Az első csapat voltak, akik le tudták győzni Rosbergéket, így az Andretti United joggal reménykedett egy jó eredményben, a Desert X-Prix azonban nem a terv szerint alakult számukra. Tavaly háromszor is dobogóra álltak, a bajnoki harmadik helytől pedig csak két pont választotta el őket. Az Andretti United legnagyobb eredménye azonban az volt, hogy m
A gazdaságok irányítóinak körében jelentősen esett azoknak az aránya, akik mezőgazdasági képzettség nélkül, csak a tapasztalataikra támaszkodva vezetik a gazdaságot. Arányuk a 2010-ben megfigyelt 80%-ról 61%-ra csökkent, de közel 150 ezer gazdaságot továbbra is valódi mezőgazdasági képzettség nélkül irányítanak. A mezőgazdasági végzettséggel rendel
Két amatőr fosszíliavadász séta közben felfedezett egy mamut lábszárcsontot, a világhírű természettudós, Sir David Attenborough pedig nem tudott ellenállni a különleges leletnek, így egy régészekből és paleontológusokból álló csapattal azonnal a helyszínre sietett… A szakemberek szerint ilyen típusú felfedezés nemzedékenként csak egyszer adódik!
A robbanásokat a 80 km-re lévő lengyel határon is hallani lehetett. Előtte-utána műholdfelvételek mutatják, milyen nagy pusztítást végeztek a rakéták Mariupolban, a stratégiailag kulcsfontosságú várost még az ukránok ellenőrzik, de a támadók már betörtek a külvárosokba.
Iszak Eszti mindig 1000 fokon ég, egyszerre több vasat tart a tűzben, és volt idő, hogy az éjszakáit is beáldozta, ha a munkáról volt szó. Mostanra azonban egyre jobban szelektál a feladatok között, és a karrierről átkerül a fókusz a magánéletre.
Az összes irányító átlagéletkora 57,9, a férfiaké 57,1, a nőké 59,6 év volt 2020-ban Magyarországon az agrárgazdaságokban. 2010-ben a gazdaságok 28 százalékát irányította 65 éves és annál idősebb személy, 2020-ban már 35 százalékát. A gazdasági szervezetek esetében ez az arány 7 százalékról 22 százalékra, az egyéni gazdaságoknál 28 százalékról 36 s
Krajnyik Cinti Fluor Tomival beszélgetett, aki mesélt arról, hogy sokat tatásodott a Covid alatt, de arról is, hogy áll a szerelemmel, és milyen érzések kavarognak benne az utolsó Pilvaker kapcsán. Olvassátok el a vele készült interjúnkat!
A természetvédők attól tartottak, már kihalt a súlyosan veszélyeztetett Hill-féle patkósdenevér, negyven év után azonban találtak egy példányt Ruandában. A kis repülő emlős (Rhinolophus hillorum) továbbra is él Ruanda Nyugwe esőerdejében – közölte a felfedezést tevő szervezet. Korábban nem volt információ a populáció méretéről, és a Természetvédelm
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki értékhez képest 2658,85 ponttal, 6,61 százalékkal emelkedve 42 905,55 ponton zárta a hetet.
Az ostrom alatt álló országból menekülők a házi kedvenceiket is magukkal hozzák sok esetben, a határon pedig számukra is ingyenes segítséget biztosítanak.
A prémium minőségű Fendt Vario traktorsorozat Magyarországon az ismertebb, elterjedtebb traktormárkák közé tartozik. Az Agroinform.hu Piacterén is megtalálható – nézd meg te is!
Gyarmati István szerint Putyinnak sikerült elérnie azt, amit másoknak évtizedek alatt nem: a hidegháború óta nem látott összefogás alakult ki az ukrán-orosz konfliktus miatt.
Svájc ugyan csatlakozott az Oroszországot érintő szankciókhoz, ám a mai napig vannak kivételezett orosz nagyvállalatok, ami felháborodást okoz a lakkosság körében. Mintegy 100 milliárd frank orosz vagyon van Svájcban, jóval több, mint Londonban.
