2022. november 7. hétfő

nov. 7
8:42
Hatott a gyenge forint - Rekordbevétel jöhet a Richternél (Portfolio)
Kedden, november 8-án teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter a társaság eseménynaptárja szerint. A Portfolio elemzői konszenzusa alapján erős negyedévet zárhatott a hazai gyógyszergyártó, mind a bevételi, mind az eredménysorokon masszív növekedésről számolhat be év/év alapon.
nov. 7
8:42
Felmérés: még a fideszes szavazóknak sem nagyon tetszenek a nemzeti konzultációs plakátok (ATV)
A megkérdezettek nagy többsége, közel kétharmada nem tartja hasznosnak, hogy újabb nemzeti konzultációt indít a kormány.
nov. 7
8:42
Íme, a bizonyíték: 22 négyzetméteren is élhetünk luxuséletet (Femcafe)
Hogy hozható ki a maximum egy szobányi méretű lakásból? Elképesztő fotókat mutatunk, amelyek után te is átértékeled az elégséges tér fogalmát!
nov. 7
8:42
Ezt mondta az összeomlás után a Dancing with the Stars versenyzője (BorsOnline)
A sportoló mindent megtett annak érdekében, hogy ne sajnálkozva nézzék a produkcióját, az igyekezetét pedig siker koronázta. Öt adásig jutott, ami számára óriási diadal. A tánctól sokat tanult, amit a jövőbeli versenyein is kamatoztatni fog.
nov. 7
8:42
Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Magyar Nemzet)
Vonattal 138 ember – köztük 45 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az Orfk.
nov. 7
8:42
Joey Logano a Nascar, Roger Penske az amerikai autósport új királya (Racing)
Joey Logano Roger Penske idei második bajnoki címét nyerte, miután korábban Will Power révén már az IndyCar bajnoki trófeáját is begyűjtötte. Logano dominálta a versenyt, melynek több, mint a felét az élen töltötte, és a verseny végén fiával ünnepelt, akinek megígérte a győzelmet – és a bajnoki címet. “Az elmúlt hetekben rengeteget beszélgettünk le
nov. 7
8:42
Meccsnézés közben eltévedt golyóval lőttek tarkón egy férfit az Egyesült Államokban (rtl.hu)
A családtagok arra lettek figyelmesek, hogy a férfi mozdulatlanul eldőlt.
nov. 7
8:48
Kilátástalan a helyzet Ukrajnában: megszűnt az áram- és vízszolgáltatás Herszonban, Kijev is szenved (Blikk)
Az oroszok álltal megszállt Herszonban a kormányzat közölte, hogy az áram- és vízellátás megszűnt, miután egy „terrortámadás” megrongált három vezetéket a Beriszlav–Kahovka autópályán. Kijev polgármestere eközben felszólította a lakosokat, hogy készüljenek a legrosszabbra forgatókönyvre – közölték.
nov. 7
8:48
Támadó hadműveleteket hajtottak végre az oroszok több megyében is (HírTV)
Tömegesen semmisítik meg a polgári hajókat a dél-ukrajnai Herszon megyében az oroszok - állítják kijevi források.
nov. 7
8:48
Biden a kulisszák mögött tárgyalásokra bátorítja Zelenszkijt (Infostart)
A Washington Post szerint a Biden-kormányzat a kulisszák mögött arra sürgeti Kijevet, hogy mutasson készséget a Moszkvával való tárgyalásokra. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök bedobta, hogy Ukrajna más országok területeit „örökölhette meg” a Szovjetunió bukása után.
nov. 7
8:48
Rengeteg magyar család már most a tönk szélén táncol: alig van, aki egy hónapnál tovább húzná munka nélkül (Pénzcentrum)
Egy friss felmérés szerint csak a magyarok 31%-a gondolja úgy, hogy anyagilag biztonságban van, és csupán 39%-uk rendelkezik legalább egy hónapra elégség megtakarítással. Fél évig csak a 18% élne meg a  tartalékaiból, ha elveszíené a munkáját írja a Portfolio.
nov. 7
8:48
Szívszorító videó! A színpadon sírta el magát öccse halála miatt Nick Carter (Ripost)
Eltört a mécses Carternél.
nov. 7
8:48
Bocsánatot kért és rendőrségi reformokat ígért a halloweeni tragédia miatt a dél-koreai elnök (vg.hu)
A parti tömegszerencsétlenségbe torkollott, és 156 halálos áldozatot követelt.
nov. 7
8:48
Felállt az RTL Híradójának népszerű arca: többet nem láthatjuk már a hírműsorban (Life)
Az RTL egyik meghatározó híradósa a hétvégén befejezte a munkát, a stáb pedig élő adásban búcsúztatta a képernyőst, akit több mint nyolc éven át láthattak a nézők a pult mögött.
