2022. november 20. vasárnap

nov. 20
21:18
Sokan vágyunk rá, de kevesen lépjük meg - Mi vezet egy édeshármashoz? (Glamour)
A több partnerrel szeretkezés a legtöbb ember titkos fantáziájában előfordul, ha a szexuális élet felélénkítéséről van szó. Te szoktál ilyesmiről fantáziálni?
nov. 20
21:18
Lengyelország hozzánk fordul a NATO-bővítés ügyében (Demokrata)
A lengyel államfő július 30-án ratifikálta a két észak-európai ország csatlakozási kérelmét.
nov. 20
21:18
Európát saját vezetői szolgáltatják ki Amerikának – Földi László a Mandinernek (Mandiner)
Kiszolgáltatott, külső segítségre szoruló területté alakítják Európát Földi László szerint. A korábbi hírszerző szerint az ukrajnai fegyverszünet szükséges, de nem elégséges feltétele a kontinens békéjének, ahhoz hozzá tartozik a klasszikus értékek, így például a család intézményének védelme is. A Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnökével
nov. 20
21:18
Taktikák a tél túlélésére (Autószektor)
A téli vezetés óvatosságot, nyugalmat és figyelmet igényel. Adódhatnak váratlan szituációk (például hirtelen hóesés, köd, jég az aszfalton, egy másik autó megcsúszott és az út közepén állt meg stb.), ezért a hidegebb hónapokban elengedhetetlen, hogy felkészülten üljünk a volán mögé -még inkább, mint az év többi időszakában. A téli gumiabroncsok és
nov. 20
21:24
Lengyelország megkéri Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja az új NATO-csatlakozókat (Infostart)
Lengyelország Szlovákia és Csehország oldalán meg fogja kérni Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását - közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Helsinkiben, ahol Sanna Marin finn miniszterelnökkel tárgyalt vasárnap.
nov. 20
21:24
Magyar szereplője is volt a világbajnokság nyitómérkőzésének (Magyar Hírlap)
Kovács István először működött közre vb-találkozón.
nov. 20
21:30
Fél éve harcol az édesapa, hogy visszakapja 11 éves kislányát a gyermekotthonból (Blikk)
A kis Glóriát mandulagyulladással vitték márciusban kórházba, ahol a nővéreknek több gyanús körülmény is szemet szúrt a gondviseléssel kapcsolatban. A gyámhatóság úgy döntött, hogy a kislányt elválasztja szüleitől, és gyermekotthonba helyezik. A kétségbeesett édesapa szerint az otthonban borzasztó körülmények között nevelik lányát. Mindent megtesz
nov. 20
21:30
7 napos időjárás-előrejelzés: megjöttek a fagyok, ködök lesznek, nagyok (Agroinform)
Marad a felhős idő, reggelente többfelé lehet fagy és köd.
nov. 20
21:30
Kiss Tibor Noé: „Rám szálltak, kiforgatták a megszólalásaimat, transzpropagandistaként állítottak be” (444.hu)
Az egyetlen ismert transz író a kormányzati hecckampány céltáblája lett. Nagyon kemény szövegben írta meg, hogy miért költözött el Magyarországról.
nov. 20
21:30
Molinón üzentek Dzsudzsák Balázsnak a szurkolók (Demokrata)
A válogatott korábbi csapatkapitánya vasárnap este, a Görögország elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára utoljára a nemzeti csapatban.
nov. 20
21:30
Rejtélyes rajtaütés a 51-es Körzet titkait kutató férfi házain (rtl.hu)
Állig felfegyverzett FBI-ügynökök törték rá az ajtót, és elvitték az összes elektronikai eszközét. Az amerikai kormány egyelőre hallgat az esettel kapcsolatban.
nov. 20
21:36
Elkezdődött a világbajnokság (HírTV)
Megkezdődött az idei labdarúgó világbajnokság, Katarban pedig szurkolók milliói drukkolnak kedvenceiknek.
nov. 20
21:36
A TikTok beszáll a könyvbizniszbe: mostantól közvetlenül a felhasználók számára értékesít (Könyves Magazin)
A BookTok népszerűségének további kiaknázása érdekében a közösségi médiaóriás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kiadókkal és kiskereskedőkkel kötött partnerségeken keresztül vásárolhassanak könyveket a TikTok Shopon keresztül.
nov. 20
21:36
A Line, ami megváltoztatja a városról alkotott képünket - Nézze meg a legmodernebb várost a világon (Növekedés)
Szaúd-Arábia egy olyan várost tervez építeni a sivatagban, amely egyetlen nagyon hosszú épületből állna. A lineáris város projekt keretében megépülő épület a tervek szerint 9 millió embernek adna otthont.
