2022. november 22. kedd

nov. 22
20:30
F-Type 75 – az utolsó benzines Jaguar sportautó (Autószektor)
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Jaguar lezár egy 75 éves korszakot, amit még az XK120-szal kezdett el a sportautók csúcskategóriájában, és egyben elköszönhetünk a márka utolsó benzines sportautójától. Nem véletlenül nevezték el a kifutó szériát F-Type 75-nek, ami azon szomorú apropóból készül el, hogy 2023-ban leköszön az F-Type, ezzel segítve a b
nov. 22
20:36
A veszélyesebb útvonalat választják a migránsok, meglett az eredménye (Infostart)
Ötszáz embert szállító hajó került bajba Krétánál. A jármű közelében két teherhajó, egy olajszállító tartályhajó és két olasz halászhajó tartózkodik, ezek is segítséget tudtak nyújtani.
nov. 22
20:36
Olyan mérgező a levegő, hogy egy tízmilliós fővárosban bezárnak minden iskolát (Portfolio)
Teheránban egy napra bezárják az iskolákat a légszennyezés veszélyesen magas szintje miatt - jelentette be kedden az iráni állami televízió.
nov. 22
20:36
Fitch: vége a csökkenő kamatok időszakának - tartósan drága hitelekkel számolhatunk a jövőben? (Pénzcentrum)
A magas infláció nyomában járó emelkedő kamatok véget vetettek a kedvező globális államadósság-finanszírozási kondíciókkal jellemzett időszaknak - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett éves helyzetértékelésében. A nemzetközi hitelminősítő a szuverén adósok jövő évi kilátásairól összeállított tanulmányában kiemeli azt a várakozását, hogy
nov. 22
20:36
Új szak indításával reagál a piaci trendekre a Műegyetem (Üzletem)
A leginnovatívabb hazai és nemzetközi vállalatok szakemberhiányára válaszolva indítja el Magyarország első, angol nyelvű fizikus-mérnök képzését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
nov. 22
20:42
Leállhat az utolsó orosz gázvezeték, ezt a magyarok is megéreznék (ATV)
A Gazprom orosz állami gázcég bejelentette, hogy november 28-tól korlátozni fogja az Ukrajnán át Európába tartó földgázszállítást – számolt be a Napi.hu a Bloomberg nyomán.
nov. 22
20:42
Hullazsákokban feküdtek ki a Parlament elé, hogy így tiltakozzanak a szociális törvény módosítása ellen (SzMo)
Az Országgyűlés fideszes többsége azonban elfogadta a változtatást, amit korábban egy ellenzéki képviselő csak „lex megdöglesz”-nek nevezett.
nov. 22
20:42
Eurojackpot: magyar lottózó vitte el a hatalmas, 13 milliárd forintos főnyeremény? Mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Íme a nyerőszámok, amelyekre nagyon sok ember várt már.
nov. 22
20:48
Újabb súlyos baki a FIFA részéről, a drukkerek egy része őrjöng (Infostart)
Több száz szurkolónak gyűlt meg a baja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség mobil applikációjával a katari világbajnokságon.
nov. 22
20:48
Gól nélkül zárult a lengyel-mexikói összecsapás (HírTV)
Ochoa bravúrral védte Robert Lewandowski tizenegyesét.
nov. 22
21:00
Utolsó lehetőség a túlzó európai gázárak letörésére - itt a bizottság javaslata (Infostart)
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
nov. 22
21:00
Ez a rendhagyó francia manikűr az új sláger: stílusos, elegáns és könnyű elkészíteni (Femcafe)
Bemutatunk egy technikát, amelynek a segítségével gyönyörű manikűröket készíthetsz el.
nov. 22
21:06
Nem tréfa, orosz pranksterek bepróbálkoztak a lengyel elnöknél (Infostart)
Egy magát Emmanuel Macron francia elnöknek kiadó ember hívta fel telefonon Andrzej Duda lengyel elnököt, aki egy ideig jóhiszeműen elbeszélgetett vele. Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet - közölte a varsói államfői hivatal.
