Az előfizetéses streaming óriás, az Apple TV+ bejelentette, hogy szerződést kötött a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamiltonról szóló új dokumentumfilm bemutatására. Az egyelőre név nélküli projektet Matt Kay brit filmes rendezi majd, a producerei pedig maga Hamilton és menedzsere, Penni Thow, a One Community és a Box to Box Films – a Netfl
A gerincferdülés (scoliosis) figyelmeztető jele lehet, ha a derék, csípő és kar által határolt ív (törzs-kar háromszög) kifejezettebb, nagyobb az egyik oldalon.
Némi negatív korrekcióval nyithatnak csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek az előző napi nagy erősödés után. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek 0,2-0,5 százalékos csökkenéssel kezdhetik a kereskedést.
Másfél éve nem látott emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az irányadó amerikai indexek és ma reggel is kitart a jó hangulat a részvénypiacokon, az ázsiai tőzsdéken masszív emelkedéseket látni. Európában a tegnapi nagy emelkedés után ma a bizonytalanság érződik a határidős indexek állása alapján. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek mozg
Kényszerleszállást hajtott végre a Donald Trump volt amerikai elnököt szállító repülőgép a múlt hét végén az egyesült államokbeli New Orleansban, miután az egyik hajtóműve meghibásodott - közölték szerdán a politikus környezetéből.
Novemberben életveszélyes állapotban került kórházba a Sztárban sztár leszek! fiatal énekesnője, Krizsán Lili. Súlyos anorexiát és depressziót állapítottak meg nála, ezért azonnali kezelésre szorult.
Az Országgyűlés ma dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról, a kormányzó Fidesz-Kdnp Novák Katalint jelölte a posztra, az ellenzéki frakciók pedig Róna Péter közgazdászt.
Vitaminitalt és jegesteát, illetve ruhát, táskát, takarót és törölközőt adományozott az ukrajnai háborús helyzet elől hazánkba menekülők számára a HELL cégcsoport. Az adományt javarészt a tiszabecsi, kölcsei és túristvándi határátkelőknél és a Nyugati pályaudvarnál osztja szét a bajbajutottak között a Baptista Szeretetszolgálat. „A kialakult hábo
A sztárok is csak emberek, néha elcsábulnak, és bizony akadnak köztük is olyanok, akik nem kérték, hanem elvették a szívüknek kedves tárgyat vagy öltözéket.
Az Apple hivatalosan is bemutatta legújabb okostelefonját, az iPhone SE 2022 készüléket, ami a 200.000 forintos árkategóriában indul harcba. Mutatjuk a részleteket. Az Apple 2020-ban mutatta be az iPhone SE 2020 készüléket, aminek az utódját most a napokban frissítette fel a cég, ahogyan ezt megelőzően a szivárgásokban olvashattunk róluk. Az iPhone
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széles körű felmérést végzett tagjai körében. Ennek eredménye alapján minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését.
Az Audi tervezett LMDh projektje szünetel a német gyártó Forma-1-be való – pletyka szintű – belépése miatt. Az Audi szóvivője a Sportscar365-nek megerősítette, hogy “leállították a programot a következő 2-3 hónapra”, bár a fejlesztés leállításának okait nem ismertette. Mindez a Multimatic kezdeti alváz gyártási terveinek megőrsítése után következik
Március 31-én egyesül a Budapest Bank és az Mkb Bank a Magyar Bankholding által irányított hármas bankfúzió keretében, amelynek célja az ország legmodernebb, magyar tulajdonú pénzintézetének felépítése.
Négy férfit vett őrizetbe a rendőrség Kétegyházán, ketten közülük a gyanú szerint nőket kényszerítettek prostitúcióra külföldön, fenyegették őket és elvették a pénzük nagy részét, míg a másik két férfi is kitartatta magát, a párjaik szexuális szolgáltatásokkal keresett pénzéből éltek - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a polic
Magyarország kőolajellátása zavartalan, a Mol készletei és finomítói kapacitása elegendő ahhoz, hogy az ország üzemanyagigényét lefedje - közölte a Mol.
Amerikában inkább mínuszokat, míg Európában pluszokat hozott a szerdai kerekedési nap a terménypiacokon. Chicagóban a búza 6,6 százalékkal, a kukorica 2,7 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal lett olcsóbb. Közben a repce 1,8 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a repce 0,9 százalékkal, a ta
Márciusban megkezdi a tesztelést a 16 éves Rácz Gergő, aki a brit MINI Challenge JCW kategóriájában a tavalyi bajnokcsapatnál, az EXCELR8 Motorsportnál versenyez 2022-ben. A tehetséges autóversenyző szezonja április végén, Donington Parkban kezdődik, a sorozat a legendás brit túraautó-bajnokság, a BTCC állandó betétfutama. Hogyan kerültél kapcsola
Szerdán jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, majd ma kora reggel is folytatódik a javulás. A 377 körüli árfolyam ugyanolyan gyors javulás jelent, mint előtte a zuhanás volt, a jelek szerint a forint elleni shortosok egy része már zárta pozícióit. De nem biztos, hogy túl vagyunk a nehezén, ezek a short pozíciók újra felépülhetnek.
Böszörményi Andrea kisállat-dietetikusként végzett, eddig több mint harmincezer kutya és cica étrendi problémáiból adódó betegségét kezelte sikerrel. Férjével labradorokat tenyésztenek, és küldetésüknek tekintik, hogy megmutassák a gazdiknak, hogyan kerülhetőek el négylábú kedvenceik civilizációs megbetegedései a helyes táplálkozásuk által. HelloVi
Róna Péter 1942 május 4-én született Miskolcon, magyar közgazdász, jogász, üzletember, az Oxfordi Egyetem oktatója. A gyermekkorát Magyarországon töltötte, eredetileg képzőművészeti pályára készült, 1956-ban a szüleivel emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. A középiskolát Washingtonban végezte.
Oroszország azzal vádolja Ukrajnát, hogy tömegpusztító fegyvereket gyárt. Megfigyelők szerint Moszkva az ehhez hasonló hamis hírekkel készíti elő a saját tiltott fegyvereinek bevetését.
„Ez az a pillanat, amikor a jó és a rossz megharcolnak egymással.” 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború első napjaiban az ukrán Vogue egész szerkesztősége az országban volt. Ebben a cikkben elmesélik, hogyan élték át ennek a rettenetes rémálomnak az első napjait.
Az utóbbi napokban az orosz-ukrán konfliktus, a csernobili atomerőmű telephelyének orosz megszállása és a zaporizzsjai atomerőművet ért támadást követően sokan elkezdtek aggódni. A Reggeliben dr. Aszódi Attila arról beszélt, mennyi esély van egy atomerőmű-balesetre és ez milyen hatással lehetne Magyarországra.