A legtöbb növénytermesztő számára nem számít szokatlannak, ha " zöld nyálkát" talál a termesztőközeg felszínén. Ez a zöld nyálka túlnyomórészt kék- és zöld algákból áll.
A COPYTITION, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és a Four Creation reklámügynökség szervezésében megvalósuló kreatív verseny, melynek küldetése, hogy a hallgatók számára bepillantást nyújtson a reklámvilágba, és felkeltse minél több tehetséges fiatal érdeklődését a szakma iránt. A versenyen az ország egyik legnagyobb presztízsű, Szeg
Ha a nemzetközi és hazai baloldal látja és érzékeli Európa lejtmenetét, akkor miért szankciópártiak, milyen érdekek állnak a brüsszeli döntések mögött? – ezzel a kérdéssel is foglalkoznak az energiaszakértők.
15 milliárd forintos keret áll a baromfitartók rendelkezésére. Az állatjóléti feltételek javítása és az állategészségügyi problémák megelőzése érdekében új, a baromfiágazat számára elérhető állatjóléti támogatást indított az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében.
Komoly segítséget nyújthat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülékcsere-programjában igénybe vehető 40 ezer forintos támogatás, különösen, ha ezt a Black Friday időszakban elérhető kedvezményes készülék megvásárlásához veszik igénybe.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 419 758, közülük 6 206 156-an a második, 3 901 052-en a harmadik, 381 998-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták. Magyarországon a járvány jelenleg „mérsékelten zajlik” – közölte a múlt heti összesített adatok alapján szerdán a koronavirus.gov.hu.
Korábban az AP nevük elhallgatását kérő amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozva jelentette, hogy az ukrán légvédelem rakétája zuhanhatott Lengyelországra.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter által bevezetni kívánt földadót. A volt baloldali miniszerelnök-jelölt hektáronként közel 10.000 Ft-ot venne ki a történelmi aszállyal, valamint a drasztikusan mege
Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakétabecsapódásokhoz, technikai malőr történhetett – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök a G20-csúcstalálkozón a Bali szigetén fekvő Nusa Duában szerdán.
Dél-Afrikában alapított családot az 1992-es Miss Hungary győztese, a gyönyörű Papp Bernadett, akinek fordulatos életéről dokumentumfilmet is forgattak Mi, magyarok – 17 ország, 53 film címmel, amit idén mutattak be. Papp Bernadettet egy tragédia évfordulója kapcsán kerestük meg.
„Először egy hangos suhogást, majd egy erőteljes robbanást lehetett hallani.” Ezt mondják a rakéta becsapódásának helyszínén a przewodówi lakosok. A lengyel Fakt a robbanás helyszínére látogatott, ahol a szem- és fültanúk szörnyű ijedelemről számoltak be.
Az egykori amerikai elnök a robbanást követően jelentette be, hogy újra indul a tisztségért, és ha már így alakult, gyorsan ki is elemezte a történteket.
Építőipari csalókra és kóklerekre figyelmeztet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), amely összegyűjtötte, miről ismerhetők fel azok, akik a szakmához nem értők pénzét akarják kicsalni.
Moszkva bevetette a gázfegyvert, Chisinau nem fizet, inkább alternatív forrásokat keres. Áram nincs, európai uniós szolidaritás és támogatás van, hogy azzal lehet-e fűteni és világítani, rövidesen kiderül. A Nyugat-barát politikai vezetés mindenesetre még tartja magát.
A két partner által alapított vegyesvállalat célja legalább 1 GW megújuló kapacitás létrehozása Nyugat-Európában. A vegyesvállalat alapja egy még fejlesztési fázisban lévő, olaszországi naperőmű-portfólió, 213 MW beépített kapacitással.
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetniük azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon – áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai közleményéb
Kedd este a fél világ beleborzongott a hírbe: orosz rakéták csapódhattak be a Nato-tag Lengyelország területén. Ki állhat a támadás mögött, s vajon milyen következményei lehetnek az incidensnek? Milyen álláspontot képviselnek most az ügyben a világ vezetői, és várható-e a lengyel rakétakrízis további eszkalációja?
A NASCAR Cup Series amerikai tévés szerződése a 2024-es szezon végén lejár, és úgy tűnik az ESPN érdeklődik a jogok iránt. Az Egyesült Államokban jelenleg két televíziós csatorna közvetíti a NASCAR Cup Series versenyeit. Ezt a helyzetet bolygathatja meg az ESPN aki a sajtó információ szerint bejelentkezett a közvetítési jogokért. Adam Stern, a Spor
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.
Barátibb hangvételt hoz-e a Biden-Hszi találkozó az Egyesült Államok és Kína között? Sok kommentátor felfigyelt az amerikai és kínai elnök mosolygós megbeszélésére – de valószínűleg ez még nem hoz történelmi áttörést a két rivális között.
Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható - áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.
A valódi tulajdonost most is magántőkealapok rejtik. De az biztos, hogy a százmilliárdos ligában játszó cég a jegybankelnök fiának érdekei szerint mozdult meg.
Lengyelország kezdeményezte a NATO-alapszerződés 4. cikke szerinti eljárást, amely szerint ha bármely tagállam veszélyeztetve érzi saját területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát, arról konzultációt kezdeményezhet a többi tagállammal.