A szankciók szorításában tűnik el az orosz cégektől többmillió munkavállaló, ráadásul a legjobban képzettek közül. A frontot egy időre stabilizálhatta Putyin a mozgósítással, a gazdaság viszont megrendítő ütést kaphatott a döntés következtében.
A Sberbank részesedésének értékesítése a horvát Fortenova vállalatban október 31-én minden nemzetközi szabálynak megfelelően, jogsértés nélkül lezárult, a vevő egy befektető az Egyesült Arab Emírségekből - közölte csütörtökön az orosz Sberbank.
Mindössze a katások 2,5 százalékát ellenőrizte az adóhivatal, a megállapítások pedig a katabevételeknek csak 0,06 százalékát érintették. Annak sincs nyoma, hogy – ahogy a kormányzati propaganda keltette a hangulatot – éves szinten 250-300 milliárdot „csaltak volna el”, mert az adóhatóság kilenc év alatt összesen csupán 9 milliárd forint adókülönböz
A 2021-ben jellemzően optimista hozzáállást követően a magyarországi vállalatok idén nagyobb arányban várnak gazdasági visszaesést jövőre, de a cégek fele még így is növekedésre számít 2023-ban. Az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt viszont gyakran ellentétes hatásokat mérlegelve kell döntéseket hozniuk az emberi erőforrás területén
Fosztogatják az orosz megszállók a magánházakat és a közműcégeket Herszonban, a Szabadság Rádió értesülései szerint. A katonák kivitték a mentő- és tűzoltóautókat is a városból, ahol már levonták az orosz zászlót. Kijevben arra számítanak, hogy az oroszok kivonulnak a dél-ukrajnai megyeszékhelyről, mások szerint viszont utcai harcokra lehet számíta
Amióta az Autónavigátorhoz kerültem, azóta szeretném nektek megmutatni ezt az autót, unokaöcsém A3-asát. Talán a legkülönlegesebb autó, amivel valaha dolgom
Minden korábbi várakozást felülmúló eredményt hozott a Michelin Guide 2022. november 3-i díjátadó eseménye. A világ vezető étteremkalauza első alkalommal értékelte a teljes magyar vendéglátóhely-kínálatot, aminek köszönhetően egy budapesti mellett egy tatai étteremnek is sikerült két Michelin-csillagot nyernie, egy Michelin-csillagot pedig hat fővá
Az utóbbi időben egyre többet beszélünk a vetélésről, a halva született vagy korán elhunyt kisbabákról. Ez nagyon fontos, mert az érintettek érzik: nincsenek egyedül. A következő lépés az lehet, hogy közösségként sajátítjuk el a gyászolók támogatásának lehető legjobb módjait.
Kanada három kínai céget utasított ritkaföldfém bányászati érdekeltségeik eladására, miután a kormány korlátozásokat jelentett be az akkumulátorgyártásban és csúcstechnológiai termékekben felhasznált “kritikus ásványi anyagok” bányászatában és feldolgozásában a külföldi vállalatok részvételére. Francois-Philippe Champagne innovációs miniszter a múl
A Continental technológiai vállalat Takács Istvánt bízza meg a hazai cégcsoport szintű vállalati kommunikációs stratégia megvalósításával. Takács István 2023. január 1-től Hornyacsek Zoltántól veszi át a kommunikációs vezetői feladatokat. Hornyacsek Zoltán 2022. november 1-től a Continental Autonomous Mobility üzleti területének globális employer b
Nagyon nem ad okot bizakodásra az, ami a lakáshitelezésben történik Magyarországon. A használt lakásokra felvett új szerződések összege egy év alatt a felére zuhant. az elszabaduló kamatok miatt pedig már lassan nincs olyan hitel, amelynek ne kellene a saját összegét még egyszer visszafizetni.
Az anyósnyelv (Sansevieria) az egyik leginkább "retro" növény a szobanövénylistán. Hála a nemesítők szorgalmas munkájának mára már számos szép és modern fajtával is bővült az alapfajok listája.
A denevérek segítik az erdők növekedését. Ugyanis nélkülük a facsemetéket károsító rovarok elszaporodnának, és akár kilencszer nagyobb kárt is okozhatnak egy területen, ha nincsenek ott a denevérek, hogy kordában tartsák őket.
2021 őszéhez képest jelentősen csökkent a háztartások fizetőképességi indexe – derült ki a GKI által az Intrum követeléskezelő társaság kérésére készített felmérésből.
Oroszország szigorúan tartja magát a nukleáris nagyhatalmak által közösen elfogadott azon alapelvhez, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem is szabad megvívni, és a maga részéről nem kíván nukleáris fegyvereket bevetni – mondta csütörtökön Oroszország londoni nagykövete.
Már csak 50 nap van karácsonyig, így ha szeretnéd bőröd állapotából kihozni a legtöbbet vagy a tömeget elkerülve szeretnél vásárolni kedvezményes áron, akkor most jött el a Te időd! November 7-től rengeteg izgalmas meglepetéssel vár a Qms Medicosmetics, az anti-aging kozmetikumok nagyágyúja!
A baloldali politikusoknak inkább Brüsszelben kellene lobbizniuk, hogy Magyarország megkapja azokat a forrásokat, amelyek az EU szabályai szerint járnak nekünk – véli Csák János.
Újabb tagszervezetekkel bővült a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), minden eddiginél erősebb a határon inneni és túli gazdák összefogása, és együttműködésük még szorosabbá válhat a jövőben - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
A Forma-1 egyik spanyol sztárja, Fernando Alonso jelenleg az osztrák riporternővel, Andrea Schlagerrel jár. Az osztrák Servus TV tudósítója egyébként egy spanyol autómárkát reklámoz hazájában: A CUPRA nagykövete. Neked milyen márkájú autód van? És milyen márkájú az álomautód? Ha pedig legörgetsz, a szavazások alá, megnézheted Andrea pár CUPRA-s kép
A versenyképességet éppen az növeli, ha magasabb bért kapnak a munkavállalók - ezt mondta híradónknak Kordás László. A Demokratikus Koalíció bér-és munkaügyi árnyékminisztere arra reagált, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, a magyar gazdaság versenyképességének egyik alapja az olcsó munkaerő.
A páneurópai streamingszolgáltató 2022. december 14-én indul Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Horvátországban, Koszovóban, Montenegróban, Szerbiában és Szlovéniában. 2023 februárjától Magyarországon, Albániában, Csehországban, Észak-Macedóniában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában is elérhetővé válik. A SkyShowtime, Európa új stream
Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, a makrokörülmények kedvezően alakultak az olaj- és gázipar számára az év első háromnegyedében, ugyanakkor a bizonytalan külső környezet, a kibontakozó recesszió, az állami beavatkozások, a különadók bizonytalanságot okoznak az iparágban.
A politikai logika így azt diktálja, hogy miután Gyurcsány végzett a kisebb pártokkal, hozzá lásson a második legerősebb párt, a Momentum meggyengítéséhez.