2022. november 20. vasárnap

nov. 20
18:36
Ötszázas bankjegyből csináltak húszezrest – börtönbe küldené a pénzhamisítókat az ügyészség (rtl.hu)
Börtönbe küldené a pénzhamisító banda újabb tagját az ügyészség. A vád szerint a nő csaknem 50-szer fizetett hamis bankjegyekkel két hónap alatt. Társai ellen már korábban vádat emeltek. Az volt a módszerük, hogy vegyi anyaggal lemarták a festéket az 500-asokról, majd átnyomtatták 20 ezresekké. Így 10 millió forintnyi hamis pénzt hoztak forgalomba.
nov. 20
18:38
Több mint két éven át dolgoztatta rabszolgaként a férfit egy gazda (rtl.hu)
Rabszolgaként dolgoztatott egy férfit több mint két éven át a gyanú szerint egy gazda Pécs mellett. Az áldozat azt állítja, hogy fenyegetéssel és veréssel kényszerítették munkára. Végül sikerült a rendőröktől segítséget kérnie, akik pénteken fogták el a gazdát. Ha bebizonyosodnak a vádak, több évre is börtönbe kerülhet.
nov. 20
18:40
Összevesztek, majd megfojtotta az ágyban fekvő feleségét (rtl.hu)
Újabb részletek derültek ki a Szegeden, kedden éjjel történt gyilkosságról. Az ügyészség azt is közölte, hogy a gyilkossággal gyanúsított férj az apja kérésre adta fel magát a rendőrségen.
nov. 20
18:42
Gulyás Gergely: Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban (Infostart)
Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Mexikóban, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC).
nov. 20
18:42
Újabb háborús bűnökkel vádolják az orosz megszállókat az ukránok (Blikk)
Orosz katonák megadást színleltek, majd tüzet nyitottak az ukrán katonákra, ezzel háborús bűncselekményt követtek el - jelentette ki Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
nov. 20
18:42
Ukrajna: Nem tárgyalunk fegyverletételről, mikor épp győzünk (Helló Magyar)
A háború akkor ér véget, amikor visszaszerezzük a határainkat, és amikor Oroszország fél Ukrajnától – jelentette ki Zelenszkij tanácsadója
nov. 20
18:44
Legális a fű New York-ban, csak nincs hol eladni, a farmerekre rohadhat a termés (Helló Magyar)
Hiába lehetne szabadon füvet vásárolni, ha nincs hol megvenni a cuccot
nov. 20
18:48
Forgács István: A CNN nyugodtan számolja össze, mennyi olajdollárnak nem volt szaga az elmúlt 15 évben (Mandiner)
Az egyik legjobb VB-re van esély.
nov. 20
18:48
Egy főleg melegek által látogatott bárban volt lövöldözés, öten meghaltak (rtl.hu)
Legalább öten meghaltak, miután egy merénylő tüzet nyitott egy főleg melegek által látogatott bárban az Egyesült Államok-beli Colorado Springsben. A gyanúsított megsérült, őrizetbe vették a rendőrök. Egyelőre nem tudni miért lövöldözött.
nov. 20
18:50
Hatalmas erejű volt az ütközés Szegednél, a Lambó utastere mégis épen maradt, a kisteherautó sofőrje viszont megsérült (rtl.hu)
Százmilliós luxusautó tört össze Szeged határában az M5-ösön, amikor kisteherautóval ütközött. A kisteherautó átrepült a szalagkorlát fölött, majd megpördült, a sofőr megsérült. A Lamborghini tulajdonosa viszont sértetlenül szállt ki. A Pest megyei Sülysápnál pedig jéghokis gyerekek is megsérültek egy karambolban.
nov. 20
18:54
Friss részleteket közöltek a coloradói melegbárban történt lövöldözésről (ATV)
Ahogy arról lapunk is beszámolt korábban, öt embert megölt, tizennyolcat pedig megsebesített egy fegyveres támadó egy coloradói melegbárban szombat éjjel.
nov. 20
18:54
„Itt úgy alszunk, mint csak a saját lakásunkban” (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 20
18:54
Gulyás Gergely: Magyarország a konzervatív blokk reménysége a szabad világban (Magyar Hírlap)
Mexikóban a CPAC-on a miniszter hazánk sikerességének titkairól beszélt.
