Orosz légitámadás ért egy katonai gyakorlóteret vasárnapra virradóan a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) város közelében; ez eddig a legnyugatibb célpont Oroszország Ukrajna elleni háborújában - közölték a helyi hatóságok, megerősítve korábbi sajtójelentéseket. A támadásnak legalább kilenc halálos és 57 sebesült áldozata van.
Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.
Sok fiatal közlekedik mopeddel, robogóval, vagyis a hivatalos elnevezés szerint segédmotoros kerékpárral. A KRESZ szerint olyan ez egy 2, 3 vagy 4 kerekű jármű, amelynek hengerűrtartalma maximum 50 köbcentiméter, elektromos motor esetén pedig legfeljebb 4 kilowattos a névleges teljesítménye. A legfontosabb szabályok Két fontos szabály, amelyeket a
Marcus Armstrong harmadik évét kezdi meg idén az F2-ben, és felszabadultnak nevezte magát a Ferraritól való távozása után. 2017-ben Armstrong olasz F4-es bajnok lett – és a német sorozatban második – utána pedig az F3-as Európa-bajnokságon és az F3-ban is a bajnokság első öt pilótája között zárt. A Formula 2-es mezőnyben azonban csak két 13.
Okirathamisítással gyanúsítja a parlament által neki bérelt lakás tulajdonosa az LMP-s politikust, ő azonban tagadja ezt. Itt vannak az ügyben tett feljelentéshez csatolt iratok, Csárdi aláírásával.
A verseny feladása is felmerült a Csomós Mixi, Nagy Attila párosban, miután a Fafe Rally első napján szakadt az eső, a Hankook nyitott gumijai nem érkeztek meg, így zárt abroncsokon korcsolyáztak. De szerencsére nem adták fel és vasárnap reggel egy negyedik idővel vertek oda, majd futottak egy harmadikat is. Ha Portugáliában esik, akkor ott ítéleti
Vajon mit rejt az új változat? A teljes anyag Rejtélyes új Tesla Model Y verzió bukkant fel címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.
Lehetséges, hogy Erzsébet királynőnek ki kell hagynia Fülöp herceg emlékünnepségét, a 95 éves uralkodó ugyanis nehezen tud járni, tólószéket pedig nem hajlandó használni.
Jens Stoltenberg szerint az ukránok bátran és elszántan ellenállnak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak majd a háborúban.
Nem véletlen, hogy a karlendítő Z. Kárpát Dániel az előkelő 9. helyet kapta a baloldal listáján – éppen a főnök, Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes között.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által jelenleg finanszírozott segédeszköz támogatás rendszer fenntarthatatlan 400 forint közeli euró és 260.000 forint garantált bérminimum mellett – hívja fel a figyelmet a legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ).
Legkevesebb kilenc halálos és 57 sebesült áldozata van a nyugat-ulrajnai Lvivtől nem messze lévő Javoriv katonai támaszpont elleni vasárnapi reggeli orosz légitámadásnak - közölték az ukrán hatóságok.
Szijjártó Péter szerint a nyugat felé tolódó harci cselekmények kiemelik annak a döntésnek a fontosságát, hogy élet kioltására alkalmas fegyvereket nem lehet Magyarország területén keresztül szállítani. A külügyminiszter elmondta, hogy ezek a nyugat felé induló támadások a fegyverszállítmányokat célozzák.
„A Pirula Pandát elsősorban lányoknak ajánlanám, tízéves kortól. És nekünk, szülőknek. Föleleveníteni és tudatosítani magunkban ezt a korszakot, amelyen gyerekkorában mindenki végigment” – mondja a Pixar Stúdió új animációs filmjéről Bányász Attila.
Forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani március 15-én a nemzeti ünnepen tartott rendezvények és gyűlések miatt a II., a III., az V., a VI., a VII., a XI. és a XIII. kerület egyes részein. Lezárják kedden az Andrássy út és a Váci út egy szakaszát, a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Károly körutat, valamint időszakosan a Margit hidat és a Sze
Március 10-étől Szerbia megtiltotta a búza, a kukorica és a liszt, valamint az étolaj kivitelét. Az április 3-ára kiírt köztársasági választások miatt ügyviteli státuszban lévő kormány a döntését azzal magyarázta, hogy mindenek előtt az ország szükségleteit kívánja kielégíteni, közben arra is rámutatott: lesz elég gabona a régió számára is.
Szerintük a kormány a tájékoztatási kötelezettségének tett eleget az oltási regisztrációs körlevélben, amelyben felelőtlennek minősítette a vélt ellenzéki álláspontot az ukrajnai háború kapcsán.