Két korai meccsel vette kezdetét az Európa-konferencialiga csoportkörének utolsó fordulója, az Istanbul Basaksehir és a Fiorentina is már biztos továbbjutóként 16:30-tól lépett pályára, mindkét csapatnak a csoportelsőség kiharcolása volt a cél, végül ez a török gárdának sikerült. A Kerkez Milossal a kezdőben felálló AZ Alkmaar 2-1-re nyert az ukrán
Fejszével támadt iskolatársaira egy diák a szlovákiai Nyitranovákon csütörtökön délelőtt. A támadót a rendőrség elfogta: a támadásnak egy könnyebb sérültje van - jelentette a rendőrség közleményére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A képviselők elképedését követően Yael Braun-Pivet, a nemzetgyűlés elnöke felfüggesztette a vitát „az elhangzottak súlyosságára, és a ház jogos felháborodására tekintettel”.
Rasszista bekiabálás miatt csütörtökön felfüggesztette a francia nemzetgyűlésben az elnök az azonnali kérdések óráját, miután egy jelenet hangos felháborodást váltott ki a képviselők többségéből.
Vádat emeltek egy Heves megyében élő nő ellen, aki szivart és rumot próbált Kubából Magyarországra csempészni tájékoztatta a megyei főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
A várandósság során jelentkező orrdugulás és orrfolyás oka lehet allergia, nem allergiás nátha vagy orrmelléküreg-gyulladás. Sőt, megeshet, hogy ezek közül egyik sem áll fenn, mégis a kínzó panaszokkal küzd a kismama. Mi ez? Az úgynevezett terhességi rhinitis.
Oroszország szigorúan tartja magát ahhoz a nukleáris nagyhatalmak által közösen elfogadott alapelvhez, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni és soha nem is szabad megvívni, és a maga részéről nem kíván nukleáris fegyvereket bevetni - mondta csütörtökön Oroszország londoni nagykövete.
Három hatóság munkatársai is szabálytalanságokat találtak egy próbavásárlás során egy tüzelőanyag-kereskedőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Először jelentetett meg étteremkalauzt Magyarország egészéről (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely vidéki magyar éttermeket is kitüntetett a Michelin-csillag minősítéssel.
Svédország és Finnország még nem teljesítette a NATO-csatlakozási szándékukat egyértelművé tevő megállapodás minden feltételét, ezért Törökország nem támogatja a kérelmüket továbbra sem – jelentette ki Mevlut Cavusoglu csütörtökön.
Nagy-Britannia legnagyobb hazai bankja, a Lloyds legalább 2000 font béremelést ajánlott a brit alkalmazottaknak - mondta a Reutersnek egy, a tárgyalásokra rálátó forrás. A pénzinézetek és az alkalmazottak az egész szektorban most kezdik meg az éves bértárgyalásokat, amelyek majd a bérköltségek jelentős emelkedését eredményezhetik.
Baljós tendenciák rajzolódnak ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából*, mely a hazai 18-65 éves lakosság általános tudatosságával, valamint megtakarításaival és a nyugdíjas évekhez kapcsolódó elvárásaival foglalkozik.
Az Állami Számvevőszék elnöke közleményben tudatta, hogy az Integritás Hatóság elnökének és elnökhelyetteseinek kiválasztási eljárása lezárult. A Hatóság Igazgatósága Tagjainak Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság az elnöki posztra 5, elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében állapította meg a törvényi feltételek fennállását.
Ezek voltak az első exhumálások azt követően is, hogy Franco holttestét is eltávolították 2019-ben a Madrid közelében saját maga által emeltetett bazilikából.
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a Trabzonspor elleni 1–0-ra elveszített Európa-liga-mérkőzés után úgy vélekedett, a zöld-fehérek tudtak volna jobban is játszani.
Biró Ferencet jelölte az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László az Integritás Hatóság elnöki posztjára, az elnökhelyettesi posztra Holbusz Tímea és Dabóczi Kálmán kapott jelölést - olvasható az ÁSZ friss közleményében.
Jövőre kezdődhet a bakkártyás menetjegyek tesztidőszaka a fővárosban, számolt be a Telex. A próbaidőszak 2023 januárjában indul el a tervek szerint a reptéri buszokon.
Sallai Roland csapata, a Freiburg veretlenül zárta a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeit, miután 1-1-es döntetlent ért el az azeri Qarabag vendégeként a csütörtöki zárófordulóban.