nov. 20
18:54
Az édesség érzetünk „tanítható” (Magyar Mezőgazdaság)
Az alapvető probléma nem az édes ízzel vagy annak igényével van, hanem azzal, hogy milyen formában és mennyiségben vesszük magunkhoz. Édes trükkök cukorbevitelünk csökkentéséhez.
nov. 20
18:54
A Grayscale igyekszik nyugtatni a befektetőket, miután a testvércége sürgősségi finanszírozást kér (BitcoinBázis)
A Grayscale, a világ legnagyobb nyilvánosan jegyzett kriptoalapjának kibocsátója szeretné megnyugtatni a befektetőket, hogy a termékei mögött álló digitális eszközök
nov. 20
18:54
Elindult a minden szempontból rendhagyó, december 18-ig tartó focivébé (rtl.hu)
Elkezdődött a labdarúgó világbajnokság Katarban. A minden szempontból rendhagyó tornát évek óta emberi jogi és korrupciós botrányok övezik. A sivatagban lévő stadionok építésekor jogvédő szervezetek szerint vendégmunkások ezrei halhattak meg. A rendező Katart és a FIFA-t brit lapértesülések szerint több szponzor is szerződésszegéssel vádolja az uto
nov. 20
18:54
Egyre több az elütött egerészölyv a Hortobágyi Madárkórházban (rtl.hu)
Bőven akad sérült gólya, sas és daru is. Ennek az az oka, hogy a hideg idő miatt egyre közelebb merészkednek a lakott területekhez, ahol könnyebben éri őket baleset. A madárkórházban dolgozók azt kérik, hogy az állatokra is fokozottan figyeljünk az utakon.
nov. 20
19:00
A Dk közölte: több, tízezer fős városban meg fog szűnni az orvosi ügyelet (Blikk)
Az "egészségügyi átalakításnak" nevezett újabb rombolással háziorvosi rendelők és orvosi ügyeletek fognak megszűnni - állította a DK árnyékkormányának illetékes tagja.
nov. 20
19:00
Médiavállalkozáson keresztül is érkezett amerikai pénz Magyarországra? (ATV)
Nyilvánosságra hozná a ellenzéki kampányról szóló titkosszolgálati jelentést Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője az állami rádióban arra utalt, hogy az eddig ismert csaknem 2 milliárdos amerikai támogatásnál több külföldi pénz juthatott az ellenzéknek. Márki-Zay Péter korábbi közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt támogatja a titkosítás feloldását
nov. 20
19:00
Már legalább 58 gyereket ölt meg az iráni rezsim a tiltakozások elmúlt két hónapjában (444.hu)
A legfiatalabb nyolc éves volt. Legalább 46, 18 éven aluli fiú és 12 lány vesztette már életét a karhatalmi erőszakban.
nov. 20
19:00
Oroszország terrortámadásokat tervez Belaruszban – állítja az ukrán hírszerzés (Mandiner)
Fő célpontként az asztraveci atomerőművet nevezték meg.
nov. 20
19:00
Egyre több lehet az olyan település, ahol nem tudják majd üzemanyaggal kiszolgálni az autósokat (rtl.hu)
Napról napra emelkedhet azoknak a településeknek a száma, ahol nem tudják üzemanyaggal kiszolgálni az embereket, mert a MOL nem szállít a kiskutakra. Erre számít a Független Benzinkutak Szövetsége. A kormánytól várnak segítséget, legalább abban, hogy ne kelljen bírságot fizetniük azoknak a benzinkutaknak, ahol önhibájukon kívül nem tudnak folyamato
nov. 20
19:00
Kiderült, kié volt a Yellowstone egyik forró tavában talált lábfej, de rejtély, mi történt vele (rtl.hu)
DNS-vizsgálatokkal sikerült azonosítani az áldozatot.
nov. 20
19:06
Listázza Putyin embereit a cseh kormány (Blikk)
Csehország az európai uniós szankciós lista mellett készít egy saját listát is, amelyen a Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét segítő személyek fognak szerepelni - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter vasárnap a közszolgálati hírtelevízión elhangzott nyilatkozatában.
nov. 20
19:06
Ez teljesen komoly: a hollandok betiltják a nevetőgázt (Infostart)
Egyre több fiatal használja bódulat eléréséhez, ezért januártól illegálissá válik.
nov. 20
19:06
Az amputáló készüléktől Lotz Károly lunettájáig (Magyar Hírlap)
Megnyitotta kapuit a Képző a sajtó munkásai előtt. Az intézményben folyó munka mellett megismerkedhettünk az épület csodáival is.
