A telephelyhez kötődő adózási szabályokat áttekintő cikksorozatunk második részében az indirekt adózás, pontosabban az általános forgalmi adózás szempontjából vizsgáljuk meg a telephely fogalmát.
Mi a közös a divatiparban és a kőolajiparban? Ha elsőre úgy tűnik, ez csak egy beugratós kérdés, sajnos el kell oszlatnunk a kételyeket: az okozott környezetterhelés mértékét tekintve mindkét ágazat dobogós helyen szerepel.
Ahogy számítani lehetett rá, Trump hivatalosan is bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az elnökválasztáson. Ám annak az esélye, hogy bő két év múlva a Fehér Házban köt ki, igencsak alacsony.
Energiatakarékosságra hivatkozva a kormány november 14-én bezárja 141 uszodájának majdnem felét. A 77 intézmény egyike a fűzfői uszoda. Dallos Zsuzsa visszaemlékezése: A nyolcvanas évek elején sokakat magával ragadott a Nitrokémia akkori igazgatójának lelkesedése, hogy versenyuszoda épüljön Fűzfőn. Gyuricza László találta ki, terveztette a korszerű
A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan, a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezleten. Egyúttal arra kérte az ország lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát. A támadásról az éjjel Andrzej duda
A friss statisztikai adatok szerint a harmadik negyedévben az előzőhöz képest a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent. A román GDP ugyanekkor 1,3 százalékkal nőtt, de az unióban sem volt visszaesés. A pénzügyminiszter a magyar adatot várakozás felettinek minősítette, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig arról tájékoztatott, hogy a ve
A következő időszakot a nagy teljesítményű okoshálózatok és az azokon működő technológiák fogják meghatározni – mondta Ray Hammond író, futurista a Yettel éves üzleti partnertalálkozóján. A Yettel Connect rendezvényen Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, a sakkozók tízes világranglistájának eddigi egyetlen női helyezettje a sakk analógiáját alka
Amerikában pluszok, Európában mínuszok jellemezték a terménypiaci kereskedést kedden. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb közép-európai digitális akvizíciója a turisztikai szektorban: a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska tulajdonába került a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group. A magyar piacon meghatározó pozíciójú szállásfoglaló oldalt 82 millió euróért vásárolták meg. A felvásárlással megnyílt a lehetőség a to
A hazai üvegipar egyedülállóságát világszerte számos magyar sikertörténet támasztja alá. Az idén 50 éves Varga Crystal gyűjtői között államfők, európai és közel-keleti uralkodóházak és hollywoodi hírességek egyaránt szerepelnek. A Manooi kristály csillárjai több, mint 75 országban megtalálhatóak, a Rákosy Glass fűtő üveg innovációja, amellyel jelen
A SES és az Arianespace az ESA (Európai Űrügynökség) végponttól végpontig tartó biztonságos európai kvantumkulcs-kiosztásos (QKD) rendszerének támogatása céljából közösen engedi útjára az EAGLE-1 műholdat. A műholdas és földi infrastruktúrából álló EAGLE-1 projekt fejlesztését a SES egy 20 másik európai vállalatból álló csoport, az Európai Űrügynök
Családvédelem, energiaárcsökkentés, adócsökkentés, inflációcsökkentés és visszatérés a trumpi külpolitikához – többek közt ezt ígérte a 2020-ban választást veszítő politikus.
A Mol felkészült arra, hogy folyamatosan biztosítani tudja az ország és a régió energiaellátását - jelentette be a Mol Magyarország kedden arra reagálva, hogy egy rakétatámadás miatt leállt a Barátság-kőolajvezeték.
A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan, a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezleten. Egyúttal arra kérte az ország lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát.
Göncz Árpád egykori villáját egy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég vette meg a szomszédos ingatlannal együtt összesen több mint 1,1 milliárd forintért.
A világ 100 leggazdagabb embere közé tartozó Ray Dalio korunk egyik legismertebb befektetője. Az üzletember már több nemzetközi bestseller írójaként is bizonyított, de a nevéhez köthető egy közkedvelt oktatófilm elkészítése is. A ‘Hogyan működik a gazdaság’ eredeti (angol nyelvű) változatát eddig már több mint 34 millióan látták. A 30 perces videó
Az Egyesült Államok teljes támogatását ajánlotta fel Joe Biden elnök a lengyel területen történt robbanások vizsgálatához Andrzej Duda lengyel államfőnek kedden, miután a feltételezések szerint orosz gyártmányú rakéta csapódott be az ukrán határhoz közel, két lengyel halálát okozva.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Még nyáron jelentette be a Forma-1, hogy 2023-ban egy utazó kiállítással akarják közelebb hozni a száguldó cirkusz szerelmeseit a sportág múltjához, jelenéhez és jövőjéhez. Most pedig a széria a hivatalos weboldalán ismertette, hogy az első ilyen kiállítással jövő tavasszal nyílik meg Madridban. A kiállítás az IFEMA Madrid rendezvényközpontban lesz