A nárcisztikusok a világot egy önimádó szemüvegen keresztül látják, mindig a figyelem középpontjában akarnak lenni, és manipulálják a többieket, hogy elérjék, amit akarnak és bárki, akinek volt dolga nárcisztikus személlyel tudja, hogy ez mennyire kimérítő és veszélyes tud lenni.
Az LG Electronics (LG) a valódi mozi élményét viszi el az otthonokba a HU715Q és HU710P CineBeam 4K lézerprojektorokkal, a gyártó eddigi legfejlettebb vetítőivel. Az új LG HU715Q ultrarövid vetítési távolságú (Ultra Short Throw, UST) modellje 100 hüvelykes átlójú képet képes vetíteni a faltól mindössze 21,7 centiméteres távolságból, ráadásul olyan
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 22 milliós bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, amiért több hatósági tiltás ellenére is intenzíven és rengeteg szempontból jogsértően reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot.
A magyar kormány tavaly átmenetileg lemondott róla, most viszont maradéktalanul kéri az Európai Bizottságtól azt a mintegy 3400 milliárd forintnyi EU-hitelt is, ami járna a magyar helyreállítási programból – tudta meg a 444.hu az Orbán Viktor magyar kormányfő által múlt pénteken Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek írt levélből. Sőt, a magyar k
Március 22. a víz világnapja, így ebből az alkalomból most 8 olyan tényt hoztunk, amik megismerése után talán te is másképp nézel majd a sokszor unalmasnak tűnő folyadékra.
Szinte még véget sem ért koronavírus-járvány negyedik hulláma Szlovákiában, de már itt van a második omikron-hullám - mondta Richárd Kollár matematikus.
A legújabb blézer trend most kivételesen nem egy hivatalos "munkahelyi" változat, hanem egy annál sokkal menőbb és stílusosabb darab. Bemutatjuk nektek a rövidített fazonú, cropped blézereket, melyek idén tavasszal hatalmas népszerűségnek örvendenek!
Kristen Stewart ebben a díjátadó szezonban igazán kitett magáért, minden egyes vörös szőnyeges megjelenéséről ódákat lehetne zengeni, és stylistja, Tara Swennen konkrétan az elmúlt hónapok legjobban öltözött sztárjává varázsolta a színésznőt, aki korábban kifejezetten kellemetlenül érezte magát az ilyen helyzetekben.
Szilas Cecília az Orbán-kormány bizalmi emberének számít. Akkor állították rá a kémszoftvert, amikor rövid ideig a Dunaferrnél dolgozott, illetve kicsivel azelőtt, hogy Orbán Viktor mellé került Kína-ügyi miniszterelnöki főtanácsadóként.
Hagyományos, plug-in hibrid, és tisztán elektromos hajtással is megjelenik az új X1. A teljes anyag 400 km feletti hatótávval jön a BMW kompakt crossovere címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az MSZP társelnöke szerint a kormány jól kezeli az orosz–ukrán háborút, ezért az ellenzék nehéz helyzetben van. Kunhalmi Ágnes egy bécsi fórumon beszélt erről.
Ennek az óriási összegnek az 57 százalékát a miniszterelnök tavaly visszautasította, a maradékát pedig az Európai Bizottság azért nem adta oda eddig, mert a kormány keveset vállalt a korrupció visszaszorításáért.
Ma is folytatódik Spanyolországban a közúti áruszállítók sztrájkja, annak ellenére, hogy a központi kormány üzemanyagár-támogatásról egyezett meg az ágazatban dolgozók többségét képviselő Közúti Áruszállítók Nemzeti Bizottságával (CNTC). Raquel Sánchez közlekedési miniszter bejelentése szerint összesen 500 millió euró értékben biztosítanak kedvezmé
„Az emberek úgy hiszik, hogy a civil szervezetek azért vannak itt, hogy segítsenek a menekülteken. De ez valójában nem igaz, mindezt csak önérdekből teszik.”
