A mentor szerint évről évre egyre nehezebb a versenyzőknek az X-Faktor, mert miközben egyre fiatalabb az élő show 12 szereplője, egyre több közösségi felület van, ahol rengeteg kommentet kapnak az énekesek – ez pedig befolyásolja a teljesítményüket is. A mentorok szerint ezért lehet az, hogy több versenyző jobban énekel a főpróbán, mert amint meglá
Az Energy Corse színeit képviselő pilóta, Molnár Martin sikeresen mutatkozott be a felnőtt, OK géposztályban. Remekül sikerült a gokartos kategóriaváltás Molnár Martin számára, aki a WSK Final Cup első futamán indult először a felnőttek között, OK-ban. A HUMDA Academy versenyzője egyáltalán nem volt megilletődve és többször is az élmezőnybe vereked
Sok baranyai és somogyi vállalkozó tankol Horvátországban, ugyanis az utazással együtt is jobban megéri kinn tankolni a céges autókat – derül ki az ATV riportjából.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az ellátásbiztonság érdekében folyamatosan felügyeli az erőművek tevékenységét. Munkatársaik minden évben végeznek helyszíni ellenőrzéseket az erőművek telephelyein. Az idei évben a MEKH fokozott figyelmet fordított az olajtüzelésre alkalmas nagyerőművek ellenőrzésére, különös tekintettel a tüzelőa
Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai "különleges hadművelet" övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Igor Rugyenya Tver megyei kormányzót.
Emlékszel gyerekkorod kedvenc filmjeire, amiket még ma is annyira jó megnézni? Kislányként még a szüleiddel láttad, ma, felnőttként pedig már más szemmel, de ugyanazzal szívvel nézed. Összegyűjtöttük a legviccesebb, legmeghatóbb és legtanulságosabb gyöngyszemeket, amiket sosem lehet elégszer megnézni!
A cikk első része itt olvasható. Az Aventador limitált szériái Már egy évvel a sima Aventador világpremierje után, a 2012-es Genfi Autószalonon bemutatták az egyetlen darabban gyártott Aventador Jotát: a tető és ablak nélküli barchetta modell a korábbi Miura Jota előtti tisztelgésként jött létre. A Lamborghini 2013-ban ünnepelte az 50. évfordulój
Az igazgató a hozzá forduló tanulóknak azt magyarázta, hogy a fiúnak nem náci, hanem keletnémet egyenruhája volt. Az iskola közössége viszont keményebb fellépést várt volna.
Szabados Ági vasárnap este vezette utoljára az RTL Híradóját. Könnyeivel küszködve mesélt arról, hogyan hozta meg a döntést, hogy a Reggeliben folytatja tovább. A Híradóban két új műsorvezető mutatkozik be, Kecsmár Alexandrával és Major Eszterrel kezdetben a késő esti Híradóban találkozhatnak a nézők. Alexandrát ma láthatják először, míg Eszter csü
Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyében le fogják kapcsolni a távközlési hálózatot és az áramellátást, hogy az embereket az életkörülmények lerontásával távozásra kényszerítsék - írta hétfő esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
Gyártás az Audinál Ingolstadtban: Az éjszakai műszakot figyelmeztető sztrájkra hívták. Fotó: Audi Egy nappal a bajor fém- és elektromos iparban a kollektív alku negyedik fordulója előtt az IG Metall 20 vállalat több ezer alkalmazottját figyelmeztető sztrájkra szólította fel. Sok autóbeszállító után hétfőn először az Audi autógyártót is érinti: az i
Jövőre 83,3 milliárd eurót költene az energiaárak miatti támogatásra Németország – derül ki a Bloomberg által megismert dokumentumból. A terveket hamarosan hivatalosan is bejelentheti Christian Lindner pénzügyminiszter.
Vasárnap este véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen! hatodik évada. A nézők úgy döntöttek, Curtis érdemelje ki a dzsungel királya címet, míg Ádám harmadikként, Fecó pedig ezüstéremmel térhet haza. A játékosok annyira összeszoktak a közös táborozás során, hogy még a finálét is együtt nézték, ahova Nini és Gergő együtt érkezett. Lehet, hogy mégis
A banki átutalást, a bankkártyás fizetést és az online fizetést ismerik a legmagasabb arányban magyar felnőttek a készpénzmentes fizetési megoldások közül - derült ki egy országos, reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyében le fogják kapcsolni a távközlési hálózatot és az áramellátást, hogy az embereket az életkörülmények lerontásával távozásra kényszerítsék - írta hétfő esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
Vasárnap este véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen! hatodik évada. A nézők úgy döntöttek, Curtis érdemelje ki a dzsungel királya címet, míg Ádám harmadikként, Fecó pedig ezüstéremmel térhet haza. A játékosok annyira összeszoktak a közös táborozás során, hogy még a finálét is együtt nézték, ahova Nini és Gergő együtt érkezett. Lehet, hogy mégis
A Groupama Biztosító fontosnak tartja, hogy hosszú távon számíthasson munkatársai tudására, szakértelmére, ezért a jelenlegi gazdasági helyzetben egyszeri támogatásban részesítette munkatársait.
Mintegy 80 ezer, a részleges mozgósítás során fegyverbe állított katona tartózkodik jelenleg az ukrajnai "különleges hadművelet" övezetében, közülük 50 ezren részt vesznek a harci cselekményekben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Moszkvában fogadta Igor Rugyenya Tver megyei kormányzót.
Becslések szerint legalább 15 ezren haltak meg Európában az idei hőhullám miatt - közölte hétfőn Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
Októberben túllépte a hatvanezret a világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon. A környezetkímélő, csendes teherautókból, buszokból és motorokból is tempósan bővülő állomány járja a hazai utakat - jelentette be hét
Sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, felszámolás alá fog kerülni a cég – erősítette meg a Mércének a Tungsram képviselője.
Összetehetik a kezüket, akiknek van saját parkolóhelyük, pedig sokszor ez jelentős pluszköltségekkel jár. Talán ezért is bosszantó, ha valaki ilyen pofátlan.
A világbajnoki cím egyik esélyeseként kezdte az idei évet Charles Leclerc és a Ferrari. Ám a sorozatok stratégiai, technikai gondok, illetve az autó visszaeső teljesítménye miatt nagyon hamar lemondhattak a bajnoki címről. Két fordulóval a vége előtt pedig már inkább hátra felé kell nézniük, hiszen a második helyük is veszélybe kerülhet a Mercedes