Egyre több az influenzás, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében van a legtöbb eset, utóbbi helyen van olyan óvoda, ahol a gyerekek fele megfertőződött. A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta az RTL Híradónak: ahogy a koronavírusos megbetegedések ritkultak, úgy nőtt az influenza-fertőzöttek száma. A beteg
Rövid idő alatt több mint félmillió adag kábítószert foglaltak le a rendőrök Magyarországon. Az év első két hónapjának kiemelkedő drogfogásairól szóló rendőrségi sajtótájékoztatón azt mondták, egyre nagyobb az internetes kereskedelem, egyre több drog érkezik postán, és egyre gyakoribb, hogy egész családok foglalkoznak az üzlettel. Szerintük a nagy
„Ruszkik haza! Legyen béke!” – ezt írta Facebook-oldalán az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt posztját sok, magát kormánypártinak mondó szavazó kritizálta, szerintük ugyanis ez a kormány kommunikációjával ellentétes kijelentés. Ellenzéki politikusok, köztük Márki-Zay Péter viszont dicsérte Németh Zsoltot.
Az Európai Unió 289 millió euró sürgősségi, makroszintű pénzügyi támogatást folyósít Ukrajnának, és 120 millió euró összegű vissza nem térítendő támogatást nyújt az országnak az EU és Ukrajna közötti állam- és ellenállóképesség-építési szerződés keretében - közölte az Európai Bizottság.
„Ruszkik haza! Legyen béke!” – ezt írta Facebook-oldalán az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt posztját sok, magát kormánypártinak mondó szavazó kritizálta, szerintük ugyanis ez a kormány kommunikációjával ellentétes kijelentés. Ellenzéki politikusok, köztük Márki-Zay Péter viszont dicsérte Németh Zsoltot.
Amiatt, mert Orbán Viktor azt állítja: az ellenzék a háború oldalán áll, és magyar katonákat küldene Ukrajnába. Az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint szándékosan magyarázzák félre korábbi mondatait, és a rendőrségnek meg kell akadályoznia a további rémhírterjesztést. A Miniszterelnökség vezetője azt állítja: Márki-Zay Péter önmagának
Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére: a 7 milliárd forint keretösszegű programban a képzési költségek akár 100 százaléka finanszírozható támogatás terhére, a képzéseken az érintett ágazatok 8 ezer munkavállalója vehet részt – közölte a KTI Közlekedéstudományi Intéz
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Kiss Norbi idei kamionos szezonja is megkezdődött, még ha egyelőre csak virtuális formában is. Egy teszt versenyen már túl is vagyunk, ahol voltak azért galibák, így bízunk benne, hogy ezúttal már minden a helyére kerül, és a közvetítőknek is élvezetes lesz a dolog, hát még a nézőknek. Ma a kamionversenyzés
A műszaki és az élelmiszer-kiskereskedelemben működő cégek is foglalkoztatnának ukrajnai menekülteket - közölték a területen működő cégek az MTI érdeklődésére.
Már több mint félmillióan használják a február közepén indult BudapestGO alkalmazást, amellyel utazást lehet tervezni, jegyet lehet vásárolni, és az aktuális forgalmi helyzetről is tájékozódni lehet - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Már az F1-es szezon első napja hozott „büntetéseket”. Két versenyzőt a pályán mutatott manővere miatt feddtek meg, míg Valtteri Bottas technikai probléma miatt került egy nap alatt a büntetés határára
Az ínycsiklandozó libanoni laposkenyér hasonlóan készül, mint a pizza, mert mindkettőnek a forró sütő és a feltét a titka. Kitűnő kisérője lehet mindenféle húsnak, zöldségnek, de humusszal vagy sajtkrémmel szenzációs fogás főételként is.
