Második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Gazdasági Fórumot, amelynek az volt a fő célja, hogy párbeszédre ösztönözze a vállalkozókat.
Stoffel Vandoorne lesz az Aston Martin Forma-1-es csapatának egyik tartalékversenyzője a 2023-as szezonban – erősítette meg a silverstone-i istálló kedden.
Hétfőn intenzíven, 4 egységgel erősödött a forint az euróval szemben, a trend pedig folytatódott kedden is: ma reggel 409-ről már 407-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, 11 óra utánra azonban egy egységet visszagyengült az euróval szemben.
A Siemens kidolgozott egy világszinten alkalmazható, szabványosított kritériumrendszert a HRS nemzetközi szolgáltató vállalattal együttműködve, amelynek segítségével követhető és összehasonlítható az egyes szállodák szénlábnyoma. Eddig nem létezett globális szabvány a szállodák…
Az elmúlt években a korlátozások, a kötelező maszkviselés miatt az influenzajárvány enyhébb volt, de idén az várható, hogy intenzívebben fog visszatérni - tudatta a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.
A vadon élő állat-és növényfajok sokféleségének fontosságáról már korábban is sok szót ejtettünk. Adott területen annál színesebb az élővilág, minél több állat - és növényfaj találja meg rajta élőhelyét, tehát nem a fajok egyedszáma, „népsűrűsége” számít, hanem a sokfélesége.
Lecserélik az európai nukleáris arzenálhoz tartozó nukleáris bombákat. A lépés egy régóta futó modernizációs program része, de a szállítást most felgyorsították.
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto közleményében.
Kiderült, mekkora kár keletkezett az egy hónappal ezelőtt megrongálódott Északi Áramlat gázvezetékeken. Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen osztotta meg azokat a részleteket, amelyek miatt azt állítja, „nem fér kétség hozzá”, hogy terrorcselekmény történt.
Lewis Hamilton azt mondja, „röhögnie kell” azon a nyilatkozaton, melyet Fernando Alonso tett nemrégiben vele kapcsolatban. A brit azt mondja, ő mindig igyekezett tisztelettel beszélni a spanyolról, ezért igazán érdekesnek találja a kétszeres világbajnok róla alkotott véleményét.
Kirillo Budanov szerint Vlagyimir Putyin már nem is létezik, a nyilvánosság csak az elnök dublőreit láthatja, erre pedig a kémfőnöknek bizonyítékai is vannak.
Az LGC mögött álló tapasztalt európai csapat, amely blockchain szakértőket, fejlesztőket, üzleti specialistákat és tanácsadókat foglal magában, a mai napon bejelentette azt az új közép-európai kezdeményezést, amelynek célja a kriptovaluta piac környezettudatos és zöldközpontú megreformálása.
Csinos, szőke hajú, mosolygós nő siet felém, az egyik divatos budai pláza halljában. Szolid műkörmök, elegáns nubuk kosztümcipő. Amint az telefonbeszélgetésünkkor kiderült, temetkezési vállalkozó. Hajdanán nem ilyennek képzeltem e foglalkozás művelőit, de ne legyünk igazságtalanok, ezen a téren is a fiatal generációé a jövő. Elek Lenke jegyzete.
Julie Larkin először a férjét veszítette el tragikus hirtelenséggel, majd fiát is. Nicky ugyanis képtelen volt elviselni apja halálát, és öngyilkos lett.
A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Győrsövényházon, ahol átadták a program részeként felújított Kossuth Lajos utcát.
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hajhullást is tapasztalhatunk. Probléma akkor jelentkezik, ha az elvesztett hajszálak helyén nem nő újabb, így a hajkorona folyamatos csökkenését észleljük. A hajhullás okairól és a kezelési lehetőségekről dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus ad felvilá
Mintha a dzsungel legmélyére kerültünk volna, ahol a buja növényzet olyan sűrűn szövődik egymásba, hogy eltakarja a Napot, és tudjuk, hogy ebben a sötétségben megannyi izgalom vár ránk. Ilyen a KAA, Budapest legújabb bárja. Budapest kedvelt dzsungele, a Twentysix közvetlen szomszédságában találjuk a KAA-t, mely Kipling klasszikusának óriás