Magas infláció, elégedetlen munkavállalók, fluktuáció nyomja rá a bélyegét a hazai munkaerőpiacra. A munkavállalók egy része jobb fizetésért arra is hajlandó, hogy azonnal faképnél hagyja a munkáltatóját, amennyiben jobb bérajánlatot kap máshol. Ezt azonban nem feltétlen tanácsoljuk. Cikkünkben a munkavállalói felmondás buktatóit mutatjuk be.
November 6-től egészen 18-ig tart az ENSZ 27. éghajlatváltozási konferenciája (COP27). Egyiptom elnöksége alatt a csúcstalálkozó résztvevői azon fognak együttes erővel dolgozni, hogy felgyorsítsák a Párizsi Megállapodásban és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében kitűzött célok megvalósítására irányuló intézkedéseket. November 9-én a finansz
Drake és 21 Savage hamis Vogue kiadványokat terjesztettek saját magukkal a címlapon, hogy így promotálják nemrég megjelent közös albumukat – az amerikai Vogue magazin azonban 4 millió dollárra perelte a rappereket.
A Bitport kilencedik alkalommal rendezte meg őszi CIO Budapest konferenciáját, mely a kétnapos tavaszi CIO Hungary mellett újra alkalmat teremtett Magyarország legfelkészültebb informatikai vezetőinek eszmecseréjére.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az adózási és egészségügyi kockázatok miatt továbbra is kiemelten ellenőrzik az Elf Bart és hasonló ízesített elektronikus dohánytermékeket árusítókat. Egy budapesti árus bukott le, aki interneten hirdette az illegális e-cigarettákat.
A Moksz elnöke exkluzív interjúban részletezte a Liu-fivérek országváltására vonatkozó kérésnek várható következményeit. A szövetség csütörtökön arról dönthet, hogy kiadja a versenyzők kérésére a versenyengedélyt, amennyiben a fenálló szerződéses jogviszony azon pontjának eleget tesznek ők, vagy a fogadó fél, hogy visszafizetik a felkészülésükre f
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mivel – a korábbi versenyhatósági bírságok ellenére – valószínűleg megint tisztességtelen nyomást gyakorol a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről.
Úgy tűnik, hogy a Binance feje, Changpeng Zhao halálos csapást mért a versenytárs FTX-re és annak milliárdos alapító-vezérigazgatójára, Sam Bankman-Friedre.
A Magyar Nemzeti Bank Kertész Imre tiszteletére – irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából – 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a számos díjjal kitüntettet író, műfordító születésnapján. Kertész Imre (1929 –2016) magyar író, műfordító 2002-ben első magyarként nyerte el az irodalmi Nobel-díj
A félidős választások iránt nagyobb az érdeklődés az Egyesült Államokban, mint várták. Valószíűleg republikánus többség lesz a Képviselőházban, de az általuk remélt nagy áttörés elmaradt.
Eddig azt mondták, hogy a törvény erre nem ad lehetőséget, és úgyis jön Paks 2. Most azonban megteremtik a feltételeket. Tíz vagy húsz évvel tolnák ki a működési engedélyét.
Ezáltal 2023-ban - az országban elsőként - napelemes rendszereket és energiatárolókat is értékesítenek majd az AutoWallis Csoport által négy országban (Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában) képviselt Opel márka magyar márkakereskedéseiben, amihez az ALTEO e-mobilitási üzletága, az ALTE-GO biztosít szakmai hátteret
Mick Schumacher is már kételkedik abban, hogy 2023-ban is megmarad a versenyülése a Haasnál. A német RTL műsorszolgáltató most azt találgatja, hogy a kis amerikai csapat csak a hétvégi Brazil Nagydíj után fogja nyilvánossá tenni a jövő évi felállását. A legtöbb szakértő azonban azzal számol, hogy a hírek a 35 éves Nico Hülkenberg teljes munkaidős
A kisboltoknál csőd- és elbocsátási hullámot okozhat az árstop kiterjesztése, míg a nagyobb üzletláncoknak a nem hatósági áras termékek drágításával, az árstopos árukból pedig olcsóbbak beszerzésével próbálják minimalizálni az intézkedés miatti veszteségüket – mondja a makrogazdasági elemző. A krumplira és a tojásra nem áll, hogy „dominánsan magyar
Az elmúlt évtizedekben a magántulajdon kiemelkedő szerepének köszönhetően az egyes hagyatékok értéke és összetétele jelentősen megnövekedett, nem beszélve arról, hogy egyre több hagyatékban bukkan fel külföldi vagyonelem. Ma már egyáltalán nem meglepő, ha egy hagyatéki eljárásban az örökhagyó német bankszámlájával vagy a francia Riviérán található
Egyes gyógyszerek - különböző mechanizmusokon keresztül - a vese bármelyik részének elváltozását eredményezhetik, ennek következményeként pedig csökkenthetik a veseműködést. A leggyakrabban vesekárosodást okozó gyógyszerhatóanyagok, a teljesség igénye nélkül.
Ratislav Kacer szerint Magyarország 2014 körül elkezdte a V4-eket egyfajta politikai eszközként használni az Európai Unión belül. A NATO-ban pedig szisztematikusan blokkolta a párbeszédet Ukrajnával.
Hazánk legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola HBC Magyarország a közelmúltban 750 millió forintot meghaladó értékű beruházásokat hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a vállalat dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett rob
A magyar lakosság jelentős része tudatosan, a fogyasztásának csökkentésével, valamint egyre hosszabb távú pénzügyi tervek készítésével reagál a jelenleg tapasztalható gazdasági bizonytalanságra és az árak növekedésére. Ennek eredményeként ismét emelkedett az OTP Öngondoskodási Index főátlaga, valamint nőtt a megtakarítással rendelkező banki ügyfele