Szerinte nem a magabiztosságot sugalmazza az, ha valaki olvassa a beszédeit – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki többször is súgógépet használ.
Még nem késő megmenteni a Földet, de a környezet érdekében az embereknek világszerte változtatniuk kell a mindennapi szokásaikon - fogalmazott a köztársasági elnök kedden Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott előadásában.
Innovatív tanítási eszközét a Digitális Témahét alkalmából mutatja be a Da Vinci Kids. A Nemzeti alaptantervvel megfeleltetett új oktatási eszköz jelentős mértékben színesíti a tantermi és a távoktatást. A Da Vinci Kids Iskolai csomag, mely egyszerre 30 főtől kínál hozzáférést az ismeretterjesztő tartalmakhoz, a Digitális Témahét alkalmából 2 hónap
A Hyundai a télen végrehajtott számos változást követően Andrea Cisottit nevezte ki a Customer Racing programja új menedzserének. Andrea Adamo – aki 2015 óta felügyelte az ügyfélversenyzésős részleget – még decemberben jelentette be azonnali távozását a cégtől, míg Andrew Johns ügyfélversenyzésért felelős vezető a hónap elején hagyta el pozícióját.
Az új koronavírus-változatok figyelmeztetés nélkül jelennek meg, és egyesek veszélyesebbek lehetnek, mint mások - figyelmeztetnek a szakértők. Nemrégiben egy új variánst is felfedeztek, ami a deltakron néven vált ismertté.
Az MNB Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal 4,4%-ra emelte az alapkamatot, illetve hasonló mértékben tolta feljebb a kamatfolyosót is – jelentette be a jegybank kedd délután. Hamarosan érkeznek a friss gazdasági előrejelzések, a közlemény, illetve Virág Barnabás háttérbeszélgetése.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 4,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
Kedd délutánra 370 közelébe erősödött a forint az euróval szemben, az is segített, hogy az MNB 100 bázisponttal 4,4%-ra emelte az alapkamatot, illetve hasonló mértékben, 7,4%-ra a kamatfolyosó felső szélét.
Komoly vízhiány fenyegeti a Rákosmentén található Merzse-mocsarat, Budapest egyetlen mocsaras élőhelyét. A veszélyt csak egy többlépcsős folyamat során lehetne elhárítani.
A 48 éves gyújtogatót, aki beismerte a bűncselekményeket, ötrendbeli rongálással és lopás kísérletével gyanúsítják; a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását - tartalmazza a közlemény. A járőrök március 16-án, a zuglói Várna utcában érték tetten a gyanúsítottat, aki betörte egy parkoló autó hátsó ablakát és értékek után kezdett kutatni az utasté
Az IMSA prototípusok új fajtáji, amelyek 2023-tól vesznek részt élesben versenyeken, már idén az FIA WEC versenyein bemutatkozhatnak. A lépésről az FIA Motorsport Világtanács szombati, bahreini ülésén született megállapodás, “hogy a hátsókerék-hajtású hibridek zökkenőmentesen bevezethetők legyenek” a bajnokságba a Le Mans-i hiperautó szabályok szer
2021 közepére 5866-tal csökkent 2019-hez képest a boltok száma a tavaly elrendelt két koronavírushoz kapcsolódó boltzár miatt a statisztikák szerint - írja a blokkk.com.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 4,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
A magyar embereket "megélhetési válságba taszító, rekordsebességű" infláció megállítását sürgették ellenzéki politikusok, akik az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját tették felelőssé az áremelkedések üteméért.
Indonéziában feloldották a turistákra vonatkozó, a koronavírus-járvány miatt elrendelt karanténszabályokat, az érkezőktől már csak negatív vírustesztet kérnek - jelentette kedden az ABC amerikai hírcsatorna az ázsiai ország idegenforgalmi minisztériumára hivatkozva.