A dolgozó saját autójával körözve igyekezett YouTube-on bemutatni a béta státuszban lévő új vezetéstámogató rendszer képességeit. Egy nem éppen tökéletes út után azonban hirtelen megköszönték neki a munkát.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
„Ha én fizettem volna ezt a kutatást, és az ellenzék számára kedvezőtlen, akkor biztos, hogy nem fogom megsajtózni” – mondta a miniszterelnök-jelölt, aki csak „spekulál” azon, hogy ki állhat a Závecz felmérése mögött.
Ugyan világszerte növekszik a Netflix előfizetők száma, ám az utóbbi időben a folyamat lelassult. A cég szerint ennek hátterében az áll, hogy sokan megosztják a jelszavukat, így jelentős azok száma, akik fizetés nélkül jutnak a tartalmakhoz. Ezen változtatna a társaság.
Az ukrán elnök újabb videóüzenetben fordult a világ vezetőihez. Továbbra is kéri a világ vezetőitől Oroszország-ellenes jabb szankciók bevetését, illetve fegyverek szállítását Ukrajnának, továbbá a repüléstilalmi zóna bevezetését.
Az orosz-ukrán válság miatt a keleti piacokra nagyon érzékeny magyar részvénypiac hatalmas esést szenvedett el az utóbbi hetekben. Ennek mértéke még annak tükrében is meglepő, hogy a BÉT blue chip-jei már a háború kitörése, sőt veszélye előtt is gyengélkedtek. Az elmúlt napok ugyanakkor már az emelkedés és az optimizmus jegyében teltek. A nagy kérd
Világszerte elterjedt gyakorlat, hogy az egyetemek minden évben művészeket, írókat látnak vendégül. A világ vezető egyetemein, mint például a londoni King’s College, az MIT és a University of Cambridge, a művészek ebben az időszakban együttműködnek az egyetem valamelyik tanszékével, laborjával, kutatási programjával, és saját eszközeikkel reflektál
Negyedik napja nem tudnak nyerni a Bajnokok, így közülük már biztosan távozik valaki pénteken. Az első biztos párbajozó Tóth Janka, Jósa Danny választ majd ellenfelet mellé.
A megkésett beszédfejlődés rendkívül összetett jelenség: létezhet szinte önmagában, könnyebb fejlődési úttal, de valamilyen organikus probléma tüneteként, következményeként is megjelenhet. Vajon mikor kell lépni, mit tekinthet a szülő valódi jelnek, és miért létfontosságú az időben megkezdett fejlesztés?
Németország kiberbiztonsági hatósága (BSI) figyelmeztette a moszkvai székhelyű Kaspersky Lab által kifejlesztett vírusirtó szoftver felhasználóit, hogy az komoly kockázatot jelent: a szoftver hackertámadásra is felhasználható — írja a Reuters. A BSI szerint a Kaspersky Lab az orosz kormány ügynökei kényszeríthetik arra, hogy külföldön informatikai
Karin Kneissl nem igazán akarta állami tulajdonba adni a zafírokkal ékesített ékszereket, így a tárca kölcsönszerződéssel tette lehetővé, hogy megtarthassa őket úgy, hogy jogilag mégsem tulajdonos.
A helyi ukrán hatóságok szerint több mint ezren voltak abban a mariupoli színházépületben, amelyet szerdán bombatámadás ért - derül ki Vadim Bojcsenko polgármester éjszakai közléséből.
2022. február 24-én egy új valóságra ébredtek az Ukrajnában élők – Oroszország megkezdte katonai műveleteit az ország területén. A hadi cselekmények erős hatást gyakoroltak a gazdaság összes ágazatára és szereplőjére. Másként élik meg ezt a kialakult helyzetet a kárpátaljaiak, és másként azok, akiket közvetlen érintenek a harci cselekmények. A páni
250 ezer forintos bírságot kellett fizetnie tavaly az azonos nemű párokat megjelenítő Micsoda család! című könyv forgalmazójának, mert a Pest Megyei Kormányhivatal szerint jelezni kellett volna, hogy a kiadvány a „normálistól eltérő” családokat mutat be. A Líra Kiskereskedelmi Kft. bírósághoz fordult, amely megállapította: jogszerűtlen volt a bünte
Tovább folytatódnak az orosz inváziós erők támadásai Ukrajna nagyvárosai ellen: Harkovban, Kijevben erős robbanásokat lehetett hallani az elmúlt 24 órában.