nov. 20
19:12
Gulyás Gergely Mexikóban bejelentette: 2023-ban újra Budapesten lesz a CPAC (ATV)
Magyarország a konzervatív blokk reménysége a szabad világban – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a CPAC Mexicón.
nov. 20
19:12
A klímaaktivisták miatt emelik a múzeumi belépőjegyek árát (Demokrata)
Gennaro Sangiuliano hangsúlyozta: első lépésként üveggel fedik a jelentősebb festményeket.
nov. 20
19:12
A válogatottól búcsúzó Dzsudzsák Balázs autós kötődései (Racingline)
Este, a görögök elleni mérkőzésen köszön el a magyar labdarúgó-válogatottól és ezáltal rekorderré elő is lépő Dzsudzsák Balázs. Fénykorában a magyar foci ásza volt, aki nem csak a foci szerelmese, hanem a luxusautók és az autósportért is rajong. Ha Dzsudzsák és autók egy kontextusba kerülnek, akkor szinte biztos, hogy mindenkinek az a sztori ugrik
nov. 20
19:12
Megérkezett az első vonat Kijevből Herszonba, az ukrán hatóság szerint jobb lenne, ha az emberek inkább elköltöznének (rtl.hu)
A Győzelem vonatának is nevezett szerelvény színesre pingált vagonjaiban 200-an utaztak, a jegybevételt jótékonysági célokra fordítják. A várost és környékét újra ellenőrző ukrán hatóságok szerint a helyzet miatt azonban jobb lenne, ha az emberek egy időre inkább elköltöznének.
nov. 20
19:12
Iványi Gábor: A mi egyházunk nem kapta vissza az egyházi státuszát, ez egy trükk, egy szemfényvesztés (rtl.hu)
Szemfényvesztésnek nevezte Iványi Gábor, hogy a napokban bejegyzett egyháznak minősítették a felekezetét. Az Evangéliumi Testvérközösség vezetője azt mondja, ez érdemben semmit nem jelent, nem kapták vissza 11 éve elvett korábbi státuszukat, ami mellé állami támogatás is járna. Úgy fogalmazott, Magyarországon ma bármilyen szervezetből csak politika
nov. 20
19:18
Milliónyi magyar vágja maga alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt idén télen (Pénzcentrum)
Ismét eltelt egy hét, továbbra is hideg őszi napokat kell élnünk, de sokan már ráfordultak a karácsonyi bevásárlószezonra. Összeszedtük, melyek voltak a 46. hét legolvasottabb, legérdekesebb és legfontosabb cikkei a Pénzcentrumon! Újra elolvashatod tippjeinket az olcsó szaloncukorról, fűtésről és a pénzfelvételről is.
nov. 20
19:18
Így védd meg az ősszel ültetett csemetéket a tél előtt! (Agroinform)
A frissen ültetett és a fiatal gyümölcsfa csemetéket meg kell védeni a téllel szemben.
nov. 20
19:18
A felcsúti benzinkúton is elfogyhat az üzemanyag (SzMo)
Már több mint 100 település szerepel a független benzinkutasok feketelistáján, ezeken a helyeken lehet gond az ellátással szerintük.
nov. 20
19:18
Nyáry Luca: Ha testalkatok válnak trenddé, azzal mindig tömegek veszítenek – Ezért gáz újra a „heroin chic”-et ünnepelni (WMN)
„A »heroin chic«, vagyis a lehető legsoványabb, súlyos drogfüggők alkatát imitáló, gyakran egészségtelen mértékben vékony testek kultusza 15 év után visszatért a köztudatba (bár ha engem kérdeztek, sosem tűnt el teljesen), és a közösségi média korában talán még nagyobb pusztítást fog okozni, mint anno” – jósolja Luca, aki mind a divatszakmát, mind
nov. 20
19:18
A jobboldali olasz kormánypárt támogatná a templomi esküvőket (Magyar Hírlap)
Akár nyolcmillió forintnyi eurót is kaphatnak a házasulandó párok Itáliában.
nov. 20
19:24
A klímaaktivisták miatt emelik a múzeumi belépőjegyek árát (Infostart)
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után - közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.
nov. 20
19:24
Gulyás Gergely nagy bejelentést tett Mexikóban (Blikk)
Magyarország a konzervatív blokk reménysége lett a szabad világban - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Mexikóban, a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC).
