Jelentősen alacsonyabbak lehetnének az Országház rezsiszámlái, ha a 120 éve átadott épület korszerűbb energetikai rendszerekkel rendelkezne, részben ezért kezdődik a ház belső rekonstrukciójának és modernizációjának előkészítése - mondta el az MTI-nek a projektért felelős Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. (SIP Zrt.) vezérigazgatója.
Tízből hét cégnek a vártnál nagyobb pénzügyi hasznot hoznak a klímavédelmi kezdeményezések – derül ki az EY több mint 500 globális vállalatot vizsgáló felméréséből. Ennek ellenére a társaságok többsége nem csökkenti olyan mértékben a károsanyag-kibocsátását, amivel érdemben enyhíteni lehetne a globális éghajlatváltozás hatásait. Tízből hét cégnek
Provokációnak minősülnek azok a lengyel médiajelentések, valamint a lengyel hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak volna be lengyel területen, ezek célja eszkalálni a konfliktust - közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.
Jelentősen alacsonyabbak lehetnének az Országház rezsiszámlái, ha a 120 éve átadott épület korszerűbb energetikai rendszerekkel rendelkezne, részben ezért kezdődik a ház belső rekonstrukciójának és modernizációjának előkészítése - mondta el az MTI-nek a projektért felelős Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. (SIP Zrt.) vezérigazgatója.
Két módszer is létezik a pénisznagyobbításra: egyik eljárás a hosszát, a másik a vastagságát változtatja meg. Egy orvos szerint mindkét beavatkozás kockázatos.
Az ukrán elnök szerint bekövetkezett az, amire Ukrajna régóta figyelmeztette a világot: orosz támadás ért egy harmadik – mégpedig NATO-tag – országot. Zelenszkij szerint haladéktalanul cselekedni kell, és meg kell állítani az oroszokat.
A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne - derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.
Az energiafelhasználáson belül világszerte a villamos energia markáns térnyerése figyelhető meg, miközben a megújuló források terjedésével az energiatermelés összetétele is gyorsan változik. Mindez elkerülhetetlenné teszi az energiaelosztás radikális átalakítását is, és bár ezzel kapcsolatban számos kérdés felmerül, az azonban biztosnak tűnik, hogy
Olajjal öntötték le kedd délelőtt az Utolsó Nemzedék nevű környezetvédelmi aktivista csoport tagjai Gustav Klimtnek a bécsi Leopold Múzeumban őrzött Élet és halál című festményét, majd egyikük a képet védő üvegtáblához ragasztotta magát.
Mindenkinek szerencsésebb lenne, ha a Manchester Unitedról lesújtóan nyilatkozó Cristiano Ronaldo januárban távozna a futballklubtól - mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász. Menthető-e még a kár? Merre tovább, C. Ronaldo?
Zambia magyarázatot követel Oroszországtól arra, hogy hogyan eshetett el az ukrajnai fronton egy Oroszországban elítélt és börtönbüntetését töltő zambiai diák, aki szeptemberben halt meg a háborúban.
A következő (2023/24-es) szezon jelentős változásokat hoz a szlovén síterepeken. Az állam hatalmas összeggel támogatja a fejlesztéseket. Ennek első megállapodását a múlt héten írták alá a Roglát is üzemeltető Unitur céggel.
A Fehér Ház szerint a tervek hirtelen változásának hátterében nem covid vagy bármilyen betegség áll, az amerikai elnök csak néhány nem sürgős teendő elintézése mellett döntött.
Pénteken érkezhet az első havazás - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.
Az Accor csoporthoz tartozó MGallery Hotel Collection márka megnyitotta a Minaro Hotel Tokaj MGallery 5 csillagos szállodát, amely a környék számára jelentős minőségi és kínálati bővülést jelent. A Minaro Hotel Tokaj Dizájnját a régi…
Magyarország 47,9 ponttal a 17. helyen végzett az Európai Unió országai között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességi rangsorában, ezzel egy helyet javított.
A háború fordulópontjának tekinti Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán hadsereg herszoni felszabadító hadműveletét, amely szerinte Ukrajna győzelméhez fog vezetni.
Nagyon várod a telet és minél hamarabb csúsznál egyet? Az osztrák gleccserekre mindig számíthatsz. Íme 8 síterep Ausztriában, ahol már beköszöntött a síszezon.
A BBC megszólaltatta az Egyesült Államok volt NATO-nagykövetét, aki szerint fontos, hogy Oroszország lehetőséget kapjon arra, hogy magyarázatot adjon a történtekre.
A Prema bejelentette, hogy Oliver Bearman lesz az egyik pilótájuk a 2023-as Formula 2-es szezon során. A fiatal brit volt az idei Formula 3-as szezon egyik legnagyobb sztárja. Bearman már újoncként képes volt felvenni a harcot a nála tapasztaltabb pilótákkal és az utolsó pillanatig harcban volt a bajnoki címét. A bajnoki korona végül nem az