A román kormány 2024-től növelné az állami nyugdíjalaptól a kötelező magánnyugdíjalapokba folyósítandó hozzájárulás mértékét, így akkortól minden járulékfizető alkalmazott után a bruttó bére 4,75 százalékát utalják át a magánbiztosítóknak
Ukrajnában legális a béranyaság, emiatt a világ minden tájára kerülnek onnan babák. Most azonban sok kicsi bombázások közepette, óvóhelyeken várja, mi lesz vele.
Több ezer diák tüntetett a Kossuth téren, szolidaritást vállalva a ma kezdődött országos pedagógus-sztrájk résztvevőivel. Becslések szerint több mint 20 ezer tanár nem vette fel a munkát reggel. Sok iskolában munkahelyi vita alakult ki arról, hogyan lehet sztrájkolni. A kormány törvényesnek tartja a munkabeszüntetést, és béremelést ígér. Adásunk el
2014-ben vezette be a Forma-1, hogy minden versenyzőnek saját rajtszámot kell választani (2 és 99 között), és F1-es karrierje során végig azt kell használnia. Korábban a rajtszámokat az előző szezon konstruktőri végeredményének sorrendjében osztották ki a versenyzők számára. A bajnok csapaté az #1 és #2 (kivéve ha az egyéni bajnok nem a kostruktőri
Magyar idő szerint este hétkor teszi közzé kamatdöntését a Fed, az amerikai jegybank a várakozások szerint több mint három év után először emeli az irányadó rátát. A kérdés sokkal inkább az lesz, milyen gazdasági előrejelzést és kamatpálya-prognózist publikálnak majd.
A betegség, a nevéből is adódóan, gyulladásos ízületi betegség, mely a sacroiliacalis ízületet érinti. A sacroileitis magyar megfelelője a középen elhelyezkedő keresztcsont (sacrum) és mindkét oldalon a csípőlapátok (os ileum) közötti ízületi rés gyulladása.
Magyar idő szerint este hétkor tette közzé kamatdöntését a Fed, az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatot. Hamarosan megszólal az elnök többek között a háború gazdasági hatásairól.
Az egy évvel ezelőtti alacsony bázishoz képest, amit a második hullám elleni védekezések korlátozó hatása okozott, januárban 67,1 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene, 85,1 százalékkal pedig az árbevétele, míg a két évvel ezelőttihez képest az árbevétel 1,4 százalékkal volt magasabb.
Nyűgözd le a párod – vagy a családod – ezzel az isteni fogással. Első látásra kicsit talán bonyolultnak tűnhet, de semmi pánik, egyszerűbb, mint gondolnád.
„Milyen érintésre reagál újra meggyötört testünk? Vajon a partnerünk képes megtanulni egy ilyen hangszeren játszani? Képes-e alkalmazkodni a változásokhoz, képes-e újra lángba borítani testünket? Lesz-e türelme kivárni azt a pillanatot?” Ekhamp Mariann újabb tabudöntögető írása rákról és nőiességről:
Évekig, sőt, talán évtizedekig éltem abban a tévhitben, hogy nincs rendben, ha magamat kényeztetem szeretkezés közben, és tudom, nem voltam egyedül ezzel. Több kliensem is megosztotta velem, hogy nem merte önmagát érinteni, önmagát izgatni, amikor a párjával volt. Ma már tudom: semmi bűnös nincs ebben.
10 pontos javaslatcsomagot készített az önkormányzatok megerősítéséért a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A többi között arra kérik a választás után felálló új kormányt, hogy adja ismét önkormányzati hatáskörbe az iskolák fenntartását, és kompenzálja az iparűzési adó miatti kiesést. A nyilatkozatot Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is aláírta.
Csütörtökön kezdődik a 12. Frankofón Filmnapok. Március 17-27. között négy helyszínen 23 filmet láthat a magyar közönség. A Velencei, a Cannes-i és a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjából, valamint Franciaország legrangosabb, filmművészeti díja, a César jelöltjei és nyertesei közül több film is szerepel a kínálatban.