nov. 20
19:24
Tucatnyi robbanás volt Európa legnagyobb atomerőművénél szombat este óta (444.hu)
A Nemzetközi Atomenergiaügynökség a harcok azonnali beszüntetésére szólít a zaporizzsjai erőmű környékén.
nov. 20
19:24
Az oroszbarát zeneprofesszor szerint fekete apja rasszista, mert szereti Bachot (Mandiner)
Philip Ewell számára „kereszteket égetni és szeretni Bachot ugyanazt jelenti”.
nov. 20
19:24
Blue Air csőd: a román állam lehet a légitársaság többségi részvényese (Autószektor)
A vállalat közölte, hogy a Blue Air-részvényesek értesítették az állami aktívákat kezelő román hatóságot, hogy vegyenek részt a következő részvényesi közgyűlésen, amelyen a részvénypakett mintegy 75 százaléka az állam tulajdonába kerülhet. A vállalat azt ígérte, ezt követően közölni fogja az új részvényesi struktúrát - írja az MTI. A bukaresti pén
nov. 20
19:24
Orrfacsaró bűz, csótányok és rothadó húslé a társasházban – idén már másodszer rendeltek el kényszertakarítást a gyűjtögető néninél (rtl.hu)
Orrfacsaró bűz és csótányok keserítik meg egy egri társasház lakóinak életét. Szomszédjuk, egy idős asszony gyűjtögetésbe kezdett évekkel ezelőtt. A lakók szerint mindenféle akciós élelmiszert felhalmoz, ezeket hűtés nélkül tárolja. Az egri kormányhivatal a lakók kérésére idén már másodszor rendelt el kényszertakarítást.
nov. 20
19:30
Tovább bővült a bajba jutott benzinkutak száma – mutatjuk a frissített listát! (Blikk)
Vasárnap estére 28-ról több mint 100-ra emelkedett azoknak a benzinkutaknak a listája, amik nagy gondban lehetnek az üzemanyag-ellátással, közölte a Független Benzinkutak Szövetsége, akik folyamatosan bővítik a listát.
nov. 20
19:30
Katalin hercegné 3 év után ismét hatalmas pillanatra készül (Glamour)
Rajongunk az angol királyi család ékszereiért, a koronák és diadémek azonban különleges helyet foglalnak el a szívünkben. És ha minden igaz, napokon belül ismét viszont láthatunk egy-egy szerencsés darabot Katalin hercegnén és Kamilla királynén.
nov. 20
19:30
Kezdő sípszó előtt: Rossi négy helyen változtatott (Magyar Hírlap)
Az olasz szakvezető - ígéretének megfelelően - a kezdőbe nevezte a nemzeti együttestől a rekordot jelentő 109. fellépésével búcsúzó Dzsudzsák Balázst.
nov. 20
19:30
Low budget karácsonyi vásárok – kevesebb stand, rövidebb ideig világító izzók (rtl.hu)
Világszerte több helyen elkezdték a karácsonyi készülődést. Bécsben is megnyílt a karácsonyi vásár. Londonban és Spanyolországban felkapcsolták az ünnepi fényeket. Washingtonban pedig fát állítottak a Capitolium elé. A spórolás miatt idén a legtöbb helyen kevesebb standdal települnek ki az árusok és a díszkivilágítás is rövidebb ideig lesz bekapcso
nov. 20
19:36
Gyorsan terjed a koronavírus, több millió kínainak otthon kell maradnia hétfőtől (Portfolio)
Peking legnépesebb kerületének lakóit arra szólították fel, hogy maradjanak otthon hétfőn, mivel tovább nőtt a városban a Covid-megbetegedések száma, sok üzlet bezárt, és a környékbeli iskolák online órákat tartanak.
nov. 20
19:36
Így készíthetsz otthon joghurtot két alapanyagból (Agroinform)
A magas árak miatt tényleg megéri otthon joghurtot készíteni.
nov. 20
19:36
Kalózokkal küzdöttek a kutatók, hogy ráakadjanak erre a 140 éve kihaltnak hitt galambfajra (Hamu és Gyémánt)
140 évvel azután, hogy a feketenyakú fácángalambot utoljára látták, a kutatók „újra felfedezték" a ritka madarat.
nov. 20
19:48
Magyar-görög - Rossi nagyot kavart az összeállításon (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott kezdőcsapatán a 20.15-kor kezdődő, görögök elleni barátságos mérkőzésre a csütörtökön 2-2-es döntetlennel zárult luxemburgi találkozóhoz képest.

Keresés