Szünetel a határforgalom-ellenőrzés a kiszombori közúti határátkelőhelyen a román oldalon reggel bekövetkezett áramszünet miatt - közölte a rendőrség honlapján.
A Forma-1 korábban már nyilvánosságra hozta a jövő évi, 24 versenyből álló versenynaptárát, amely tartalmazza Kína visszatérését, miután Sanghaj a 2020 elején kezdődő covid óta nincs a naptárban. Az Auto Motor und Sport szerint azonban Kína jelenleg is érvényben lévő “covid zero” politikája továbbra is szinte lehetetlenné teszi egy Forma-1-es futam
Vizsgálatot rendelt a görög legfelsőbb bíróság, miután kiderült, hogy több mint harminc politikust, újságírót, illetve üzletembert hallgatott le a görög titkosszolgálat – írja az MTI igazságügyi források alapján.
A héten csütörtökön érkezik az amerikai inflációs adat, elsősorban erre várnak feszülten a befektetők, gazdasági adatok szempontjából viszont a mai nap viszonylag csendesnek ígérkezik, itthon az MNB értékpapír-statisztikákat, a KSH pedig turisztikai adatokat közöl szeptemberből, külföldön pedig a német ipar alakulására érdemes figyelni. Az ázsiai t
Szünetel a határforgalom-ellenőrzés a kiszombori közúti határátkelőhelyen a román oldalon reggel bekövetkezett áramszünet miatt – közölte a rendőrség honlapján.
Csaknem 600 ezer magyar mintegy 6900 milliárd forintnyi vagyonát kezeli a hazai prémium banki szegmens, amely kifejezett fejlődést él meg évek óta. Az ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedése mellett egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokkal és egyre hangsúlyosabb fenntarthatósági törekvésekkel is igyekeznek versenyben maradni a szolgáltatók, valami
Szlovákia egy egyszerű ország magas hegyekkel és ízletes sztrapacskával. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen meglepetéseket rejteget és, hogy valójában tele van ellentmondásokkal.
A Toyota idén először versenyezhet hazai közönség előtt, Japánban. Jari-Matti Latvala és csapata már régen ezt a pillanatot várta. “A Japán Rally visszatérésére a WRC naptárba már régóta vártunk – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke. – Nagyon izgalmas lesz a Toyota hazájában versenyezni. Nagyon jó, hogy már minden bajnoki
Curtis a kezdetektől fogva hősiesen küzdött – a bátrabb és az érzelmesebb oldalát is megmutatva – a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelében. Végül igencsak eredményesen zárult számára az utazás, hiszen megnyerte a versenyt. Most először szólalt meg a győzelme után.
Az energiaválság következtében olyan változások érik a munkaerőpiacot Magyarországon, amelyhez hasonlót még a pandémia idején sem tapasztaltak a szakértők. Míg a járványügyi előrejelzésekre alapozva lehetett látni a válság végét, most senki nem tudja megjósolni, hogy pontosan meddig tart az árak emelkedése.
A Konyhafőnök 2014-ben került először képernyőre az RTL-en, majd a gasztroműsor továbbgondolt változata, a VIP-évad 2017-ben indult el. Azóta minden évben - általában ősszel - kerül műsorra a főzőshow, melyben újabb és újabb sztárok mérik össze tudásukat. A VIP-szériákban kezdetben Fördős Zé, Sárközi Ákos és Wossala Rozina voltak a zsűritagok, késő
A napokban egy régóta keringő pletyka került megerősítésre, ami szerint a Samsung Galaxy S23 széria csak Snapdragon lapkával lesz felszerelve. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Néhány hónapja már lehet olvasni a Samsung Galaxy S23 szériával kapcsolatos hírekről és ki lehet jelenteni, hogy elég sok mindent tudunk már a következő generációs csúcskészü
Nemcsak a hazai, de a nemzetközi borszakma is komoly érdeklődést mutatott a Tokaj School of Wine Business (TSWB) egyedülálló borüzleti képzése iránt, rögtön az első évfolyamba Nagy-Britanniából és Szlovákiából is érkeztek hallgatók. Szeptember közepéig számtalan jelentkezés érkezett a nyáron meghirdetett programra, amely kiváló hangulatban indult e
Az oroszok álltal megszállt Herszonban a kormányzat közölte, hogy az áram- és vízellátás megszűnt, miután egy „terrortámadás” megrongált három vezetéket a Beriszlav-Kahovka autópályán. Kijev polgármestere eközben felszólította a lakosokat, hogy készüljenek a legrosszabbra forgatókönyvre - közölték.
Kedden, november 8-án teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter a társaság eseménynaptárja szerint. A Portfolio elemzői konszenzusa alapján erős negyedévet zárhatott a hazai gyógyszergyártó, mind a bevételi, mind az eredménysorokon masszív növekedésről számolhat be év/év alapon.
Joey Logano Roger Penske idei második bajnoki címét nyerte, miután korábban Will Power révén már az IndyCar bajnoki trófeáját is begyűjtötte. Logano dominálta a versenyt, melynek több, mint a felét az élen töltötte, és a verseny végén fiával ünnepelt, akinek megígérte a győzelmet – és a bajnoki címet. “Az elmúlt hetekben rengeteget beszélgettünk le
Az oroszok álltal megszállt Herszonban a kormányzat közölte, hogy az áram- és vízellátás megszűnt, miután egy „terrortámadás” megrongált három vezetéket a Beriszlav–Kahovka autópályán. Kijev polgármestere eközben felszólította a lakosokat, hogy készüljenek a legrosszabbra forgatókönyvre – közölték.
A Washington Post szerint a Biden-kormányzat a kulisszák mögött arra sürgeti Kijevet, hogy mutasson készséget a Moszkvával való tárgyalásokra. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök bedobta, hogy Ukrajna más országok területeit „örökölhette meg” a Szovjetunió bukása után.
Egy friss felmérés szerint csak a magyarok 31%-a gondolja úgy, hogy anyagilag biztonságban van, és csupán 39%-uk rendelkezik legalább egy hónapra elégség megtakarítással. Fél évig csak a 18% élne meg a tartalékaiból, ha elveszíené a munkáját írja a Portfolio.
A hosszú utak esetében legtöbben a repülőt választják, ám sokan még mindig az autózásra esküsznek. Van azonban néhány fontos dolog, amire érdemes odafigyelni egy nagyobb túra közben. Az alábbi cikkben öt olyan tippet gyűjtöttünk össze, ami hasznos lehet, ha autóval szeretnél külföldre menni.