Az Ukrajnában zajló háború okozta humanitárius válság következtében már csaknem 3 millió ember menekült el otthonából az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint. Ez szám a következő időszakban 5 millióra emelkedhet az ENSZ figyelmeztetése alapján. A háború kitörése után a Google SOS-figyelmeztetést indított el a Google Keresőben Ukrajnáb
Tavaly nyáron számoltunk be róla, hogy Dolly Parton az első regényén dolgozik, amelyet James Pattersonnal közösen ír. A Run, Rose, Run azóta már meg is jelent a tengerentúlon, sőt máris New York Times-bestseller lett. A friss hírek szerint az énekes ráadásul már le is szerződött az adaptációra, amelyben ő maga fogja alakítani a főszereplőt.
Véget ért A Dal 2020, így pedig a műsorvezető, Király Viktor és felesége, Virág Anita Dominikára utaztak. Amellett, hogy kikapcsolódnak, Viktor elkészítette a legújabb klipjét is az egzotikus országban.
Magyarország elítélte Oroszország katonai fellépését. A szavakat pedig tettek követték: a magyar kormány támogatta az Oroszország elleni szankciók sorozatát. Az EU-s országok igen széles körben fogadtak el szankciókat Oroszországgal szemben – abban bízva, hogy ezek segítenek leállítani a háborút. A szankciók azonban nem csak Oroszországra hatnak. A
Újabb kétes diadalt aratott a genderőrület a sportban. Egy transznemű nő, bizonyos Lia Thomas győzött az 500 yards gyorsúszásban az Egyesült Államok egyetemi bajnokságán Atlantában, ezzel ő lett az amerikai egyetemi sport első transznemű bajnoka. Lia Thomas persze ennél többek akar, ott szeretne lenni a 2024-es párizsi olimpián – természetesen a nő
A magyar vállalkozások 72 százalékának negatív hatással van az üzletmenetére az orosz-ukrán háború, leginkább az ipari vállalkozások félnek. Egyelőre “csak” az aggodalmak jelentek meg, a gazdasági szereplők nagy része napi
A nyári Margó Fesztiválon Kánai András beszélgetett Baráth Katalinnal Afázia című regényéről. A beszélgetést most visszahallgathatod, cikkünkben pedig összeszedtük az izgalmas gondolatokat.
Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a koz
Újabb baloldali politikus szállítana fegyvert háborús övezetbe. A Momentum európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin nyilatkozata szerint egyértelmű, hogy Ukrajnának fegyvereket kell kapnia. A Momentum politikusai közül korábban Fekete-Győr András és Berg Dániel is kiállt a fegyverszállítások mellett, utóbbi az ukrajnai repüléstilalmi zóna bevez
A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás 2022. március 22-én, 6 óra 55 perctől (kelet-európai idő) légiriadót rendelt el a megye teljes területére – számolt be a Kárpáti Igaz Szó közösségi oldalára hivatkozva a Portfolio.
A járvány kezdetén kirobbant pánikhangulat kiemelt szerepbe helyezte az élelmiszerláncokat, az áruházak felé fordított rendkívüli figyelem pedig 2021-ben sem csökkent. A megváltozott élethelyzetben, a folyamatosan változó korlátozások közepette szinte társadalmi eseménnyé vált a bevásárlás, az ezzel kapcsolatos problémákat, változásokat és élmények
Nukleáris robbanófejeket szállító teherautókat fotóztak le az Egyesült Királyságban. Bár elvileg mindennapos tevékenységnek minősül, az orosz-ukrán háború miatt mindenki különösen
Készek folytatni a pedagógus szakszervezetek április 3-a után is tiltakozást, amennyiben az új kormány, legyen bármilyen összetételű, a parlamenti választás után sem tesz azonnali lépéseket munkateher- és bérköveteléseikkel kapcsolatban - mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője. Nagy Erzsébet kiemelte, hog
A Steven Spielberg féle West Side Story nem kevesebb, mint 7 jelölést zsebelt be az idei Oscar-gálán, amik közül várhatóan többet is díjra vált. A főszereplőt alakító Rachel Zegler mégsem kapott meghívást az eseményre.
A háború nem ma kezdődött. Vlagyimir Putyin orosz elnök sajátos nézőpontból elmesélt orosz történelmére hivatkozva a hadsereg 2022. február 24-én megtámadta a független Ukrajnát. Nácítlanításról és demilitarizálásról beszélnek az oroszok, miközben hatalmi helyzetüknek köszönhetően igyekeztek kisajátítani az Ukrajnáról szóló elbeszélést - Magyarorsz
Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a koz
Stefano Domenicali, a Forma-1-es világbajnokság elnök-vezérigazgatója szerint a Ferrari bahreini nyitófutamon aratott kettős győzelme jó hatással lesz a versenysorozatra és a jegyértékesítésre is.
Nem jogerősen 3 év 8 hónap börtönre ítélt a Kiskunfélegyházi Járásbíróság egy román embercsempészt – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az MTI-vel közleményben kedden.
Napi Február elejét idéző forgalom mellett láttunk mérsékelt esést az OTP árfolyamától hétfőn, ezzel egyelőre nem jött válasz arra, hogy 20 napos mozgóátlagától melyik irányba tud elindulni a papír. Az ellenállás átlépésére nem került sor, de a meggyőző lefordulás is elmaradt. Tér van lefelé rövidtávon, 12000 mérsékelt erejű támasz, illetve alatta
Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat - számolt be az MTI.
Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel ellátogatott a budapesti Bok csarnokban létesített humanitárius tranzitpontra, amelyet a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve nyitott meg hétfőn az ukrajnai menekültek számára - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Mivel a Nasa sejtette, hogy a technológia a jövőben fejlődni fog, néhány holdkőzetmintát felbontás nélkül elraktározott. Most azonban több mint 50 év után megvizsgálják az 1969-es holdra szállás során begyűjtött anyagokat.
Az egyesült államokbeli Floridában a magyarhoz hasonló gyermekvédelmi törvény született, ez azonban annyira nem tetszett a Pixarnak, hogy egy leszbicsókkal traktálja a gyermekeket az idén megjelenő animációs filmjében.
A napokban megmutattunk egy fotót arról, hogy a Forma-1-be visszatérő Kevin Magnussent családja is elkísérte a szezonzáróra, és kislányát is ölébe ültette a Haasban. Azóta egy videó is napvilágot látott a bahreini hétvégéről, melyen az látható, hogy a kis Laura vidáman áll az autó pilótafülkéjében. Ugyan a kislány alig lát ki belőle – így némi
Napi Egyszer fent, egyszer lent a MOL árfolyama, a 20 napos mozgóátlagról visszapattanva ezúttal 2600 fölött zárta a kereskedést, elolvadtak a pénteken látott mínuszok. Az iránykeresés így tovább zajlik, a tegnap visszaeső forgalom pedig egyáltalán nem segít abban, hogy az emelkedésnek komolyabb jelentőséget tulajdonítsunk. Ennek ellenére a lehetős