A Porsche nem csak az LMDh-ra, a GT kategória átalakulására is nagyon készül, miközben az LMP3 bajnokcsapat egyszerűen megszűnt, az összetett címvédő pedig kiszorulhat a mezőnyből.
Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hétfő 0 órától 24 órás munkabeszüntetést tart, ami érinti a MÁV-START magyar-osztrák viszonylatú és azon túlmenően közlekedő nemzetközi vonatait - hívja fel a figyelmet a Mávinform.
Az ő sorsában rengetegen osztoztak. Akik addig vele együtt túlélték a megpróbáltatásokat, a szörnyűség a végére jutottak el odáig, hogy elfogyott az erejük, és a viszonylagos szerencséjük.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott hatoslottó-számsorsoláson a következő számokat húzták ki. A várható főnyeremény nem kevesebb, mint 494 millió forint volt.
2022. szeptember 30-ától a gazdasági társaságoknak elsőként nyílt lehetősége arra, hogy a következő adóévtől társaságiadó-kötelezettségüket euróban vagy amerikai dollárban teljesítsék. A társasági adó devizanemének megváltoztatására irányuló szándékot az adóév első napját megelőző hónap első napjáig kell a NAV felé bejelenteni. Ez a naptári éves ad
A Monspart Sarolta aktív életmód stratégiával mozgásra akarják bírni a magyar embereket – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár.
Lewis Hamilton bepattant egy Mercedesbe, de a vezetést átengedte. Nem is akárkinek. A hétszeres Forma-1-es világbajnok egy népszerű autós vlogger vendége volt. Az ausztrál Alexandra Mary Hirschi valójában Supercar Blondie néven ismert, aki az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban él. Így aztán, mikor a szezonzáró miatt Hamilton Abu Dhabiban járt, át
A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedések életbe lépésével a 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti időszakra nem kell a turizmusfejlesztési hozzájárulást megállapítani, bevallani és megfizetni – hívja fel a figyelmet a NAV.
Folytatódik a borult, párás idő a jövő héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A hitelképességünk szempontjából óriási jelentősége van annak, hogyan szerepelünk a KHR lista nevű bankközi adatbázisban, hiszen innen bármelyik pénzintézet lekérheti a hiteltörténeti előzményeinket. Ma de mi az a KHR lista és hogyan történik a KHR lista lekérdezés online Ügyfélkapu segítségével. Milyen adatok szerepelnek rólunk az adatbázisban?
A Budapesti Autósok Közössége 2022. november 18-án osztott meg egy fedélzeti kamerás felvételt honlapján. A 2022. november 17-én rögzített felvételen az látható, amint egy furgon kis híján összeütközik a szabályosan közlekedő, Csömör felől az Örs vezér tér irányába tartó HÉV-vel. A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság a felvétel kapcsán azonnal el
Ebben az időszakban jöhet jól az MVM legutóbbi hasznos tippje azoknak, akik konvektort használnak, főleg a rezsicsökkentés módosítása óta, ami lényegesen magasabb gázszámlát is tud eredményezni.
A bankkártyás forgalom bővülésével párhuzamosan a csalók is nagyobb elánnal vetik be magukat és próbálják átverni a kártyás fizetőket. A bankok gyakran hangsúlyozzák, hogy senki ne adjon ki idegeneknek érzékeny adatokat vagy a fizetéshez szükséges kódokat. Ha gondatlanul jár el a bankkártyás, akkor könnyen lehet, hogy a bank nem téríti meg az össze
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hétfő 0 órától 24 órás munkabeszüntetést tart, ami érinti a MÁV-Start magyar–osztrák viszonylatú és azon túlmenően közlekedő nemzetközi vonatait – hívja fel a figyelmet a Mávinform.
A nyújtás fontosságát senki sem vitatja, mégse csinálja mindenki. Valljuk be őszintén, egy fárasztó edzés után csábító, hogy inkább egyből zuhanyozni menjünk, mintsem elkezdjünk nyújtani, esetleg hengerezni, pedig számos problémát megelőzhetnénk azzal, ha szánnánk erre időt.
Folytatódik a borult, párás idő a jövő héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet –5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy munkavállaló nem szeretné elvégeztetni a munkaorvos által előírt évi egyszeres tüdőszűrést (a munkaköre nem indokolja). Hol lehet megbizonyosodni arról, hogy tényleg szükséges-e az alkalmasság megállapításához a tüdőszűrő-vizsgálat, vagy ezt a munkaorvos saját hatáskörben dönti el? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd vál
Harry a múltban bizony nagy nőcsábász volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy anno egy 34 éves, kétgyermekes családanyát is magába bolondított – rövid kalandjukról most a Catherine Ommanney nevű nő számolt be.