Az orosz külügyminiszter azt nem tisztázta, vélhetően tudatos elrettentésként, hogy az orosz haderő azelőtt támadná-e meg a fegyverszállítmányokat, hogy azok Ukrajna területére érnek, vagy csak utána.
A demokrácia elveivel ellentétes, hogy különböző NGO-k és külföldi megbízóik a társadalom akaratát semmibe véve avatkozzanak be egyes országok – például hazánk – belügyeibe, amiben ráadásul több nyugat-európai ország nagykövetsége is együttműködik velük. Erről Ján Figel korábbi uniós biztos értekezett a Europeanpost.co portálon, a Magyar Nemzet jog
Nem szabadott volna, hogy volán mögé üljön a fiatal, mégis megtette, ráadásul egy felnőtt jelenlétében. Végül defektet kaptak, ami miatt bekövetkezett a baleset.
Heves harcok folynak a belváros utcáin az orosz haderő és az őket támogató donbaszi szeparatisták, valamint az ukrán védők között - derült ki hírügynökségi tudósításokból.
A jubileumi X-Faktor győztese, Alee tavaly ilyenkor állt a műsor készítői elé az első személyes meghallgatáson. Az első két alkalom után fel akarta adni, csak harmadjára döntött úgy, hogy mégis folytatja. Most ellátogatott a 2022-es tehetségkutató castingjára, hogy kipróbálja, milyen érzés az asztal másik oldalán lenni.
Ajánljuk a baloldal miniszterelnök-jelöltjének figyelmébe az alábbi mondatokat. Ezek a nyilatkozatok egyértelműen bizonyítják, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal fegyvereket és katonákat küldene a háborúba. Felelőtlen viselkedésük veszélyes, mert belesodorhatják a háborúba Magyarországot - írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében, ame
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat – közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Sinkó László a mai napon, március 18-án lenne 82 éves.
Világszerte komoly károkat okozott Putyin háborúja a populista politikusoknak. Április 3-án az is kiderülhet, hogy a magyar választók mit gondolnak Orbán Viktor 12 év oroszbarát politikájáról.
A Bahreini Nagydíj első két szabadedzésével ma megkeződött az idei Formula–1-es világbajnokság, és a legjobb köridőt a vb-címvédő Max Verstappen jegyezte a Red Bull-lal, mögötte pedig a Ferrari két pilótája, Charles Leclerc és Carlos Sainz végzett. Úgy néz ki, a Mercedesnél nem csak altattak, amikor korábban arról beszéltek, hogy az idei autójukkal
A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a tavalyi év végi drámai bajnoki finálé elbukása után hosszú hetekre eltűnt a nyilvánosság elől, még a kötelező FIA gálát is kihagyta, ahol az évad első három helyezettjének ott kell lennie. A brit a Bahreini Nagydíj hétvégéjén elárulta, hogy találkozott és egyeztetett ezzel kapcsolatban az új FIA
Az orosz elnök nyilvános beszédben éltette az Ukrajna ellen indított háborút a Krími tavasz című tömegrendezvényen. Azt mondta, az ukrán civilek tárt karokkal várták az orosz katonákat.
Egyaránt bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek az ukrán-orosz tárgyalásokon tanúsított hozzáállását Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a kijevi tárgyalóküldöttség tagja és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken megjelent sajtónyilatkozataikban.
Januárban már a harmadik egymást követő hónapban deficites volt az euróövezetnek a világ többi részével folytatott árukereskedelme elsősorban amiatt, hogy az emelkedő energiaárak jelentősen növelték az import értékét.
Ajánljuk a baloldal miniszterelnök-jelöltjének figyelmébe az alábbi mondatokat. Ezek a nyilatkozatok egyértelműen bizonyítják, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal fegyvereket és katonákat küldene a háborúba. Felelőtlen viselkedésük veszélyes, mert belesodorhatják a háborúba Magyarországot – írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ a közleményében, a
A tesztoszteron az a kulcsfontosságú hormon, ami meghatározza a férfiak termékenységét, az izomszaporulatot, a testtömeg eloszlását és a másodlagos férfi nemi jelleget is.
Kicsattan a boldogságtól Keszthelyi Vivien, hazánk legeredményesebb női autóversenyzője, aki már több mint négy éve alkot párt David Schumacherrel, a hétszeres Forma–1-es világbajnok német Michael Schumacher unokaöccsével.
- Szombaton kezdődik A mi kis falunk 6. évadának folytatása, a szériában pedig több új szereplő is felbukkan Pajkaszegen, amellyel felbolydul a kis település élete.
Szívműtétre várt egy kisfiú Ukrajnában, amikor a bombázások miatt menekülnie kellett a 3 gyermekes családnak – adta hírül Facebook oldalán a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet.
Kik azok a pedofilok? Hányan vannak? Inkább férfiak vagy inkább nők az elkövetők? És az áldozatok? Meg lehetne előzni valahogy? Egyáltalán, mi a pedofília? És miért válik valaki azzá? Ilyen kérdéseket jár közbe írásában gyerekjogi szakértőnk.