Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt napok történései alapján. A legtöbb bitcoinbányász részvény árfolyama csökkent múlt héten csütörtökön. A legnagyobb visszaesést az Iris Energy Ltd. (-10,94%), a Stronghold Digital Mining (-9,56%) és a
A lakossági rezsicsökkentett áram- és gázár megvédése érdekében arról döntött a kormány, hogy a jelenlegi szintekről nem emelkedhetnek tovább a rendszerhasználati díjak 2023-ban – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. Alábbi cikkünkben röviden elmagyarázzuk a bejelentés lényegét és hátterét.
Beszámolónk második része a kilencedik alkalommal megrendezett őszi CIO Budapest konferenciáról, ahol kiderült, hogy milyen IT-stratégiák a leghatékonyabbak a jelenlegi gazdasági helyzetben.
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – értesült a Telex több egymástól független forrásból. A minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről.
A Meta elbocsátja alkalmazottainak 13 százalékát, azaz több mint 11 000 dolgozóját - közölte Mark Zuckerberg szerdán egy, az alkalmazottaknak írt levelében. Viszonyításképpen a Meta szeptemberben végén még 87 000 dolgozóról számolt be - írja a CNBC.
A Meta Platforms Inc. elbocsátja több mint 11 ezer alkalmazottját, a létszám mintegy 13 százalékát az egyik legnagyobb idei amerikai létszámcsökkentés keretében - jelentette be a Facebook anyavállalata, a növekvő költségekkel és a gyenge reklámpiaccal indokolva a lépését.
Vendégeink Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő, Csizmadia Tamás elemző újságíró, Kiss Rajmund, az MCC diplomáciai műhelyének vezetője és Toldi Ottó, a Klímapolitikai Intézet kutatója voltak.
A mai Kormányinfó után Gulyás Gergely szavait pontosította a Miniszterelnökség: nem csak az M-es méretű tojásokra vonatkozik az újonnan bevezetett árstop, és az "étkezési burgonyára" fog vonatkozi a burgonya esetében.
Októberben az éves infláció az előző hónaphoz képest 1,0 százalékponttal 21,1 százalékra emelkedett, amit döntő mértékben az élelmiszer infláció gyorsulása okozott. Az élelmiszerek 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves infláció emelkedéséhez, míg az üzemanyagok hozzájárulása bázishatás következtében negatív, -0,5 százalékpont volt - állapított
Emelkedett a lakosság inflációs várakozása októberben. Az élelmiszerek egy hónap alatt 5 százalékot drágultak, éves szinten pedig 44,7 százalékkal kerültek többe - olvasható a Magyar Nemzeti Bank elemzésében.
A Családbarát Magyarország Központ és az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat fórumán Hornung Ágnes hangsúlyozta: az örökbefogadásra várakozók egyre...
Jóreménység-sziget: új film született a szeretetről, az apa-fia kapcsolatról, az elengedésről, a kitartásról. A történetet ráadásul természetfilmbe ágyazta az egyszemélyes stáb, Ljasuk Dimitry.
Bejelentette lemondását Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A Telexnek több forrás is megerősítette, valamint a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is úgy értesült, hogy a kormány egyik meghatározó alakjának számító politikus lemondását Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta.
Az ABB Decoded podcast legutóbbi epizódjában Eero Lehtovaara, az ABB Marine & Ports divíziójának szabályozási, kormányzati és társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője a hajózás fenntarthatóbbá tételének számos lehetőségét mutatja be. A hosszú ideje kapitányi rangot viselő Lehtovaara megosztja a hallgatósággal a gondolatait arról, hogy a digitaliz
Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – értesült a Telex több egymástól független forrásból. A minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. A 24.hu úgy tudja: a miniszter már lemondott, és a kormányfő el is fogadta azt. A lap úgy tudja, a távozás h
Az Index és a Telex egybehangzó értesülése szerint a technológiai és ipari miniszterlemondása terjed a minisztériumban. A minisztert keressük a hír megcáfolása vagy megerősítése miatt.
Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy hozzájáruljunk egy élet megmentéséhez. Még csak sok idő sem kell. Mindössze annyi, hogy ne menjünk tovább, frissítsük tudásunkat és legyünk tudatában annak, hogy képesek vagyunk segíteni – támasztotta alá egy friss kutatás.
Öt államban is népszavazás tartottak kedden az Egyesült Államokban a félidős törvényhozási választásokkal egy időben a marihuána rekreációs célú felhasználásáról.
Az igen gyakori, kölcsönösen gátló hatású antibiotikum-kombinációk eddig ismeretlenek voltak a kutatók előtt, mert az antimikrobiális kezeléseket csekély számban,...
Budapesten egy VII. kerüli diszkont kapcsán „robban a bomba”: a Lidl teszt jelleggel tíz automata kasszát üzemelt be – Király utcai – áruházában úgy, hogy közben csak egyetlen hagyományos pénztár működött.
Az Audi első nagy elektromos durranása, az egyszerűen csak e-tron névre keresztelt SUV modell éppen megérett a frissítésre, ami az ilyenkor szokásos módosítások mellett új típusjelet is hozott magával. Az autó ezentúl a Q8 e-tron névre hallgat majd, és rögtön megkaptuk az SQ8 e-tron kivitelt is – mindkét verzió elérhető lesz normál és kupésított Sp
Pityinger 'Dopeman' László a Csatt hétfői adásában úgy vélte, Ferencváros polgármestere hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem válaszolt a Pesti Srácok szerkesztőjének kérdéseire, mert ott volt az esély, hogy felmossa vele a padlót.
Jelentősen visszaesett a német Adidas AG, a világ második legnagyobb sportszergyártójának a nyeresége a harmadik negyedévben, miközben nőtt a bevétele.
Az éghajlatváltozást nyomon követő tudósok azt állítják, hogy Európában a hőmérséklet kétszer annyira emelkedik, mint a globális átlag. A felmelegedés mértéke Európában a legmagasabb a világ kontinensei közül, a tudósok egyre gyakoribb hőhullámokra, erdőtüzekre és egyéb szélsőséges időjárási eseményekre figyelmeztetnek.
A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón Budapesten.