának bővítéséhez is hozzájárul. „A szélsőséges körülmények között végzett téli tesztek egyértelműen igazolják,
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke azt nevezte az április 3-i választás tétjének, hogy visszafordul-e az ország egy kudarcos gazdaságpolitikához, a Gyurcsány-korszakéhoz, amelyre megszorítások voltak jellemzők.
Németország továbbra is elutasítja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett büntetőintézkedések kiterjesztését az energiaszektorra - tette világossá Olaf Scholz kancellár kedden.
Magát mindig is humanistának tartotta, de a háború gyökeresen megváltoztatta a véleményét. Ezért adott utasítást az általa csótányoknak nevezett orosz katonák férfiasságának elvételére.
A pandémia után az ukrajnai háború nyomja rá bélyegét a közeledő húsvéti szezonra Rómában, ahol 2019-hez képest a felére csökkent a foglalások száma - nyilatkozta Giuseppe Roscioli, a szállókat tömörítő Federalberghi szövetség elnöke kedden.
A stevia (sztívia) egy természetes édesítőszer, a növényt évszázadok óta ismerik és használják dél-amerikai őslakosok ételek édesítésére, gyógyításra, a köztudatban azonban csak néhány évtizede van jelen.
Félreérthető szobrot távolítottak el az amszterdami olimpiai stadion bejárata elől, ami majdnem egy évszázada állt ott. Egyesek most azért harcolnak, hogy az alkotás visszakerüljön az előző helyére.
„Mi vagyunk az elsők, akik szívvel-lélekkel támogatjuk a határon túli magyarságot, akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak” – mondta.
Londoni pénzügyi elemzők értékelései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a keddi kamatdöntő ülésen világossá tette, hogy monetáris politikáját továbbra is az infláció megfékezésére összpontosítja.
A Semcorp Hungary gőzerővel indítja a munkaerő toborzását, kihasználva a munkaerőpiacot megmozgató tavaszi állásbörzéket. A 2023-ra tervezett termelés elindításához elengedhetetlen a megfelelően szakképzett munkaerő integrálása a nemzetközi környezetbe, ezzel egyidőben pedig a helyi folyamatok beindítása.
Május 1-től nem lesz szükség a koronavírus elleni védettség igazolására a közösségi helyszínek látogatásához Olaszországban, a kültéri helyszínekre vonatkozóan pedig már április 1-jétől feloldják a korlátozásokat – jelentette be az…