nov. 7
8:48
5 hasznos tipp, ami jól jöhet, ha autóval szeretnél külföldre menni (Hamu és Gyémánt)
A hosszú utak esetében legtöbben a repülőt választják, ám sokan még mindig az autózásra esküsznek. Van azonban néhány fontos dolog, amire érdemes odafigyelni egy nagyobb túra közben. Az alábbi cikkben öt olyan tippet gyűjtöttünk össze, ami hasznos lehet, ha autóval szeretnél külföldre menni.
nov. 7
8:48
Háború, család és béke (Magyar Nemzet)
Magyarország ezúttal is kilóg a sorból, távolodik a főáramú politikától.
nov. 7
8:48
A Duran Duran énekese elárulta: haldoklik a zenésztársuk (rtl.hu)
Simon Le Bon nyilvánosságra hozta, hogy Andy Taylor rákban szenved.
nov. 7
8:54
Rétvári: Több mint 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg idén (hirado.hu)
Az államtitkár kifejtette: folyamatosan bővül a határvadászok létszáma, hiszen szeptemberben a számuk 500 körül volt, ma pedig már mintegy ezren vannak.
nov. 7
8:54
Banktól vesz fizetési üzletágat a Worldline fizetési óriás (Portfolio)
A francia Worldline elektronikus fizetési óriás hétfőn bejelentette, hogy mintegy 100 millió euróért megvásárolja az olasz Banco Desio kereskedelmi fizetési üzletágát - írja a Reuters.
nov. 7
8:54
Ébredezik a forint - mutatjuk, hogy áll most (ATV)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 7
8:54
Curtis úgy ujjongott, mint egy kisgyerek: lezárult egy nehéz időszak, ő lett a Dzsungel királya (Promotions)
Curtisnek sikerült az egész országot meglepnie, mindenkit maga mögé utasított.
nov. 7
8:54
Európai Parlament: „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” (Demokrata)
Az Európai Parlamentben általánossá vált, hogy tényfeltáró delegációkat menesztenek Magyarországra és Lengyelországba. Videó!
nov. 7
8:54
Niedermüller Péter: A kormány 7,8 milliárdot költött a szankciós kampányra (Mandiner)
Javítsák meg inkább a Madách Gimnázium fűtését.
nov. 7
8:56
235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg idén (Demokrata)
Rétvári Bence elmondta, hogy 2600 embercsempész került rendőrkézre csak idén.
nov. 7
8:56
Nincs áram és víz Herszonban (Mandiner)
Az oroszok szerint „terrortámadás” történt, ami megrongálta a távvezetéket.
nov. 7
9:00
Lépéskényszerben a cégek: kilőttek a nettó bérigények (Infostart)
Az energiaválság következtében olyan változások érik a munkaerőpiacot Magyarországon, amihez hasonlót még a pandémia idején sem tapasztaltak a szakértők, jelenleg ugyanis senki nem tudja megjósolni, pontosan meddig tart az árak emelkedése.
nov. 7
9:00
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint (Menedzsment Fórum)
Megállt a múltheti javulás.
nov. 7
9:00
Elárulta az EKB döntéshozója, hogy meddig kell emelni a kamatokat (Portfolio)
Az Európai Központi Banknak tovább kell emelnie a kamatokat, ha kisebb mértékben is, amíg a maginflációs nyomás nem kezd el enyhülni – mondta Francois Villeroy de Galhau, az EKB döntéshozója a Bloomberg szerint.
nov. 7
9:00
Lottóláz: 830 milliárd forintnyi dollárt nyerhet minden idők legnagyobb nyertese (hirado.hu)
Rekordmennyiségű, összesen 1,6 millió dolláros lottónyeremény találhat gazdára az Egyesült Államokban.
nov. 7
9:00
Brutális napi bérért toboroznak dolgozókat a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba, semmilyen végzettséget nem igényel a munka (Femcafe)
A Vörösmarty téri karácsonyi vásárba keresnek dolgozókat egy álláshirdetésben és nem akármilyen napi bérezést ígérnek 14-15 órás munkanapokkal számolva.
nov. 7
9:00
Elkezdődött az ostrom: áram és víz sincs már Herszonban (vg.hu)
Egy vasárnapi rakétatámadás után megsérült a várost ellátó vízerőmű.
nov. 7
9:00
Több mint 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg idén (BorsOnline)
Idén eddig több mint 235 ezer illegális átlépési kísérletet akadályoztak meg a rendőrök és a határvadászok - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
nov. 7
9:00
L.L. Junior együtt jár Dárdai Blankával? – Az Instagram-fotók ezt mutatják (SzMo)
A rajongók azonnal gratulálni kezdtek a kommentekben, különösen, hogy néhány jel már korábban is erre mutatott.
nov. 7
9:00
Bocsánatot kér az elnök a 156 emberéletet követelő halloweeni tragédia miatt (Life)
Bocsánatot kért, és egyben a felelősök megbüntetését és a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát ígérte hétfőn Jun Szok Jol dél-koreai elnök a halloweenkor történt, 156 ember halálát okozó szöuli tragédia miatt.
