Mivel Jimmie Johnson 83 győzelméből hét Texasban született, felmerülhet a gondolat, hogy Jimmie Johnson itt fog berobbanni az IndyCarba. Sokan még azt is kijelentették, szerintük Johnson a futam egyik favoritja, amelyet vasárnap rendeznek a Texas Motor Speedway-en. Ő egyszerűen nem tartozik ezek közé az emberek közé. “Nem hiszem, hogy ez reális len
Az eladók szinte minden település- és ingatlantípus esetén nyeregben érezhették magukat, éves szinten 1,5 százalékponttal, a megelőző három hónappal összehasonlítva pedig 1,1 százalékponttal csökkent országosan az átlagosan elérhető árengedmény mértéke.
Hiába a múlt heti Kormányinfó, ahol még Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is megjelent, egyre sokasodnak a benzinellátással kapcsolatos problémák.
A rókák veszettség elleni vakcinázására az idén tavasszal is sor kerül, az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A világ vezető aukciósházai, a Christie's, a Sotheby's és a Bonhams törölte júniusra meghirdetett orosz művészeti árveréseit Londonban a nyugati szankciókkal összhangban, amelyeket Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt vezettek be.
Sértetlen maradt annak a mariupoli színháznak a légoltalmi pincéje, amelyet bombatámadás ért, és ahol korábbi közlés szerint több, mint ezer ember talált menedéket - írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Szerhij Taruta ukrán parlamenti képviselő.
Együttműködési megállapodást írtak alá a budapesti Ferencváros és Józsefváros fejlesztéséért a két kerületben az egyesült ellenzék által indított jelöltek, valamint a városrészek polgármesterei csütörtökön - írja az MTI.
Az üzemeltető szerint eddig nagyon pozitív a busz fogadtatása. A teljes anyag Hidrogénbuszt tesztel a főváros címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Előbb az Audi központ, majd ma az Audi Hungária is megtartotta éves sajtótájékoztatóját. Összesítve kevesebb kocsit értékesített az Audi tavaly, mint egy évvel korábban, működési eredménye viszont rekordnagyságot ért el. Tavaly a chiphiány, most az ukrajnai háborús helyzet okoz gondokat az ellátási láncban. Az Audi Hungária sajtótájékoztatóján megn
Március 21-től a rövid, 1-2 éves futamidejű lakossági állampapírok kamata érdemben emelkedni fog. Évi 1-1,25 százalékkal magasabb kamatot fizet az állam. Ez az emelkedés egyáltalán nem elhanyagolható, joggal merülhet fel a kérdés, hogy ez a változás milyen módon rendezi át a lakossági állampapírpiacot. Az már előzetesen is jól látszik, hogy a koráb
A kipufogógáz helyett vizet termelő járművet három napon át, péntekig tesztelik a 105-ös busz vonalán. A buszt mindenki ingyen kipróbálhatja - jelezte a BKK. Hozzátették, hogy a Solaris "forradalmian új" technológiát képviselő, kizárólag hidrogénnel hajtott Urbino 12 hydrogen típusú autóbusza 15 méter hosszú és 37 ülőhely van rajta. A jármű különle
Egy francia felhőinformatikai vállalat, az OVHcloud keresetet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben a Microsoft szabálytalan terméklicenc irányelveire hívta fel az EU fő versenyjogi szabályozóinak figyelmét. A szigorú kormányzati fellépést eddig többnyire megúszó vállalat most az EU-s hatóságokkal találhatja magát szembe.
Futóverseny miatt vasárnap a délutáni órákig lezárják a Szabadság hidat, a Műegyetem, a Szent Gellért és a budai alsó rakpart egy-egy szakaszát, valamint a Várkert Bazár környékét - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Oroszország szerint Ukrajna területén biológiai fegyverek komponenseit hozták létre - jelentette ki Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője csütörtökön Moszkvában.
Februárban nyilvánosságra került egy videó, amelyen a West Ham védője, Kurt Zouma rugdossa macskáit: ugyan bocsánatot kért emiatt, de tettei nem maradnak büntetlenül.
Négy éve tartó szárazságtól szenved Madagaszkár: az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszálya mellett az országnak az erdőirtások hátrányos következményeivel is számolnia kell. A sziget déli részén több mint 1 millió embernek van szüksége élelmiszerellátmányra - írja a Reuters.
Oroszország szerint Ukrajna területén biológiai fegyverek komponenseit hozták létre – jelentette ki Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetője csütörtökön Moszkvában.
A Continoom zenekar jótékonysági gyűjtést szervez az Ukrajnából menekülők számára. A Facebook-oldalukon meghirdetett akciójukhoz várják az egyedi tárgyakat megvásárlók jelentkezését. A befolyt összeget a Magyar Vöröskeresztnek ajánlják fel. Schrott Péterrel és Rohoska Gáborral emellett magyar szövegeikről szintén szót ejtettünk az együttes próbater
Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén miniszterelnök Kijevben tett közös látogatását értékelte így a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A februári árbefagyasztás után, tartva attól, hogy esetleg az üzemanyagárak növekedése a lakosság éleszínvonalának romlását idézheti elő, a szerb kormány április 11-ig korlátozta az üzemanyag árát, így most a szerbiai benzinkutakon az Eurodízel 187,74 dinárba (1,59 euróba) kerül literenként, míg az europrémium BMB 95-ös benzin literenkénti ára 176,