A WHO aggódik a koronavírus múlt héten tapasztalt gyorsuló terjedése miatt. A korlátozások feloldása, a fertőző omikron-variáns és a globálisan alacsony átoltottság miatt újra emelkedik a fertőzések száma. Washingtonban megfertőződött a az ír miniszterelnök. A szakértők aggódnak, hogy az ellátási láncok zavarai súlyosbodhatnak. A turizmus még nem h
A néphiedelem szerint a napokban érkezik meg a jó idő, de az elmúlt évek tapasztalata sajnos azt mutatja, hogy nem szabad hinni a három úriember zsákos mutatványának.
A magyar lakosság 64 százaléka tartja agressziónak az oroszok Ukrajna elleni támadását, nagy a zavar a háború megítélésével kapcsolatban a kormánypárti szavazótáborban – derül ki a Publicus Intézet friss , Népszava megbízásából készült felméréséből.
Mióta napvilágra került Shane Tusup és Szabó Zsófi románca, azóta a szerelemesek sok apró részletet osztottak már meg arról, mennyire is dúl közöttük a szerelem. Most a műsorvezető azt mutatta meg, milyen üzeneteket kap az edzőtől.
Továbbra is jelentős kockázatok leselkednek a tőkepiacokra, az amerikai jegybank kamatemelési ciklusba kezdett, a kínai gazdaság a Covid terjedése miatt akár jelentősen lassulhat, ráadásul továbbra is folynak a harcok Ukrajnában, de a befektetők annak örülnek, hogy valamelyest tisztult a kép mindegyik fontos területen, az ukrajnai helyzettel kapcso
A rendkívüli mértékben ingadozó gázárak miatt döntött úgy a Nitrogénművek Zrt., hogy leállítja ammóniatermelését, és a helyzet javulása sem valószínű az elkövetkező időszakban – mondta el Bige László, a cég tulajdonosa és vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. Hozzátette: a háború elhúzódása esetén mind a műtrágya, mind a gab
Csütörtök reggel is 370 körül kezd a forint az euróval szemben, vagyis a jelek szerint innen nem tud tovább kapaszkodni a magyar deviza. Tegnap délután átmenetileg járt a lélektani határ alatt, azonban tartósan eddig nem sikerült áttörnie azt. Ha a háborúval kapcsolatban komoly áttörés jönne a béketárgyalásokon, akkor lehetne még szufla a magyar de
Szaharai homok lepte be Nyugat-Európa egy részét. Spanyolországban, Franciaországban, sőt még Németország északi területeire is eljutott az afrikai homok.
Az Egyesült Államok szenátusa szerdán egyhangú döntéssel háborús bűnössé nyilvánította az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint. De valakit háborús bűnössé nyilvánítani nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy kimondani a szavakat. Vannak meghatározott definíciók és eljárások annak meghatározására, hogy ki a háborús bűnös, és hogyan kell megbüntetni.
Ügye folyamatos diplomáciai viszály forrása volt London és Teherán között, és Nazanin Zaghari-Ratcliffe sorsát az egész világon kiemelt figyelem kísérte.
Az orosz-ukrán válság miatt a keleti piacokra nagyon érzékeny magyar részvénypiac hatalmas esést szenvedett el az utóbbi hetekben. Ennek mértéke még annak tükrében is meglepő, hogy a BÉT blue chip-jei már a háború kitörése, sőt veszélye előtt is gyengélkedtek. Az elmúlt napok ugyanakkor már az emelkedés és az optimizmus jegyében teltek. A nagy kérd