Habár a büntető törvénykönyv (Btk.) nem sarkalatos törvény, mégis ez az egyik legnagyobb horderejű jogi norma – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden Budapesten.
Már elérhető a 32 GHz-es frekvenciasáv-értékesítés dokumentációja a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (Nmhh) honlapjáról. Az árverésre jelentkezni, és ajánlatot tenni ezúttal kizárólag elektronikus úton lehetséges, a piaci szereplők számára az Nmhh konzultációt szervez 2022. november 22-ére.
A pristinai vezetés szerint Szerbia destabilizálni akarja Koszovót azzal, hogy támogatja a hivatalukat elhagyó koszovói szerbeket, míg Belgrád szerint éppen a koszovói kormány igyekszik felborítani a térség békéjét azzal, hogy ilyen lépésekre kényszeríti a helyi szerbeket.
Az újonnan felfedezett szupermasszív fekete lyuk tízszer nagyobb, mint a Napunk, és nagyjából 1600 fényévre van az Ophiuchus csillagképben, így ez a legközelebbi, valaha felfedezett fekete lyuk.
A festményektől a szobrokig, a bútoroktól a műszaki cikkekig használt termékek tízezrei lesznek elérhetők a Vatera november 25-27. között zajló első Green Friday-jén, amelyen nem csupán az akciós, hanem az alkuképes termékek és 1 forintról induló minimálár nélküli aukciók is helyet kapnak. A Vatera tavaly novemberben még “hagyományos” Black Fridayt
A hírek szerint a Sky Sports főnöke Milton Keynes felé vette az irányt, hogy tisztázza a kialakult helyzetet. Max Verstappennek Mexikóban lett elege a csatornából, így kijelentette, hogy nem kíván nyilatkozni nekik. A sorba beállt a Red Bull is, így a kötelező interjúkon kívül kerülték a híres tévétársaságot. Ted Kravitz megjegyzése volt a kétszere
A tervek szerint 2023-ban 560-561 milliárd, 2024-ben 747 milliárd, 2025-ben 1047 milliárd forint érkezne Magyarországra a még hivatalos 374-375 forint-euró árfolyamon számolva – jegyezte meg a politikus.
Csaknem 600 szerb lépett ki a koszovói rendőrség kötelékéből, miután a koszovói belügyminiszter felfüggesztette az egyik helyi szerb rendőrségi vezetőt.
Csodadoktor, csodapolgármester, macskaalomba pisilő gyerekek és leszerelt rendőrség – furcsaságokból idén sincs hiány az amerikai félidős választásokon. Körképünk a billegő államokból!
Az MNB felügyeleti vizsgálata során 32 millió forint bírságot szabott ki a Polgári Bankra többek között vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, értékvesztés számítási, informatikai, adatszolgáltatási, illetve betétbiztosítási hiányosságok miatt és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére.
A Wolt Market közel száz, a heti bevásárláshoz szükséges alapélelmiszer és háztartási cikk árának csökkentését jelentette be november 8-tól. Az árcsökkenésben részt vevő termékek a korábbi árnál átlagosan 15 százalékkal fognak kevesebbe kerülni a Wolt Market online áruházában.
Ismét rendkívüli áramszünetek kezdődtek kedd reggel számos ukrajnai régióban, köztük Kijevben és hét közép- és kelet-ukrajnai megyében a hideg időjárással megnövekedett áramfogyasztás miatt.
Az élelmiszeripar megújítását, a mezőgazdaságban pedig az egy hektárra vetített hozzáadott érték emelését tekinti gazdaságfejlesztési prioritásnak az agrártárca.
A legnagyobb álma vált ezzel valóra, méghozzá egy béranya segítségével. Bár a babavárás teljes titokban telt, de Rebel Wilson volt olyan kedves, és most minden édes részletet megosztott a rajongóival.
CiCi Dawn plus size modell a mellkisebbítés mellett döntött, annyira zavarták már óriási keblei. Arra vágyott, hogy csinos ruhákat viselhessen, mint a normál mellmérettel rendelkező nők. Története hatalmasat ment a TikTokon.
A vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztést kért a hivatali visszaéléssel vádolt egykori fővárosi főügyészre, a Gyurcsány-párt igazságügyi szakértőjére. Az eljáró ügyész perbeszédében rámutatott: Ihász Sándor azt akarta elérni, hogy Gyárfás Tamást ne gyanúsítsák meg a Fenyő-gyilkosság ügyében. Ihász védője szerint a nyomozás elfogult volt, a vád
Christian és Ashton Montesalvo Ausztrália legkeletibb csücskében nőttek fel, a Nerang nemzeti park lábánál, karnyújtásnyira a Korall-tengertől. Amikor azonban kicsengettek az iskolából, kortársaikkal ellentétben ők nem szörfözni indultak, és nem is az erdőbe vették be magukat, hanem rohantak haza, hogy apjuk műhelyében segédkezzenek. Mivel pedig a
A hét elején több tényező együttes hatására a 400-as szintig süllyedt az euró és a dollár árfolyama a bankközi forintpiacon, amely árfolyamokra másfél hónapja nem volt példa. Sokakban felmerül most a kérdés, hogy vajon meddig erősödhet még a forint, ha kitart a lendülete. Erről beszélgetünk ma délután 3-tól Madár Istvánnal, a Portfolio makrogazdasá
A bolgár Belügyminisztérium főtitkára hangsúlyozta: ez volt az első olyan eset, amikor illegális bevándorlók fegyvert használtak a bolgár-török határon.
Az érdekképviseleti vezetők attól tartanak, hogy kivezethetik a pedagógusokat a közalkalmazotti jogállások törvényéből és a bérrendezést a közoktatás rendszerének átalakításához fogja kötni a kormány– mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. Az összehasonlító vizsgálatba 17, széles körben elérhető ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú aszúbor került be, melyek komplex vizsgálatát ezúttal is elvégezték a szakemberek.
Félidős választásokat tartanak a keddi napon az Egyesült Államokban. A képviselőház több mint 400 és a szenátus 35 tagját választják meg. Előzetes felmérések szerint a szenátusi többség három-négy állam eredményén dől majd el. Magyarics Tamás külpolitikai szakértőt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárát kérdeztük.
Az előző hónaphoz képest 28 százalékkal nőtt a menedékkérők száma Németországban, akiknek több mint fele az iszlám országokból, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból érkezett.
Az ügynökség elemzése szerint a hollandiai dzsihadista mozgalmak dinamikája kiszámíthatatlan, annak ellenére, hogy a kormány erőteljesen fellépett velük szemben.
Az IPSOS felmérése arra világít rá, hogy a válaszadók több mint fele még soha nem adott vért, a fiatalok mindössze 9 százaléka merne segíteni, ha valaki elájulna mellettük az utcán, s a kutatásban résztvevők mindössze fele tudja csak helyesen a mentők hívószámát (104).
Ismét rendkívüli áramszünetek kezdődtek kedd reggel számos ukrajnai régióban, köztük Kijevben és hét közép- és kelet-ukrajnai megyében a hideg időjárással megnövekedett áramfogyasztás miatt.