Üzbegisztánban startolt el hétfőn az Ázsia Expressz harmadik évadának döntő hete, ahol Ördög Nóri örömhírt harangozott be, miszerint plusznyereményekért is futhatnak a játékosok. Korábban egyszer már gazdára talált ily módon 1 millió forint, most pedig egy másik páros zsákolhatta be az összeget.
Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen, ezzel egyben megkezdődött a Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezett, két éven át tartó ünnepségsorozat is.
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott az aiMotive, fejlett mesterséges intelligencia és autonóm vezetési szoftvereket fejlesztő magyar cég megvásárlásáról, mellyel a cél, hogy fokozza technológiai fejlesztési erőfeszítéseit.
Miközben az elmúlt évtizedben sokat veszített vonzerejéből az öngondoskodási célú megtakarítások után járó adókedvezmény, s a biztosítók-pénztárak ügyfelei az szja-visszatérítés miatt 2021-ben roppant csekély mértékben tudták csak növelni az öregkorra félretett pénzüket, idén év végén felpöröghet az adóoptimalizáló befizetések piaca. A BiztosDöntés
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis csütörtökön bejelentette, hogy megállapodott az aiMotive, fejlett mesterséges intelligencia és autonóm vezetési szoftvereket fejlesztő magyar cég megvásárlásáról, mellyel a cél, hogy fokozza technológiai fejlesztési erőfeszítéseit.
Jelentősen fejlődött a digitális államigazgatási szektor az elmúlt 10 évben, egységesítették a közigazgatási informatikai folyamatokat, valamint a mesterséges intelligencia használatát is bevezették több platformon is - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
“Légy részese a következő nagy dobásnak” néven indít befektetési kampányt a Brancs, Magyarország első vállalkozói közösségi piactere. A lebonyolított kampányok számának növelése, a felhasználói bázis bővítése és pár éven belül külföldi terjeszkedés a céljuk ezzel.
Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.
Évtizedek alatt, lépésről lépésre mára európai szintű, regionális szerepet betöltő egészségcentrummá vált Lenti – fogalmazott a területfejlesztési miniszter a csütörtökön, a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark egészségturisztikai fejlesztésének ünnepélyes átadásán. Felavatták a Balance…
Ezen a héten visszatér a legendás SCORE International Baja 1000 futamra az egyik legtöbb győzelmet arató modell, hiszen november 18-án az új generációs Ford Ranger Raptor is ott áll majd a startvonalnál. Mindez a Ford Performance globális erőfeszítéseinek köszönhető: az ausztrál és amerikai versenycsapatok és mérnökök teljes erőbedobással dolgoztak
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 14 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten; a laboratóriumi vizsgálatok egy mintában ki is mutatták az influenzavírust.
Óriási matekfeladvánnyal állnak szemben a szállodák és az éttermek vezetői: napi szinten figyelik nemcsak a költségeiket, hanem azt is, hogy visszaesik-e a kereslet annyira, hogy már nem tudják kitermelni a sokszorosára emelkedett energiaköltségeiket. Bár elindultak a szállodai és éttermi bezárások, de tömeges működésszüneteltetésről egyelőre még n
Az állami és magán szektor ellátási szempontból más és más tapasztalatokkal közelíthető meg. Az OTP Egészségpénztár friss felméréséből kiderült, hogy a 60 év felettiek 49%-a az állami rendeléseket választja. Ez viszont a kihasználtságát tekintve nem mindig elérhető opció. De mi a helyzet akkor, ha valaki a magánegészségügyi ellátást nem engedheti m
Amikor kint már hideg van, és hétvége van, és nem csábít a napsütés sem a kirándulásra, akkor lehet úgy igazán ellébecolni egy fél napot pizsamában, filmeket nézve, takaró alá bújva és időt hagyva egy finom villás reggeli elkészítéséhez. Nevezhetjük akár brunch-nak is, mert általában ebédre készül el...
Mémek, rappelő versek, kézzel rajzolt alkotások, képregények és tantörténetek, 550 közönségszavazat és megannyi tanulság a biztonságos netezés kapcsán – ez a vírusvédelemről ismert ESET márka diákok számára meghirdetett kreatív pályázatának mérlege. A figyelemfelkeltő kampányhoz kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy a pályázaton résztvevő diá
2022. november 10-én életbe lépett a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop. Az árstop a tojásnál 25 százalékkal csökkenti az árat, és a kormányzat várakozása szerint 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt. Erre reagálva a Tojásszövetség bejelentette, hogy bár a termelők mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt h
December 1-jétől a Facebook eltávolít néhány személyes életrajzi adatot, amelyeket a felhasználók megoszthatnak a profiljukon. Ezen mezők közé tartozik az „Érdeklődés”, amely a felhasználó szexuális irányultságát jelzi, a „Vallási nézetek" „Politikai nézetek” és a „Cím”, amely a lakcímre utal. A többi információ, például a kapcsolattartási adatok m
Az, ami ma megjelent az Európai Parlament és az Európai Bizottság illetékeseitől, látszólag ellentmond egymásnak, de összességében egy irányba mutat: Magyarország megkaphatja a november 29-i bizottsági döntéskor a jóváhagyást az 5,8 milliárd eurós helyreállítási programra, illetve az eredetileg javasolt 7,5 milliárd eurónyi, kb. 3000 milliárd forin
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezte a baloldali pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati anyag, első jelentés titkos minősítésének feloldását az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén.
Ki mondta, hogy az ősz csak a bekuckózásról és a forró teáról szól? A Mammut tudja, hogyan vigyél életet a szürke, ködös napokba! A bevásárlóközpontban nyitotta meg kapuit a Notino legújabb üzlete, ahol bepillanthatsz a szépségápolás jövőjébe! Ha pedig mediterrán stílusfrissítésre vágysz, a Mango hamarosan nyíló üzlete vár.
Az adatigénylés benyújtó Tóth Endre Momentumos politikus szerint a tanárokkal szemben keményen fellépő vezetők mindannyian jól fizető állásban ülnek, amihez foggal-körömmel ragaszkodnak.