nov. 7
9:00
Mega aeroponikus üvegház szaporítja a vetőburgonyát Ruandában (Agrofórum)
A ruandai Sdgp Burgonya Értéklánc Projektet azért indították el, hogy támogassák a ruandai burgonyaellátási lánc teljes folyamatát a vetőmagtól az asztalig. – Az a feladatunk, hogy optimalizáljuk és maximalizáljuk a burgonya értékláncát – mondta Aimable Uwihanganye, a Delphy ruandai projektmenedzsere. – Ebben a projektben több partnerünk is részt v
nov. 7
9:00
Rétvári: Zajlik a magyar határ megerősítése (Magyar Hírlap)
Több mint 235 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg idén.
nov. 7
9:00
Musk nem vár, nekimegy a kamu Twitter-profiloknak (Forbes)
Eddig előre figyelmeztettek, a jövőben nem fognak, kíméletlenül törlik a kamuprofilokat.
nov. 7
9:00
Kettős beszéd a román politikában (Magyar Nemzet)
A schengeni tagság még mindig kétséges Hollandia miatt.
nov. 7
9:02
Koronavírus: az egyik legszigorúbb maszkhasználatot előíró ország is enyhít (Portfolio)
Az Egyesült Arab Emírségek is beáll a sorba, és szinte minden koronavírus elleni korlátozást felold, mivel az Öböl menti országban tovább csökkent a koronavírusos esetek száma – számol be a hírről a Bloomberg.
nov. 7
9:06
"Jön a nagy háború" - vészjósló mondatok hagyták el az amerikai nukleáris erők főparancsnokának száját (Ripost)
Az ukrajnai háború szerinte még csak a bemelegítés.
nov. 7
9:06
Szabó Győzővel kampányol a Lenovo (MMonline)
Szabó Győző két népszerű gémerrel ül le játszani a Lenovo új, Legion Legends versenysorozatát beharangozó kisfilmjében. Az e-sport november közepétől januárig tartó versenysorozatára a nevezés már megkezdődött, a játékokra bárki ingyen regisztrálhat, a legjobb csapatok pedig akár milliós pénzdíjat is hazavihetnek. A januári döntőkön cosplay verseny
nov. 7
9:06
Most érkezett: Saját hazugságával szembesítette Orbánt a DK árnyékkormányának munkaügyi minisztere (Nyugati Fény)
Orbán újra lódít.
nov. 7
9:06
A GMO-mentes termelés a magyar agrárium fontos értéke (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium célja az, hogy állataink GMO-mentes takarmányozásától kezdve, a feldolgozáson keresztül a késztermékig GMO-mentes termékek kerüljenek a boltok polcaira, a magyarok asztalára – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
nov. 7
9:12
Észak-Korea elsöprő erejű intézkedéseket ígér (ATV)
Észak-Korea hadserege tartós, határozott és elsöprő erejű intézkedéseket ígért hétfőn, válaszul az előző héten tartott amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatokra.
nov. 7
9:12
Alonso Verstappen csapattársaként indulna a Le Mans-i 24 óráson (m4sport.hu)
Szívesen versenyezne egy csapatban Max Verstappennel a hollandot nagyra tartó Fernando Alonso – a Forma–1-en kívül. A közös bajnoki szelfijükről és egy évekkel ezelőtti sisakcseréről is beszélt.
nov. 7
9:12
Először kerül napirendre a jóvátétel a klímacsúcson (vg.hu)
A veszteségeket gyakran nem a folyamatért felelős országok szenvedik el.
nov. 7
9:12
Közel 970 milliárdos IMF hitelt kap Szerbia – mi lesz ennek az ára? (Mandiner)
Szerbia megállapodott az IMF-fel: 2,4 milliárd eurós (967 milliárd forintos) hitelkerettel nézhet szembe a válsággal
nov. 7
9:12
Értékrendünkben a nemzeti a vízválasztó (Magyar Nemzet)
A kormány pragmatikus gazdaságpolitikájának köszönhető a folyamatos kétharmados győzelem.
nov. 7
9:12
Nocsak! Az egykori Spice Girl is szerepel majd a Gran Turismo filmben! (Racing)
David Harbour és Archie Madekwe főszereplésével készül a Gran Turismo filmes adaptációja, a Sony Pictures és a PlayStation Productions jóvoltából, Neill Blomkamp rendezésével. Mostanra kiderült, hogy Djimon Hounsou és az egykori Spice Girl, Geri Horner (lánykori nevén Geri Halliwell) is csatlakozott a film szereplőgárdájához, amely a legkelendőbb a
nov. 7
9:18
Van már olyan, hogy igazi művér (Infostart)
Néhány kanálnyi mennyiséget kaptak a kutatás résztvevői, hogy kiderülhessen, miként viselkedik a mesterséges vér szervezetükben. Mi lesz ezek után a véradásokkal?

Keresés