Érdekes helyszínre látogatott el tavalyi először a Formula E: a London E-Prix helyszíne egy félig beltéri pálya volt, az ExCeL Arenában. Tavaly a pálya második szektora kapott sok kritikát, főleg a két egymást követő visszafordító, ami több ütközésnek is helyszíne volt. A helyszín most az FIA elfogadására vár, és bár pontos változtatásokat nem közö
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance: ismét elérhető a SEPA (EUR) és Faster Payments (GBP) be- és kifizetési lehet
Az ukrajnai háború elől szombaton 3730 ember, köztük 1247 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu oldalon.
Jelenleg globális szinten is égető probléma az orosz-ukrán konfliktus, ennek megfelelően a Continental éves sajtótájékoztatóján is szóba került az orosz
Ma találkozik a Nap és a Neptunusz: ez egy olyan aspektus, amely gazdag fantáziát és kreativitást ad, segítőkészséggel, önzetlenséggel és jelentős érzékenységgel, köszönhetően annak a képzelőerőnek, amely a Neptunusz ajándéka. Ám ha meg kell értetnünk magunkat másokkal, ez már nem lesz könnyű feladat. De az sem kizárt, hogy illúziókban élünk és hag
Évtizedek óta őrzött egy Rákosi Mátyásról készült képet egy kirgíziai férfi. A fotó 1966-ban készült, 1956-os száműzetésének számára talán legnehezebb időszakában. Akkoriban Budapesttől hatezer kilométerre, Tokmakban élt feleségével, a hivatalos tájékoztatás szerint gyógykezelésre küldték. Milyen az a hely, ahonnan a bukott diktátor mindenáron mene
A livestream vásárlásra alkalmas forradalmian új e-kereskedelmi forma nemcsak vásárlásra, hanem a menekültek megsegítésére is alkalmas lehet – mondta el a Makronómnak nyilatkozó Leisztner Réka, a Smuc stratégiai termékmenedzsere, valamint Szekeres Mónika a cég marketingmenedzsere. A Smuc használata mellett már a hagyományos online vásárlás is régim
Egy nagyon ritka, 1937-es Talbot-Lago T150-C-SS Teardrop francia kupé 13 millió 425 ezer dollárért (kb. 4 milliárd 700 millió forintért) kelt el a minapi árverésen. A ritka autó a 90107-es szám alatti T150-C-SS alvázra épül, felépítménye pedig a híres Figoni et Falaschi stúdióból származik. Az aukció szervezője szerint a XX. század első felében min
Szijjártó Péter bejelentette, hogy délutánra összehívták az Állandó Képviselők Tanácsát Brüsszelben. A külgazdasági és külügyminiszer szerint súlyosabbá vált a pusztítás a háború elmúlt napjaiban.
Nem megengedhető, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg, ezért a magyar kormány további tárgyalásokat kér, amennyiben úgy látja, hogy a legújabb uniós szankciós javaslatok veszélyeztetik Magyarország energiaellátását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Kossuth Rádióban.
Az ATV Rendkívüli Start műsorának a vendége Rusvai Miklós virológus volt, aki elmondta, hogy nincs reális esélye annak, hogy az Ukrajnából érkező menekültekkel újabb járványhullám indulna el.
Az innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, a kkv-k és a középfokú oktatás együttműködésére alapozott képzőközpont "zalaegerszegi találmány", ugyanis 2014-ben itt fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy a kisebb cégek hogyan tudják "összeadni" a tudásukat. Jelezte, hogy egy hasonló intézmény van még az országban, Kecskeméten, ahol az i
Már a lengyel határhoz közeli Lvivet bombázzák az orosz erők, korábban soha nem támadtak ennyire nyugaton. Volodimir Zselenszkij ukrán elnök szerint Oroszország újabb "álköztársaságot" akar létrehozni országában. (Nyitóképünkön a pusztítás nyomai egy orosz légicsapást követően a nyugat-ukrajnai Zsitomirban 2022. március 11-én)
Az Európai Bizottság szombaton ismét előállt egy új, immáron a hatodik oroszellenes szankciós javaslatcsomaggal, amelynek magyarországi kézhezvételét követően a kormány azt jelezte Brüsszel felé: lehetetlennek tartják, hogy még aznap délutánig véleményezzék az indítványt, mivel szerintük azt mélyebb elemzésnek kell alávetni - árulta el Szijjártó Pé