nov. 20
21:42
Könnyfakasztó: a szabadság szimbólumaként először vonult be Kijevből érkező vonat Herszonba... családokat egyesített (Blikk)
A peron széléről, és vasúti sínek fölötti hídról tekintve, felszabadultan, boldog arccal várta rengeteg ukrán család szombaton, hogy a háború kitörése óta először végre újra begördüljön az a Kijevből érkező vonat, amelyen elmenekült családok százai érkeztek vissza a felszabadított Herszonba. Galériában mutatjuk a megható képsorokat!
nov. 20
21:42
Női kézilabda Eb - Montenegró szerezte meg a bronzérmet (Infostart)
Montenegró szerezte meg a bronzérmet a női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel hosszabbítás után 27-25-re legyőzte az olimpiai címvédő Franciaországot a vasárnapi helyosztón, Ljubljanában.
nov. 20
21:42
Djokovic hatodszor lett a tenisz világbajnoka (Magyar Hírlap)
A vasárnapi fináléban a szerb magabiztosan verte a norvég Casper Ruudot.
nov. 20
21:42
Újra a jobboldalé Horthy Miklós városa – elsöprő Fidesz-győzelem Kenderesen! (Mandiner)
Barabásné Forgács Edit a szavazatok közel 70 százalékát szerezte meg.
nov. 20
21:48
Iványi Gábor: Magyarországon ma bármilyen szervezetből csak politikai döntésre lehet egyház (SzMo)
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint csak egy trükk, hogy a napokban bejegyzett egyháznak minősítették a felekezetét. Az állami támogatáshoz így sem jutnak hozzá.
nov. 20
21:48
Lengyelország meg fogja kérni Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását (Mandiner)
Mateusz Morawiecki kormányfő szerint „ez kulcsfontosságú a régió keleti szárnya szempontjából”.
nov. 20
21:48
Tudósok megpróbáltak fekete lyukat imitálni, érdekes dologra jöttek rá (Helló Magyar)
Fizikusok egy fekete lyuk eseményhorizontját imitálva megfigyelték, Stephen Hawking 1974-ben alkotott elmélete ma is helytálló-e.
nov. 20
22:00
UNICEF Magyarország: a klímaváltozás veszélyezteti a gyereket is (Alternatív Energia)
A klímaváltozás veszélyezteti gyerekeket és fiatalokat is - hívja fel a figyelmet az UNICEF Magyarország a gyermekjogok vasárnapi világnapja alkalmából.
nov. 20
22:00
Koszovó és Szerbia között is kitörhet a háború?! (Magyar Hírlap)
Vasárnap egy koszovói politikai elemző, Nejmedin Spahiu arról beszélt, hogy az utóbbi hetekben a rendszámtáblacsere miatt mérgesedett el a konfliktus.
nov. 20
22:12
Siójuton újrázott a polgármester (Magyar Hírlap)
Újraválasztották Balassáné Ujvári Zsuzsanna polgármestert Siójuton.
nov. 20
22:18
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása korai halált is okozhat (Infostart)
Brazíliában 2019-ben több mint 10 százalékkal növelte meg az idő előtti halálozásokat a csak melegítést igénylő, azonnal fogyasztható ételek fogyasztása.
nov. 20
22:30
Háromszor élesztették újra orvosai Agárdi Szilvit (Blikk)
Sosem hallott történetről számolt be Agárdi Szilvia, aki a szüleivel együtt valóságos csodának tartják azt, hogy a születése után életben maradt. Az énekesnő ugyanis koraszülött volt, édesanyja hat hónapos terhesen hozta a világra, az azt követő három napban pedig háromszor is újraélesztették.
nov. 20
22:30
Sima vereséggel kezdték a katariak a saját rendezésű világbajnokságukat (SzMo)
Ecuadortól kaptak ki 2-0-ra a vasárnapi nyitómeccsen. Azonban ezzel is vb-történelmet írtak.
nov. 20
22:30
Szerdán indul a bérletértékesítés az EB-selejtezőkre (Magyar Hírlap)
Négy Európa-bajnoki selejtezőt játszanak majd Budapesten.
nov. 20
22:36
Magyar-görög - Győzelem Dzsudzsák búcsúmeccsén (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen vasárnap barátságos mérkőzésen, így győzelemmel zárta az évet.
nov. 20
22:42
Női kézilabda Eb - Norvégia a dánok legyőzésével megvédte címét (Infostart)
Norvégia megvédte címét a női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re legyőzte Dániát a vasárnapi döntőben, Ljubljanában.
nov. 20
22:42
Olasz kulturális miniszter: a klímaaktivisták miatt meg kell emelni a múzeumi belépőjegyek árát (Tiszta Jövő)
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után - közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.
nov. 20
22:42
Magyar győzelem Dzsudzsák búcsúmeccsén (Magyar Hírlap)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen vasárnap barátságos mérkőzésen, így győzelemmel zárta az évet.