nov. 22
21:06
Szlovák külügyminiszter: undorító, amit Orbán Viktor tett (ATV)
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: Orbán Viktor nemrég feltöltött a Facebook-oldalára egy videót, amelyben az látható, ahogy a Görögország elleni focimeccs után Dzsudzsák Balázs meglátogatja őt a stadionban. A felvételen a magyar miniszterelnök nyakában egy olyan sál lóg, ami a „Nagy-Magyarországot” ábrázolja. A sál kapcsán a horvát kormá
nov. 22
21:06
Százharminc év után bezárja kapuit a budapestiek egyik kedvenc cukrászdája (Femcafe)
A Hauer Cukrászda üzemeltetői a gazdasági környezet vendéglátóiparra gyakorolt hátrányos hatásai miatt – megnövekedett energiaárak és alapanyag árak, csökkenő turizmus és vendégszám - döntöttek a bezárás mellett.
nov. 22
21:06
Brüsszel összeállította javaslatát a gázárak emelkedésének kivédésére (Demokrata)
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére.
nov. 22
21:06
Újabb Nascar-sztár csatlakozik az Usa legnagyobb téli versenyének mezőnyéhez (Racingline)
Alig egy héttel az 55. Snowball Derby programjának kezdete előtt jelentette be nevezési szándékát Brad...
nov. 22
21:12
Van, aki még bízik a magyar gazdaság növekedésében: kedvező kilátásokat jósoltak (Pénzcentrum)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) 6,0 százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési prognózisát az előző, júniusi jelentésben szereplő 4 százalékról; a 2023-ast azonban 2,5 százalékról 1,5 százalékra csökkentette a kedden megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzésében.
nov. 22
21:12
Egy napra bezárják az iskolákat a súlyos légszennyezettség miatt Teheránban (ATV)
Teheránban egy napra bezárják az iskolákat a légszennyezés veszélyesen magas szintje miatt - jelentette be kedden az iráni állami televízió.
nov. 22
21:12
Alonso az első Astonos körei után: Hihetetlenül boldog vagyok (Racingline)
A szezonzáró után még egy napot tesztelt a Forma-1 mezőny Abu Dhabiban. A junior és a gumiteszt egyben lehetőséget adott az újoncoknak és a csapatváltóknak arra, hogy már az új csapatukkal is megismerkedhessenek. Így tett Fernando Alonso is, aki a szenvedős Alpine év után ült át az Aston Martinba. A spanyol 97 kört teljesített az
nov. 22
21:18
Unalmas a szex, de nem mersz róla beszélni? 5 módszer, amitől nagyot szól majd (Glamour)
Néhány év elteltével akármilyen szexi is a párod, akármilyen erős is a kapcsolat köztetek, a jól megszokott orál, majd középhosszú behatolás a szokásos pózok valamelyikében szinte biztos, hogy unalmassá válik, akármennyire is imádtátok azt eleinte. Ha boldogan szeretnétek élni, míg a halál el nem választ, a párkapcsolaton belül a szexuális viszonyo
nov. 22
21:18
A NASA történelmi horderejű bejelentést tett: 2030-ig be fog következni (Promotions)
Még ebben az évtizedben meg fog történni.
nov. 22
21:18
Szankciós politikával nem zárható le a háború (Demokrata)
A szankciós politika nem alkalmas arra a politikai célra, amire megtervezték, azaz a háború lezárására – mondta Kovács Zoltán.
nov. 22
21:24
Egy magát Emmanuel Macronnak kiadó telefonbetyár hívta fel a lengyel elnököt (ATV)
Egy magát Emmanuel Macron francia elnöknek kiadó ember hívta fel telefonon Andrzej Duda lengyel elnököt, aki egy ideig jóhiszeműen elbeszélgetett vele. Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet - közölte kedden a varsói államfői hivatal.
nov. 22
21:24
Így reagált a szaúdi király a válogatott történelmi győzelmére (HírTV)
Szalman szaúdi király szerdára munkaszüneti napot hirdetett Szaúd-Arábiában a labdarúgó-válogatott Argentína felett aratott világbajnoki győzelmének tiszteletére.
