Pakisztán fővárosa, Iszlámábád azzal vádolja Indiát, hogy egy azonosítatlan, szuperszonikus tárgyat lőtt India légterébe, amivel veszélybe sorolta a helyi civileket
Megjelent a márciusi Forbes, benne hét oldalon olvashatsz a megújult Operaházról. A Zoboki Gáborral készült interjú mellett igazi műhelytitkokat is megtudhatsz!
A Duna Televízió holnaptól kezdve minden második vasárnap élő szentmise- illetve istentiszteletközvetítést ad, amelyet a Vallási Főszerkesztőség Bizony, Isten facebook-oldalán is nyomon lehet követni, utólag pedig a You Tube felületén visszanézhető.
A hosszú hétvége első napján, szombaton is várhatók lezárások, március 15-én kedden azonban kis túlzással fél Budapest lezárás alá kerül. Mutatjuk a részleteket.
A címvédő Max Verstappen úgy látja, idén nem Lewis Hamilton lehet a legnagyobb ellenfele a Formula–1-ben, hanem a Ferrari is beleszólhat a bajnoki küzdelembe. Az olaszok szerint viszont a Red Bull és a Mercedes csak altat.
Elverum – Ősztől Európa alighanem legjobb csapatában kézilabdázhatott volna, egy véletlen, rossz mozdulat azonban közbeszólt, s egy évre harcképtelenné tette a magyar válogatott ászát, Máthé Dominikot.
Bár a kínai kormány szigorú szabályokkal igyekszik felszámolni a „nőies” férfi bálványokat az országban, úgy tűnik, ez még nem elég – a szigorú szabályok ellenére a „sissy” fiúk egyre népszerűbbek.
Nagy ígéret a Vtol (vertical take-off and landing, azaz a függőlegesen fel- és leszálló) repülőgépeké – írja a Csongrád-Csanád megyei hírportál, a Délmagyar.hu.
A legnagyobb gond egy ilyen autóval, hogy miután kiszállok belőle és egy másikat kezdek el tesztelni, az garantáltan csalódás lesz a számomra. Így történt ez a mostani CLS után is, egy-másfél héten keresztül csak a rosszat láttam a többi autóban és a jó sem volt igazán jó. A stílus valahol belülről jön, olyan képesség, amit nem lehet tanulni. Velü
A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével - közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus az MTI-vel.
A pöcsmácsik egy Zala megyei specialitás, melynek két fő összetevője a hagyma és a nudli. Ebből kifolyólag roppant egyszerű elkészíteni, ám annál finomabb.
Arról sokat hallunk, hogy mik azok az ételek, amiket a királyi udvar tagjai nem ehetnek, ilyen például a fokhagyma, de mi is az, amit Kate Middleton, Vilmos herceg és a többiek valójában fogyasztanak?
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes fejéből pattant ki az ötlet, hogy a piski csata helyszínén, a dél-erdélyi Ópiskin újítsák fel az ország egyetlen fennmaradt lovaskocsi-postaállomásának az épületét, és a mögötte levő területen emlékparkot hozzanak létre. A kezdeményezéshez Kárpát-medencei összefogást szorgalmaznak.
Kecses táncmozdulatokkal varázsolja el a hazai és nemzetközi közönséget Böröczki Renáta és kutyája, Luna. A négylábú különlegessége, hogy moszkvai őrkutyaként, fajtája egyedüli képviselője a dog dancingnek, vagyis kutyatáncnak nevezett sportban.
Nil Solans vette át a vezetést a Fafe Rally első szombati, esős szakaszán Erik Cais és Armindo Araújo előtt. Herczig Norbert a nyolcadik. Szombaton esőben kezdődött a Fafe Rally programja, és az első 15 km-es szakaszon az elsőként rajtoló Nil Solans dominált a nedves körülmények között. A spanyol versenyző 15 másodperccel volt gyorsabb a pénteki
A Nyugati pályaudvarnál számos segélyszervezet várja az Ukrajnából érkezőket. Megpróbáltunk eligazodni közöttük. Nem volt könnyű, viszont sok a jóindulat.
Folyamatos az orosz bombázás, de közben több mint egy tucatnyi humanitárius folyosót terveznek szombaton a civilek kimenekítésére a harcok sújtotta ukrajnai városokból.
Az olasz rendőrség lefoglalta Andrej Igorevics Melnyicsenko orosz milliárdos szuperjachtját – közölte a miniszterelnöki hivatal szombaton, néhány nappal azután, hogy az üzletembert felkerült az EU szankciós listájára az orosz ukrajnai inváziót követően.
A Roszkoszmosz vezetője korábban azt mondta, hogy az amerikai-orosz űrkutatási együttműködés megszűnése azzal fenyeget, hogy a Nemzetközi Űrállomás ellenőrizetlenül leválik pályáról.
Vasvári Vivi épp Bora Borán nyaral szerelmével. A dögös modell épp az óceánban lubickolt a halak között, amikor egy cápa mögé úszott, és egy pillanat alatt megtörtént a baj.
Banális kiváltó okai is lehetnek, de komolyabb problémákra is figyelmeztethet. A gyakori fülviszketést előidéző okokat dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológus, a Fül-orr-gégeközpont orvosa foglalta össze – írja az Origo.
Már tíz város helyi Volánbusz-bérletei is megválthatók a MÁV-START automatákból és a vasúttársaság mobilalkalmazásában – közölte a MÁV Zrt. szombaton a honlapján.
Micheller Myrtill és zenekara a múltszázadi Franciaországot idézi fel francia, angol és magyar nyelvű dalokkal, mindezt vidám, könnyed és hangulatos manouche swing stílusban.
Ha nincs még programja a hosszú hétvégére, van két nagyszerű tippünk. Egy ideje újra látogatható az óbudai Vasarely Múzeum, és ha a világhírű magyar op-art művész alkotásaitól még nem zsibbadt el az agyunk, akkor irány Pest, a tavaly év végén megnyílt Illúziók Múzeuma, ahol garantált a teljes leolvadás. Képes beszámoló a két különböző mégis, nagyon