nov. 20
22:48
Klímaegyezmény – Von der Leyen: a klímacsúcs nem hozta el a várt eredményeket (Alternatív Energia)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalásai, sem pedig az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új vállalások t
nov. 20
22:48
Kalmár szabadrúgásgóljával magyar győzelem Dzsudzsák búcsúmeccsén (Magyar Hírlap)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen vasárnap barátságos mérkőzésen, így győzelemmel zárta az évet.
nov. 20
22:54
Aklímaváltozás veszélyezteti a gyereket is (Tiszta Jövő)
A klímaváltozás veszélyezteti gyerekeket és fiatalokat is - hívja fel a figyelmet az UNICEF Magyarország a gyermekjogok vasárnapi világnapja alkalmából.
nov. 20
22:54
Kiss Tibor Noé: Július elsején elköltöztem Magyarországról. Ez a döntés már régóta érett (Mandiner)
Rám szálltak, kiforgatták bizonyos megszólalásaimat, transzpropagandistaként állítottak be.
nov. 20
23:00
Dzudzsák Balázs üzenete az utódjának (Infostart)
Búcsúmeccse után Dzudzsák Balázs meghatottan nyilatkozott.
nov. 20
23:00
Dzsudzsák búcsúzott, Dárdai debütált, Kalmár góljával győzött a válogatott (Demokrata)
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen.
nov. 20
23:00
Tarjányi Péter: Elgondolkodtató, hogy két zenész miként képes leírni azt a kilátástalanságot, amiben itthon élünk (Mandiner)
A tükör, amit mutatnak, valódi probléma ma Magyarországon.
nov. 20
23:06
Norvégia az Európa-bajnok! (Magyar Hírlap)
Kilencedszer értek fel a kontinens trónjára, Dánia ezüstérmes, Montenegró bronzérmes.
nov. 20
23:12
BKK: újabb négy Mol Bubi állomást adtak át a VI. kerületben (Alternatív Energia)
Újabb négy gyűjtőállomással bővült a Mol Bubi közbringarendszer hálózata a VI. kerületben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
nov. 20
23:12
Megjött Vidnyánszky válasza az SZFE-hallgatók nyílt levelére (Mandiner)
„Mi nem kiszorítani szeretnénk más nézeteket, csak megmutatkozni" – írja levelében a Színház- és Filmművészet Alapítvány kuratóriumi elnöke.
nov. 20
23:18
Csehországban csökkennek a legnagyobb mértékben a reálbérek a visegrádi országok közül (ProfitLine)
A magas infláció miatt az idén 8,3 százalékkal csökkennek a reálbérek Csehországban. A négy visegrádi ország közül várhatóan a cseheknék lesz a legnagyobb reálbércsökkenés, magasabb, mint az európai uniós átlag - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a prágai székhelyű Cyrrus beruházási társaság készített.
nov. 20
23:18
A hétfői vb-program, pályán az angolok is (Magyar Hírlap)
Harry Kane lehet az első kétszeres vb-gólkirály futballista.
nov. 20
23:24
Szorcsik Viki vallomása: a főnyeremény miatt ment a Farmra, erre költené a pénzt (Blikk)
Szorcsik Viki nem tagadja, főként a nyeremény miatt vállalta el a szereplést a TV2-n ma este induló Farm VIP harmadik évadában. A főnyereményből ugyanis idős szüleinek szeretne adni egy nagyobb összeget. A színésznő szívén viseli családja sorsát, főleg amióta tavaly karácsonykor elvesztette imádott öcsét.
nov. 20
23:24
„Be***ssza, figyeld!”– így rúgta be a győztes gólt Kalmár az utolsó pillanatban! (Mandiner)
Gyönyörű!
nov. 20
23:42
Klímaegyezmény – Von der Leyen: a klímacsúcs nem hozta el a várt eredményeket (Tiszta Jövő)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalásai, sem pedig az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új vállalások t

2022. november 21. hétfő

nov. 21
0:12
Apcról érkezik az ország karácsonyfája (ProfitLine)
Mintegy 18 méter magas, 70 centiméteres törzsátmérőjű, 6-8 tonnás ezüstfenyő érkezik hétfőn a Kossuth térre, a fenyő a Heves megyei Apc egyik családi házának kertjét díszítette - tájékoztatta az ország karácsonyfájáról az Országgyűlés Sajtóirodája vasárnap az MTI-t.
nov. 21
0:12
A söldeni sípálya havában akadtak el az eltévedt autósok (Síelők)
Szinte még el sem kezdődött a síszezon, de máris megtörtént a szokásos. Azt nem lehet tudni, hogy ezúttal a GPS vagy más útvonaltervező a hibás, de a két britnek úgy sikerült a szállásra indulnia a söldeni gleccserről, hogy a szállás helyett egy sípályán kötöttek ki.
nov. 21
0:12
Már Lengyelországban is elkezdődött a síszezon! (Síelők)
Újabb névvel bővült azon országok listája, ahol elkezdődött már a 2022/23-as szezon. Vasárnap Lengyelországban is behavazták az első pályát és beindították az első síliftet.

Keresés