Már Magyarországon is előrendelhető az LG Electronics (LG) új, kifejezetten gamereknek fejlesztett televíziója, az LG OLED Flex. A világ első állítható íveltségű, 42 hüvelykes OLED képernyője a 2022-es berlini IFA kiállításon debütált, mostantól pedig az LG Magyarország vadonatúj bemutatótermében bármely hazai érdeklődő számára megtekinthető. Az LG
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai ismét kamerás drón segítségével szűrték ki a szabályszegő járművezetőket a belváros egyik legforgalmasabb kereszteződésében. Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében 2022. november 15-én 10 órától 14 óráig a levegőből észlelt szabálysértőket a járőrök
Ha nincs otthon a családja, és nem hallják, hogy összeesett a fürdőszobában, talán már nem élne –ezt mondta az a nyírtassi fiatalember, aki vasárnap szenvedett szén-monoxid-mérgezést az otthonában. A vízmelegítő elromlott, abból szivárgott a gyilkos gáz.
Az év vége mindig a legfelkapottabb aukcióktól hangos és ez idén sincs másképp: a Kieselbach első kortárs aukciója életműrekordokat döntött, a nemzetközi piacon a Sotheby’s árverésén Piet Mondrian Composition No. II, 1930 alkotása 51 millió dolláros leütéssel a művész legdrágábban eladott munkájává vált, nem beszélve a Paul Allen-gyűjteményről, ame
A kiberbűnözés a legjövedelmezőbb bűnözői forma jelenleg, mert akkora kárt okoznak, mint a legnagyobb gazdaságok teljesítménye. Itt egy praktikus tipp arra, hogyan lehet hatékony és mégis megjegyezhető jelszavakat választani.
Az Elysée-palota szerint a francia elnök a 60 nagyvállalatot tömörítő Európai Ipari Kerekasztal képviselőit fogadja, köztük az Engie, az Orange, az Ericsson, az Unilever, az AstraZeneca, a Volvo, a BMW, az Air Liquide és a Solvay vezetőit.
A Honda, a Porsche és talán még a Ford is meglepheti a Forma-1 világát azzal, hogy aláírják a 2026-os új motorszabály rendszert. Az Auto Motor und Sport szerint bár egyesek szerint a Honda esetleges döntése a Red Bull-lal való komolyabb együttműködést jelentené, az energiaital-gyártó cég a jelek szerint eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben megő
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) 6,0 százalékra emelte Magyarország idei gazdasági növekedési prognózisát az előző, júniusi jelentésben szereplő 4 százalékról; a 2023-ast azonban 2,5 százalékról 1,5 százalékra csökkentette a kedden megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzésében.
Az előzetes várakozásnak megfelelően nem változtatott a 13 százalékos alapkamaton kedden a Monetáris Tanács. A kamatfolyosó két széle sem változik, azonban délután fontos lehet a jegybank közleménye és Virág Barnabás háttérbeszélgetése, amelyekben történhet utalás a valódi, 18%-os irányadó kamat jövőjéről is.
A román külügyminisztériumot szerint ez a „revizionista megnyilvánulás” ellentétben áll azzal a nyíltsággal, amelyet a kétoldalú párbeszéd újraindításakor tapasztaltak.
Az Európai Bizottság úgy véli, ha az unió aggályainak eloszlatására bevezetni tervezett intézkedéseket helyesen, maradéktalanul és hatékonyan hajtja végre Magyarország, akkor azok képesek a szóban forgó problémák megoldására - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban.
Idén és jövőre is vissza kell venni az európai gázfogyasztást 10-15 százalékkal, de az energiahiány miatt egyre több európai vállalat helyezi át termelésének egy részét Európán kívülre. Az energiakrízis a modern technológiák miatt lehet rövidebb, mint például a 70-es években - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság és a Nemzeti Közszolgálati Eg
A mezőgazdasági termékek termelői ára átlagosan 39,4 százalékkal nőtt 2021. szeptemberéhez képest. A növényi termékek átlagos termelői ára egy év alatt 26 százalékkal emelkedett 2021 szeptemberéhez képest Németországban.
Ez olvasható ki abból, hogy az Európai Parlament új határozattervezet kimondja: a 17 kitárgyalt korrupcióellenes intézkedés teljes körű végrehajtása sem elegendő ahhoz, hogy Magyarországon megszűnjenek az EU pénzügyi érdekeit érő rendszerszintű kockázatok.
Az ünnepi időszakban sem lesz hiány kiváló minőségű magyar disznóhúsból, a sertéstartók pedig a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányának sajtóeseményén, melyről
Az ünnepi időszakban sem lesz hiány kiváló minőségű magyar disznóhúsból, a sertéstartók pedig a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányának sajtóeseményén.
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész idén ősszel ismét az Egyesült Államokban és Kanadában turnézott. Közel háromhetes amerikai útja során fellépett Washingtonban, Clevelandben, Miamiban, New Yorkban és Torontóban is. Hazatérve nem sokat pihent, hiszen máris a Budapesti Újévi Koncert előkészítésén dolgozik.
A Start program keretében innovatív vállalkozói ötletek megvalósítására pályázhatnak mától a 18 és 35 év közöttiek – jelentette be sajtótájékoztatón Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az egészségügyi-szociális területen, illetve a zöld témakörben várják a vállalkozói ötleteket, továbbá olyan elk
Az időjárási előrejelzések alapján kedd estétől szerda hajnalig havas eső, havazás várható Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, főleg Alpokalján és a magasabban fekvő területeken. A friss hóréteg vastagsága még bizonytalan az előrejelzések alapján, de a Magyar Közút szakemberei a délutáni óráktól kezdődően a szükséges előszórási, preventív sósz
A fenntarthatóság iránti növekvő igény miatt egyre népszerűbbek a közösségi alapú szolgáltatások. A Start it @K&H, Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátorának tapasztalatai szerint a startupok előszeretettel alkalmazzák ezeket a sharing, azaz megosztás típusú megoldásokat, mely a személyszállítás és a vendéglátás után olyan új szektorokat i