Brutális, hátborzongató történeteket gyűjtött össze egy magazin, amelyek mind arról tanúskodtak, hogy Hollywood legszexibb filmcsillagjai rabszolgaként voltak kiszolgáltatva a stúdióknak a 30-as, 40-es években. Sokszor még férjhez sem mehettek, és gyereket sem vállalhattak, különben sérült volna „szűzies” imázsuk. Joan Crawford, Judy Garland, Ava G
Az amerikai piac felé fordul a Volkswagen (VW) a jó növekedési kilátások miatt, és azért is, hogy enyhítse a tevékenységét fenyegető geopolitikai kockázatokat - mondta a legnagyobb európai járműgyártó csoport vezetője egy szerdai lapinterjúban.
A főváros információi szerint tegnap óta kétezer menekült érkezett Ukrajnából Budapestre. Többségük a Keleti pályaudvarra, ahol a civil segítők és segély-szervezeti aktivisták mellett jelen vannak a rendőrök és a katasztrófavédők is. A kommunikáció azonban nem zökkenőmentes a hatóságok között. Egy helyi önkéntes szerint az ő részvételük nélkül össz
Magyar idő szerint este hétkor tette közzé kamatdöntését a Fed, az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatot. A Fed elnöke hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdaság képes elviselni a magasabb kamatokat, az orosz-ukrán háború hatásai pedig egyelőre nehezen becsülhetők.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a jogalkotási javaslatot, mely a kohéziós politika keretében finanszírozást biztosít a tagállamoknak az ukrajnai háború elől menekülők támogatására - közölte az uniós Tanács szerdán.
Az építőipar termelése 3,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a decemberinél 6,3 százalékkal volt kisebb a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több éves megállapodást kötött egymással a McLaren és a Google. A wokingi istálló az elmúlt években egyre jobb teljesítményt nyújt. Tavaly kettős győzelmet szereztek, és többször is pódiumra állhattak, bár a konstruktőri listán egy helyet visszazuhantak a 2020-as eredményükhöz képest. Az istálló abban reménykedik, hogy idén tovább tudják majd folyt
Minden jegybanknak korlátlan felhatalmazást kellene adni saját digitális valuta kibocsátására, hogy a teljes pénzügyi rendszer szabályozott módon térhessen át a jelenlegi petrodollár- illetve eurodollár-alapú rendszerről egy újra - véli Matolcsy György jegybankelnök a MNB oldalán megjelent írásában.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelentős, széles körű és időben meghozott szakpolitikai támogató intézkedéseknek köszönhetően a vártnál jobban viseli az orosz bankrendszer az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciók szorítását.
Kamui Kobayashi, Mike Rockenfeller és Jose Maria Lopez a futamgyőzelemben reménykedik Sebringben a 12 órás versenyen, hiányzó csapattársuk, Jimmie Johnson tiszteletére diadalmaskodnának.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelentős, széles körű és időben meghozott szakpolitikai támogató intézkedéseknek köszönhetően a vártnál jobban viseli az orosz bankrendszer az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciók szorítását, bár a bankoknak a továbbiakban növekvő hitelveszteségekkel kell számolniuk a reálgazdasági kör
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a jogalkotási javaslatot, mely a kohéziós politika keretében finanszírozást biztosít a tagállamoknak az ukrajnai háború elől menekülők támogatására.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze, Karim Khan lengyelországi sajtóértekezletén az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekre reagáló sürgős lépéseket helyezett kilátásba.
Az ország egyik legjobb iskolájának számító Eötvös József Gimnáziumban a tanárok háromnegyede részt vesz a szerdán kezdődött sztrájkban. Ketten meséltek motivációikról és a kilátásaikról.
Meghaladta az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbit. Az épületek építése csökkent, míg az egyéb építményeké emelkedett 2021. januárjához képest.