Erdélyi Mónika a közösségi oldalán számolt be arról, hogy szemészeten jártak lányával, Mollival. Kiderült, hogy mindkettejüknek szemüveget kell viselniük.
A digitális zavarok és a gazdasági szankciók csökkenthetik vagy akár felerősíthetik Oroszország hozzájárulását a globális kiberbűnözéshez. A kiberbiztonsági közösségben egyre több a találgatás arról, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai offenzívája milyen hatással lehet az online bűnözésre. Oroszország egyre inkább elszigetelődik, mind maga Oros
Egy dalt hallgatok. Mert jogom van. Eldönthetem, hogy éppen körözöttes kenyeret eszem-e, dalokat hallgatok a YouTube-on, vagy éppen szülök. Ez ilyen kor.
A kiesés elől menekülő Hertha múlt vasárnap nevezte ki az új vezetőedzőjét, Felix Magathot, aki azonban nem ülhet le a kispadra az első meccsén a berlini csapat élén, merthogy koronavírusos lett. „Ugye csak viccelsz?” – kérdezte Fredi Bobic sportigazgató, amikor Magath felhívta. De nem viccelt…
A rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez majd, amelynek keretében március 24-én 6 órától 25-én 6 óráig úgynevezett 24 órás "Speedmarathon" ellenőrzés is lesz.
A Tajvani-szoroson hajózott keresztül egy kínai repülőgéphordozó hajó órákkal a Biden-Hszi Csin-Ping megbeszélés előtt. Egy kínai repülőgéphordozó épp most hajózott át a Tajvani-szoroson, közölte a Reuters hírügynökséggel a tajvani védelmi
Interjút adott kollégánk, Kohán Mátyás az Eurasia.Expert nevű orosz lapnak az orosz-ukrán háborúról, a Nyugat és Oroszország viszonyrendszeréről – hogy aztán a lap a szöveg mintegy egyötödét kivágva jelentesse meg a beszélgetést. A kihagyott passzusok furcsa képet festenek az új orosz szólásszabadság tilalomfáiról. Lapunk most a teljes interjút köz
Kerékpárokat vitt kétkerekűek a miskolci Családok Átmeneti Otthonába Józan László. A Keresztanyu sztárja közösségi oldalán hirdetett árverést, a Keresztanyu dedikált kulacsára és a Pál utcai fiúk vászontáskájára lehetett licitálni.
Az orosz elnök biztonságára a háború kitörése óta jobban figyelnek, mint valaha, így még a közvetlen munkatársainak is nehéz hozzá bejutni. Saját étel-előkóstoló, testőrök sokasága és golyóálló autó is védi Vlagyimir Putyint.
– Magyarországon jelen van a déli részeken, de már a Margitszigeten is találtak olyan kullancs fajt, amely a rendkívül veszélyes krími-kongói vérzéses láz vírusát terjeszti. Bár még halálos áldozatot nem követelt idehaza ez a gyakorta halálos betegség, ám több olyan személyt is kiszűrtek az elmúlt évtizedekben, akik a kullancs csípése által kapták
Az NB I 25. fordulójának legnagyobb múltra visszatekintő rangadóját vívja vasárnap este a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest és a Honvéd, amely már 215. alkalommal csap össze egymással.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton attól tart, csapata, a Mercedes „sokkal nagyobb problémákkal” néz szembe idén, mint a tavalyi szezont megelőzően. A brit versenyző számára döcögősen indult a Bahreini Nagydíj pénteken.
Az orosz egységet méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Luzsnyiki Stadionban pénteken a Krím Ukrajnától való elcsatolásának 8. évfordulóján megtartott beszédében, miközben az orosz fegyveres erők folytatták az Ukrajna elleni offenzívájukat.
Igen aktív piaccal búcsúzott az óév és az idei év elején sem csökkent a kereslet a lakóingatlanok iránt, így a téli hónapokban, a december-februári időszakban tovább csökkent a vevői alku lehetősége. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai alapján az eladók szinte minden település- és ingatlantípus esetén nyeregben érezhették magukat, é
Hamarosan beveheti a szakadár fegyveresekkel és csecsen harcosokkal megerősített orosz haderő Mariupolt, az Azovi-tengeri kikötővárost, mindeközben az ukrán ellentámadás jelentősen visszaszorította az oroszokot Kijev közeléből.
Most tartunk 1,1 Celsius-fokos felmelegedésnél, ennek is érezzük már a negatív hatásait, de mi vár ránk 2-3 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedésnél?
A személyiségi jogok ma már egyre ismertebbek. Ide tartozik például az élet, a testi épség és az egészség védelme, a becsület és a jóhírnév, a képmás vagy a magántitok védelméhez való jog. Megsértésük esetén a jogsértők többféle következménnyel nézhetnek szembe, melyek egyike a sérelemdíj. Melyek a sérelemdíj alapvető szabályai? A legfontosabb tudn
A házkutatásra tavaly júniusban kerítettek sort az Antenna Hungáriát megvásárló 4iG-nél – derült ki az RTL Híradó birtokába jutott nyomozati anyagokból.
A Magyar Vöröskereszt elsődleges feladata az ukrán–orosz háború első napja óta, hogy továbbra is minél hatékonyabban vegyen részt az ukrán menekültek fogadásában és ellátásában nemcsak a keleti határ mentén és Budapesten, de országos szinten is.
„Ezzel a két táskával jöttünk át, meg a gyerekeknek az iskolai cuccával, ami az iskolai táskába befért” – mondta a kárpátaljai családfő, aki három gyermekével és feleségével menekült a háború elől Magyarországra.
Lewis Hamiltonhoz hasonlóan a Mercedes másik versenyzője, George Russell is azt mondja, jóformán esélytelenek lesznek a 2022-es Forma-1-es idény első hétvégéjén, a Bahreini Nagydíjon. A brit pilóta szerint jócskán le vannak maradva a Red Bulltól és a Ferraritól.
Voltál te már igazán éhes? Mint már sok alkalommal az elmúlt években, ebben a hónapban is szeretnénk segíteni a gazdátlan állatok élelmezésében menhelyeknek, alapítványoknak. - olvasható a Hangya Közösség ajánlójában.