A jó paródia nem az, amikor a karakter egy-egy jellegzetes tulajdonságát, szokását parodizáljuk, hanem amikor eggyé válunk a karakterrel. Téves elképzelés, hogy csak a nagy egyéniségeket lehet, érdemes kifigurázni. Mindenkit lehet jól parodizálni, ha sikerül belebújni a bőrébe. Somogyi András humoristával-parodistával beszélgettünk egy nagyon "púpo
Kezdjük a végén: áprilistól érkeznek meg Magyarországra a Toyota Aygo X crossoverek, amelyek 4.590.000 forintos induló ártól rendelhetőek egy ideje. Mindezt azért indokolt elöljáróban rögzíteni, mert most, amikor rohamosan emelkednek az autók árai, már az is fegyvertény tud lenni, hogy ötmillió alatti kezdőáron elérhető új kocsi. A kis autó – amely
Lewis Hamilton utalt rá, hogy nem biztos, hogy meghosszabbítja jelenlegi szerződését a Mercedesnél. Mivel kitart amellett, hogy 40 évesen már nem feltétlenül akar majd a Forma-1-ben versenyezni. A britet a jelenlegi szerződése a következő szezon végéig köti az Ezüstnyilakhoz. Egyre több kérdés merül fel azonban Hamilton hosszú távú jövőjével kapcso
Kivételt tesznek az angol labdarúgó-válogatott játékosai barátnőivel és feleségeivel, amennyiben - bár Katarban tilos az alkoholfogyasztás -, a csinos hölgyek egy csodálatos tengerjáró hajó lakóiként kedvükre megihatnak bármit.
Másodfokú készültséget rendelt el a vízügyi igazgatóság, mert valami vörösre festette a folyó vizét. A szennyezés a szlovák szakaszon kerülhetett a vízbe. Hogy pontosan mi az, és mennyire veszélyes, még vizsgálják. Egy felvidéki aktivista szerint a szennyezés egy már nem működő ércbányából kerülhetett a vízbe.
Míg Ogyesszában az orosz csapatok támadására készülnek a helyiek, a már hadszíntérré vált ukrán városokból továbbra is menekülne, aki tud. Sokakat viszont csapdába ejtenek az állandó támadások, és van, aki azért nem megy, mert nincs miből és nincs is hova.
Megölte, majd elásta 32 éves élettársát egy nyírvasvári férfi a gyanú szerint. Olyan súlyosan bántalmazta a nőt otthonukban, hogy az belehalt sérüléseibe. A 44 éves férfi a rendőröknek először azt mondta, párja elhagyta, nem tudja, hol van. Kihallgatásán viszont beismerte, mit tett.
Többek között az orosz–ukrán háború hatásairól is tárgyal hétfőn Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője – jelentette be vasárnap kiadott közleményében a Fehér Ház.
Többek között az orosz-ukrán háború hatásairól is tárgyal hétfőn Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője - jelentette be vasárnap kiadott közleményében a Fehér Ház.
Aránytalanul sok támogatáshoz jutnak a Fidesz-közeli cégek az állami közbeszerzéseken – ez derül ki a Korrupciókutató Központ friss elemzéséből. Szerintük uniós és magyar költségvetési pénzből is jóval több jut nekik, mint másoknak. Van olyan cég, amelyik tavaly 149 közbeszerzésen indult, és kettő kivételével mindegyiken nyert. A kormány szerint me
Egy 51 éves hajléktalan nő halt meg szombaton késő délután, miután kigyulladt egy fabódé, amiben lakott. A hatalmas lángok gyorsan átterjedtek a többi bódéra is, a nő pedig már nem tudott kimenekülni. Holttestét a tűzoltók találták meg a törmelékek alatt.
A szabadság nem örök érvényű, de a hűség, a kötelesség és a felelősség kulcsfontosságú erényei révén minden alkalommal kivívható és megtartható – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulója alkalmából a németországi Frankfurtban vasárnap tartot
Az Alkotmánybíróság szerint nem sértette meg a kormány a választási törvényt, amikor olyan emailt küldött a koronavírus elleni oltásra jelentkezőknek, amelyben az ellenzéket bírálták az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A testület szerint a kormány levele csak a tájékoztatást szolgálta. Az ellenzék szerint az Alkotmánybíróság érvelése abszurd, a kor
Néhány száz magyar pszichológus és pszichiáter fogott össze, hogy ingyen segítsenek az Ukrajnából érkezett menekülteknek. Gyász, szorongás, kilátástalanság – a kezdeményezés ötletgazdája, ezt látja a legnagyobb problémának.
Az ukrajnai háborús helyzetnek nem volt hatása az ország déli határain eddig tapasztalt illegális migrációs nyomásra – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 műsorában.
Debrecenben és Budapesten is áthelyezték, illetve megrongálták az ellenzéki jelöltek választási plakátjait. Mindkét akcióról videofelvételt készítettek az Egységben Magyarországért politikusai. Azt állítják: a Fidesz megbízásából szervezetten rongálták meg a plakátjaikat. A Fidesz úgy reagált: néhány napja éppen az ellenzék ragasztotta át a gyermek
A büntetés-végrehajtásnál több mint 100 kutya teljesít szolgálatot. Tavaly 19 alkalommal találtak kábítószergyanús anyagot. Van amikor a hozzátartozók egyszerűen bedobálják a drogot a börtön udvarára.