G.w.M legújabb posztja szerint akár még az is lehet, hogy új szintre emelték a kapcsolatukat Kulcsár Edinával és hivatalosan is összekötötték az életüket. Ugyan még eljegyzés sem volt, a rajongók már több árulkodó jelet is észrevettek az elmúlt napokban.
Erős, sikeres Európára van szükségünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Gérard Larchet-val, a francia Szenátus elnökével folytatott pénteki találkozását követően Facebook-posztjában.
Hosszú távra szóló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségével (FBAMSZ) – közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 61,0 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, az emelkedés üteme az augusztusi 2,2 százalékpont után 8,1 százalékponttal ugrott meg - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
A foltos hajhullás (alopecia areata), más néven körülírt hajhullás érintheti a fejbőrt, illetve valamennyi testrészt, ahol szőrnövekedés jellemző. Következtében tar foltok jelennek meg a fejbőrön, illetve a szőrzetben, például a szemöldökben, a szakállban stb. Az érintettek közül sokak számára súlyos pszichés megterhelést jelent ez a probléma.
„Eszem az icipiciiiíííííí lááááááááábacskáiiiidat” – szerintem ennek a mondatnak valamilyen verzióját mindenki hallotta már. De vajon miért gügyögünk a babákhoz?
A biztonságos köztermesztés elsődleges feltétele a GMO-mentes, igazolt előállításból származó vetőmag biztosítása a termelők részére. Napjainkig nem szerepelt államilag elismert földimogyoró- fajta a Nemzeti Fajtajegyzékben. Dr. Balla Zoltán többéves kísérletei során kiemelt hangsúlyt fektetett a fajtakísérletekre.
Az ATV műsorvezetője azt állítja, hogy a polgármester már a múlt pénteki adás előtt tudta, hogy a Pesti Srácok dolgozója fogja kérdezni. Ám ezt a csatorna is cáfolja, és töröltették Kárász Róberttel a kommentjét.
Szombaton és vasárnap az M2-es metró pályakarbantartás miatt csak a Puskás Ferenc Stadion és a Déli pályaudvar között jár, az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között az M2-es metrópótló busszal lehet utazni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben pénteken.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem magánszemély fogyasztóknak arról, hogy jogosultak-e igénybe venni az egyetemes szolgáltatást. Az MVM Next közleménye szerint augusztusban módosult az egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatás igénybevételére jogosultak köre. A november 8-ával hatályba lépett jogsza
Elrendelték az őrizetbe vételét és zárt elmeosztály vár Orbán Viktor zaklatójára, aki nem más, mint a nyár végi gazdatüntetések főszervezője! Legalábbis ezt teszi lehetővé a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki döntése.
Kétperces. Különben sem árt tudni, tekintettel a háborúra és az energiaválságra, hogy a béka bőrén termelt toxin hallucinogén, ellentétben a sörrel, bár az utóbbi időben annak nyalogatásáról is le kellett szoknia.
Az Európai Parlament által jóváhagyott új jogszabály szerint az unión kívüli államok által adott támogatások nem torzíthatják az egységes piacon zajló versenyt.
Az Európai Bizottság csütörtökön javaslatot terjesztett elő az EU-ban értékesített új gépjárművek légszennyezésének csökkentésére, a levegőminőség javításnak érdekében.
Én tényleg nem szeretem folyton kritizálni Nyugat-Európát. De mindig meg fogom tenni, amikor kettős mércét alkalmaznak és amikor nem tisztelik a magyar érdekeket.
Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos az uniós prognózist ismertetve közölte, a gazdasági hangulat jelentősen romlott, a 2023-as kilátások jelentősen gyengébbek lettek, az infláció pedig magasabb lesz a legutóbbi, nyári időközi jóslatnál.
Az összképet tekintve pozitív volt ma a hangulat a nemzetközi piacokon, ami a magyar tőzsde számára is támogatást jelentett, így a BUX index 1,2 százalékos emelkedéssel zárt, elsősorban az OTP jó teljesítményének köszönhetően.
Antall József öröksége nem csupán a keresztény Magyarország lett, hanem az az erős magyar jogrend, amelyet még a 2006-os baloldali terrorcselekmények sem voltak képesek megrendíteni.
Egyedülálló szakértői csapat, széles termékpaletta és még jobb, még inkább személyre szabott kiszolgálás várja az ügyfeleket az MKB Alapkezelőnél, amely két nagy múltú alapkezelő egyesüléséből jött létre. Kovács Ildikó vezérigazgató-helyettest kérdeztük az egyesülésről és a további tervekről.
Ugrik az olaj árfolyama a mai kereskedésben azt követően, hogy az eddig zéro-covid politikát követő Kína lazítani kezdett a példátlanul szigorú járványügyi szabályozásán - írja a CNBC.
Energiaellátási gondokhoz is vezethet a kormány által a kiegyenlítő áramszolgáltatást nyújtó erőművekre kivetett extraprofit adó – ezt Balogh József mondta Híradónknak. Az energetikai szakértő szerint ez egy óriási stratégiai hiba a kormány részéről.
Véderdősítési program kezdődött Debrecenben, 725 fát és húszezer erdészeti facsemetét telepítenek a városban - jelentette be Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán a Vértessy-kúria mögötti területen, ahol az első száz fát elültették.
Magyarország kétoldalú alapon továbbra is kész Ukrajna támogatására - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.
Gáspár Evelin és Attila távozott a Párharc csütörtök esti adásában, így épphogy lecsúsztak a fináléról. A páros szerint jobb volt így búcsúzni, mint a végső összecsapásban másodiknak lenni.
Civilnek álcázva próbáltak elrejtőzni orosz katonák Herszonban, miközben az ukrán hadsereg folyamatosan tört előre a város területén. A kijevi vezetés szerint sok orosz katona vízbe fulladt a menekülés közben, Moszkva pedig bejelentette, pénteken katonái elhagyták a stratégiai fontosságú várost.
Korábban amiatt dönthettek a távozás mellett, mert a kórház szigorította a szülés szabályait. Még a felmondási idejük lejárta előtt meggondolták magukat.