nov. 22
21:36
Tévhitben élnek a magyarok a tűzesetek kapcsán: ezt sokan rosszul tudják, nagy baj lehet belőle (Pénzcentrum)
Magyarországon a lakosság ötödének volt már közvetlen vagy közvetett tapasztalata otthoni tűzesettel kapcsolatban , a megkérdezetteknek mégis csupán egy töredéke van tisztában a tűz keletkezésének okaival, valamint az égés során keletkező káros anyagok élettani hatásaival derült ki egy friss kutatásból, amely az égéssel és a füsttel kapcsolatos leg
nov. 22
21:36
Räikkönen utódjaként, vagy Floyd Mayweatherrel debütálhat a Daytona 500-on Helio Castroneves (Racingline)
Helio Castroneves bő két évtizeden át szolgálta a Team Penske-t, aminek során három Indy 500...
nov. 22
21:42
Az EB iránymutatást tett közzé az energiaválság kezelésére (ProfitLine)
Az Európai Bizottság elindította európai szemeszterének 2023-as ciklusát, amelynek keretében iránymutatásokat adott ki az energiaválság kezelésére, valamint Európa zöld és digitális átállásának segítésére - közölte a brüsszeli testület az európai szemeszter kedden közzétett őszi csomagjában.
nov. 22
21:42
Csúnya botrány készülődik, újabb aggasztó részletek derültek ki az összeomlott kriptotőzsdéről (Portfolio)
A FTX-et a korábbi vezérigazgató, Sam Bankman-Fried "személyes hűbérbirtokaként" működtette, mondták az összeomlott kriptotőzsde ügyvédei az első csődeljárási meghallgatáson, miközben részletezték a folyamatban lévő kihívásokat, például az FTX-et ért hackertámadásokat és a jelentős hiányzó eszközöket - írja a Reuters.
nov. 22
21:42
Halottá nyilváníthatnák VV Fannit, akit minden bizonnyal kegyetlenül meggyilkoltak (ATV)
A hatóságok már az eltűnését követő napokban közölték, hogy 99 százalékig biztosak abban, hogy a lányt megölték, az ügy azonban még mindig nem zárult le, ahogy a lány holtteste sem került elő.
nov. 22
21:42
C. Ronaldo után a tulajdonosok is távozhatnak a Manchester Unitedtől (ATV)
A Sky News értesülései szerint a Manchester United amerikai tulajdonosai többféle lehetőséget vizsgálnak, többek között a klub teljes eladását is.
nov. 22
21:48
Vége a kedvező államadósság-finanszírozási kondíciókkal jellemzett időszaknak (ProfitLine)
A magas infláció nyomában járó emelkedő kamatok véget vetettek a kedvező globális államadósság-finanszírozási kondíciókkal jellemzett időszaknak - áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett éves helyzetértékelésében.
nov. 22
21:54
Castro-szobrot avattak Moszkvában (HírTV)
Fidel Castro-szobrot avatott az orosz és a kubai elnök Moszkvában. A 3 méter magas, bronzból készült alkotást a Föderáció fővárosának Szokol negyedében leplezték le.
nov. 22
21:54
Undorító: az ukránok feje fölött paktált le Putyinnal a Nyugat (ATV)
Miközben a Nyugat szóban a teljes körű szankciók mellett van, kijátszásukkal közvetett módon mégis eurómilliárdokhoz segíti Oroszországot – állítja az angol sajtó.
nov. 22
21:54
Kiderült, ki az a rejtélyes személy, aki Dzsudzsák Balázzsal bulizott az utolsó meccse után (Promotions)
Dzsudzsák Balázs nem akárkivel mulatott az utolsó meccse után.
nov. 22
22:00
A villanyautózás egyik legnagyobb problémáját készül megoldani a Toyota (Autószektor)
Az akkumulátoros elektromos járművek használatuk során egyáltalán nem bocsátanak ki káros anyagokat, az akkumulátorok gyártása ellenben komoly terhet ró a környezetre, a nyersanyagok kitermelésétől kezdve azok feldolgozásáig. Ennek a fázisnak az ökológiai lábnyomát kívánja radikális mértékben csökkenteni a Toyota egy olyan újszerű eljárással, amely
nov. 22
22:06
Radikális változásokat okoz az emberi agyban a koronavírus (ATV)
A Covid-19 hosszú távú, radikális változásokat okoz az emberi agyban – írja Femcafe.hu egy friss kutatásra hivatkozva.
