Fontos szabályváltozásra derült fény a NASCAR idei road versenyeivel kapcsolatban. A szervezet ugyanis a 2022-es szezonban lehetővé teszi a száraz pályás gumik használatát enyén esős körülmények közt. A 2021-es évben minden eddiginél több road pályás versenyt rendeztek a NASCAR Kupa sorozatban, ez a tendencia pedig 2022-ben is folytatódik. Az idei
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatmeghatározó ülése lesz, csütörtökön a legfrissebb Inflációs jelentést is kiadják, és a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi, részletes pénzforgalmi adatait is.
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal ismertebb szereplői egymás után szállnak be a háborús propaganda terjesztésébe. Köztük a momentumos Berg Dániel is. A Momentum az ultraliberális Alde európai pártcsalád tagja, és ennek alelnöke Berg. Ennek megfelelően terjeszti az Alde követeléseit - így katonák és fegyverek küldését Ukrajnába.
Újra jelentkezik a Nézőpont LikeFight, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozatunkban ezúttal a március 11-17. közötti időszakot vizsgáltuk.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagosan alacsony hozamot értek el, néhány portfólió azonban így is kiemelkedően nyereséges évet produkált. Megnéztük, mi volt a legsikeresebbek titka.
A Claas Trion kombájncsaládot egy nemzetközi zsűri Farm Machine 2022 díjjal tüntette ki a kombájnok kategóriájában. A koronavírus-járvány miatt a díjátadás digitálisan zajlott.
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Itt az ideje a lemosó permetezésnek; ezekbe a hibákba könnyű belefutni a káposztafélék ültetése során; az őstermelőknek is ki kell egészíteni a NAV szja-tervezetét. Az Agroinform hírösszefoglalója.
Lionel Messi előtt mindig nyitva állnak az FC Barcelona kapui - jelentette ki a katalán labdarúgócsapat vezetőedzője, az argentin klasszissal hosszú éveken át együtt játszó Xavi Hernández.
A neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű bűnszervezetet védelmezi egy most előkerült videón Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, aki nem mellesleg a Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt vezette közös listán is előkelő helyen szerepel.
Innen már nincsen sok hátra. Ennek az útnak egy szépen ápolt parkban van a vége, ahol elegáns kastély áll, viszont rács van az összes ablakon. Ott ül Márki-Zay, a Bástya elvtárs, a társalgóban, együtt a többi ápolttal.
Brit és európai politikusok is felháborodtak, Donald Tusk szerint például a brit miniszterelnök szavai sértik az ukránokat, a briteket és a józan észt is.
Az MSZP politikusa úgy látja, hogy az, hogy Oroszország az épülő debreceni oltóanyaggyár rendelkezésére bocsátotta a Szputnyik V vakcina gyártási technológiáját, azért történt, mert „a megfelelő dokumentáció beadásának hiányában nem voltak képesek megszerezni az európai engedélyt a Szputnyik V oltóanyagra, ezért a vakcina iránti kereslet egyáltalán
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba - erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak e
Mint ismert, a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a The New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy a drogfüggő Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt fia, egy delaware-i szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a tulajdonos átadta a sajtónak és a hatóságok
Az F3-asok bahreini főfutama Victor Martins győzelmével ért véget, Arthur Leclerc pedig a 13. helyről jött fel a második helyre. A Formula 3 2022-es évadjának első főversenye a vasárnap reggeli órákban rajtolt, az időmérő eredménye alapján Franco Colapintóval és Roman Stanekkel az első sorban. A pénteken harmadik leggyorsabb Kush Maini most is legh
Teljes lett a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjének, a Final Fournak a mezőnye. Kiedrült, hogy az egyik elődöntőben a Sopron Basket ellenfele a spanyol Perfumerias Avenida Salamanca lesz április 8-án, a másik ágon pedig a török Fenerbahce és a Zvvz Usk Praha játszik majd az április 10-én sorra kerülő döntőbe jutásért.
A Bellingcat oknyomozó újságíró csoport számos olyan esetet tárt fel világszerte, amelyeket a hatóságok megpróbáltak eltitkolni, vagy eltusolni. A csoport vezetője, Eliot Higgins olyan dologra hívja fel a figyelmet, ami az ukrán háború közepette különösen fontos. Azt mi tesszük hozzá, hogy a magyar olvasók számára, ahol - a kormányzati sajtó által
Oravecz Éva Csilla 18 éves korától volt újságíró, a Sport Plusznál kezdte pályafutását, majd a Népszabadság Magazinhoz került és több mint tíz éven át írt nagyinterjúkat a Playboy magazinnak, de könyvet is jegyzett.
A családi adóvisszatérítés teljes összege már a 650 milliárd forintot közelíti; az a 106 ezer igénylő, akik az adóbevallásukban érvényesítik az adókedvezményt összességében 33 milliárd forintnyi adót kapnak vissza - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült bejegyzésében.
„Minden kapcsolatukat elvesztették a valósággal, annyira túltolták a biciklit, hogy az most már a lakosság többsége számára is látható” – mondja a német baloldali véleményvezérekről és politikusokról Birgit Kelle, neves német újságírónő, akinek könyve: Genderkomédia címmel most jelent meg Magyarországon. A szerző interjút adott a Kossuth Rádióban,
Érdemes időről időre felidézni, mi is történt a rendszerváltás után a hazai energiaszektorban. Címszavakban: az állami vagyonelemek kiárusítása, egekbe emelkedett háztartási energiaárak, a lakosság kiszolgáltatása a piaci viszontagságoknak úgy, hogy közben a külföldi multik garantáltan jól jártak.
Bár az elmúlt napokban még sokfelé hidegebb volt az időjárás, az előrejelzések szerint hétfőtől fokozatos melegedés kezdődik, a hét közepére már 20 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, és berobban a tavasz. Ilyenkor ahogy ébredezik a természet a téli álmából, úgy jönnek elő a kerékpárosok is, akik már alig várták, hogy újra tekerhessenek. Ám még m