Az újabb botrány teljesen elnémította a baloldalt: az Anonymus által megnevezett szereplők egyike sem kívánt felelni a Hírcentrum kérdéseire. Sőt, a III. kerület képviselőjelöltje, Szabó Tímea sem reagált a körvonalazódó botrányra. Eközben a Mediaworks-Hírcentruma egy újabb összefüggést talált Patek Gábor és a III. kerületi önkormányzat között: a h
Éjszaka omolhatott le, így senki nem sérült meg, mert napközben egymást érik ott a turisták. Az önkormányzat a sérült részt körbekeríttette, és a napokban átvizsgáltatják a támfal többi részét, hogy megelőzzék a baleseteket. A függőkert sétányait 9 éve, 260 millió forintból újították fel, a közel 100 éves támfalrendszerhez azonban nem nyúltak.
Indoklás és új időpont kijelölése nélkül halasztotta el a honvédelmi és rendészeti bizottság eredetileg péntekre tervezett ülését Kósa Lajos bizottsági elnök. A képviselők itt kaphattak volna tájékoztatást a magyar légtéren keresztül Horvátországba átrepült és végül Zágrábban becsapódott katonai drón ügyéről is. Hogy mi volt a halasztás oka, arra a
Kossuth téri tüntetéssel folytatódik a pedagógusok akciója. Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke csütörtökön egy mosonmagyaróvári fórumon a Telex szerint azt mondta, reméli, hogy lesz rá módja a kormánynak, hogy újra foglalkozzon a tanárok fizetésével. A pedagógusok harmadik napja sztrájkolnak, hogy pénteken hányan csatlakoztak, arra nem v
Vegyes kezdés után emelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek. A vezető tőzsdék a második nyereséges hetet tudhatják maguk mögött.
Az újabb botrány teljesen elnémította a baloldalt: az Anonymous által megnevezett szereplők egyike sem kívánt felelni a Mediaworks–Hírcentrum kérdéseire. Sőt a III. kerület képviselőjelöltje, Szabó Tímea sem reagált a körvonalazódó botrányra. Eközben a Mediaworks Hírcentruma egy újabb összefüggést talált Patek Gábor és a III. kerületi önkormányzat
Alpina B8: Az Alpina modellek mindig is a luxus és a sportosság keverékei voltak. (Fotó: Alpina) A BMW Group megvásárolja a védjegyjogokat az allgäui Alpina luxustuning cégtől. "A védjegyjogok megszerzésével jövőorientáltan alakítjuk ennek a hagyományos márkának a hosszú távú fennállását" - mondta Pieter Nota értékesítési igazgató csütörtökön Münch
Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget. A népi bölcsesség számos formában létezik, de lényegét tekintve annyit jelent: kezdődik a tavasz. Legalábbis ekkor kezdődött régebben. Felidézünk néhány néphiedelmet, és arról is szót ejtünk, ma már miért nem mindig igaz.
Az eső és a nap folyamán várható további csapadék miatt a NASCAR törölte a pénteki nap összes programját az Atlanta Motor Speedway-en. A Cup, az Xfinity és a Camping World Truck Series péntekre tervezett edzései így nem voltak megtartva. A NASCAR közölte, hogy a hétvégére vonatkozó frissített menetrendet később közli – írja az NBC Sports.
Egymillió nyolcszázezer forintos bírságot kapott az LMP-s képviselő. Demeter Mártát azért ítélte el a bíróság, mert visszaélt országgyűlési képviselői jogával és titkos honvédségi információkat hozott nyilvánosságra. A politikus négy éve azt állította, hogy a hadsereg egyik gépén a miniszterelnök lánya utazott, de kiderült, hogy egy katona, azonos
Drága karórákat és luxusutakat fizettek a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. pénzéből a cég előző vezetése idején – állítja a kerület MSZP-s polgármestere. Az átvilágítás után derült ki, hogy összesen 450 millió forint értékben könyvelhettek el gyanús számlákat. A kft. akkori ügyvezetője telefonon annyit közölt, minden elszámolás t
Az anti-aging készítmények leggyakrabban az arcra koncentrálnak, pedig tavasszal a testre is ráfér a felfrissülés. Hozd ki bőrödből a selymes puhaságot még a strandszezon kezdete előtt!
A fővárosban az orosz erők támadásaiban a városvezetés adatai szerint eddig 36 lakóépület, öt magánbirtok, hat iskola- és négy óvodaépület rongálódott meg.