nov. 22
22:06
„Nem könnyíti meg szegénynek a gyógyulását” – mondta Molnár Gusztáv volt felesége arról, hogy színész ellen körözést adtak ki (SzMo)
Vivien azt is elárulta, hogy Gusztáv november 10-e óta elvonón van.
nov. 22
22:08
Bolsonaro panaszt nyújtott be az elnökválasztási eredmények ellen (ATV)
Jair Bolsonaro hivatalban lévő brazil elnök panaszt nyújtott be a választási ügyekben illetékes bíróságon az elnökválasztási eredmények "rendkívüli ellenőrzését" szorgalmazva - jelentette kedden CNN Brasil helyi hírtelevízió.
nov. 22
22:18
Az unióban maximálnák a gáz árát jövőre (Növekedés)
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a kedden ismertetett javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
nov. 22
22:30
Az unióban maximálnák a gáz árát jövőre (Növekedés)
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a kedden ismertetett javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
nov. 22
22:36
Mindent elfelejthetünk, amit eddig a fociról gondoltunk – Mennyit ér egy hónap hírnév? (Portfolio)
Rengeteg kritikát kapott már a vasárnap kezdődött katari futball-világbajnokság, hiszen néhány évtizede elképzelhetetlen lett volna, hogy november második felében, légkondicionált stadionokban rajtoljon el a világ második legjelentősebb sporteseménye. Az ázsiai ország 12 éve nyerte el a rendezést, azóta folyamatos botrányoktól hangos az esemény, ko
nov. 22
22:42
Megtörték a címvédők nyitómeccses rossz sorozatát a franciák (HírTV)
A címvédő francia válogatott egygólos hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte az ausztrál csapatot kedden a katari labdarúgó-világbajnokság D csoportjának második mérkőzésén, al-Vakrában.
nov. 22
22:42
Franciaország esélyeshez méltóan kezdett (Márkamonitor)
A világbajnoki címvédő francia válogatott Ausztrália ellen lépett fel a keddi nap záró mérkőzéséen, és simán győzött.    Az ausztrál csapat az esélytelenek nyugalmával kezdte a mérkőzést, és eleinte úgy tűnt, képesek lesznek felnőni a feladathoz, a 9. percben a vezetést is megszerezték, egy igen szép támadás végén Goodwin elemi erővel bombázott a l
nov. 22
22:42
Dua Lipa sem hagyta ki Elton John utolsó amerikai koncertjét (Promotions)
Sok sztár döntött úgy, hogy a Disney+ helyett élőben nézi meg a koncertet.
nov. 22
23:06
Mexikó és Lengyelország is döntetlent játszott a vébén (Demokrata)
A lengyel és a mexikói válogatott gól nélküli döntetlent játszott Dohában.
nov. 22
23:18
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a határidős gázárak rendkívüli emelkedésének kivédésére (ProfitLine)
Az Európai Bizottság összeállította javaslatát a gázárak túlzott emelkedésének kivédésére, a kedden ismertetett javaslat 2023. január 1-jétől egy évre maximálná az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén kötött szerződések árát.
nov. 22
23:24
Egygólos hátrányból fordított a francia válogatott az ausztrálok ellen (Demokrata)
A címvédő francia válogatott egygólos hátrányból fordítva legyőzte az ausztrál csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság.
nov. 22
23:36
Áder János: A klímaváltozást megállítani nem, de lassítani még lehet (Demokrata)
Alkalmazkodni kell a változásokhoz – mondta a volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetemen.
nov. 22
23:36
Bolsonaro panasszal élt az elnökválasztás eredménye ellen (Demokrata)
Jair Bolsonaro az elnökválasztási eredmények rendkívüli ellenőrzését szorgalmazza.

Keresés