2022. november 25. péntek

nov. 25
8:24
Két holttestet találtak egy nógrádi családi házba (BorsOnline)
Tizenkét óra leforgása alatt három lakástűz végződött tragédiával.
nov. 25
8:24
Több, mint 9 ezer ember érkezett Ukrajnából, de csak 127 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4589-en léptek be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4533-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
nov. 25
8:24
Izraelben megszületett az első kormánykoalíciós egyezmény jobboldali pártok között (hirado.hu)
Az eddiginél nagyobb hatalmat is biztosítanak a rendőrség munkáját felügyelő minisztériumnak.
nov. 25
8:24
Kijött az új, 2023-as kiva-kalkulátor, itt lehet kiszámolni az adót (vg.hu)
A héten megérkezik az értesítés azoknak, akiknek mindenképp érdemes megfontolni a kivára való váltást a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján.
nov. 25
8:24
Dwayne Johnson 6000 kalóriás étrendjét egy napig sem bírnád (Igényesférfi.hu)
Habár Dwayne Johnson csak a 2000-es évek elején debütált a mozivásznon, 2016 óta a világ legjobban fizetett, és a szórakoztatóipar egyik legfoglalkoztatottabb férfi színésze.
nov. 25
8:24
EP: a katari Fifa labdarúgó világbajnokság előkészítése során migráns munkavállalók ezrei vesztették életüket (Márkamonitor)
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el a katari emberi jogi helyzetről. A képviselők kiemelik, hogy az ország úgy nyerte el a Fifa világbajnokság rendezését, hogy közben hitelt érdemlő hírek szerint többeket megvesztegettek és virágzott a korrupció. A Parlament megdöbbentőnek tartja, hogy Katar felkészülése során elsősorban az
nov. 25
8:24
Kolosszális változás jön az RTL-nél: Lakatos Márk a Guccit is felhozta példaként (Promotions)
A Reggeli időről-időre megújul.
nov. 25
8:24
Izer Norbert: rengeteg pénzt spórolhatnának meg a vállalkozások (Magyar Hírlap)
A kisvállalati adóval (kiva) legalább 97 ezer cég, a jelenleg így adózóknál 14 ezerrel több fizethetne kevesebb adót - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
nov. 25
8:24
Rangos amerikai építészeti elismerést nyert el a Magyar Zene Háza (Demokrata)
A Magyar Zene Háza elnyerte az egyik legrangosabb amerikai építészeti elismerést.
nov. 25
8:24
Az adventi vásárokhoz kapunk némi napsütést is (Köpönyeg)
Lassan de biztosan közeledik a tél, érkezik az adventi
nov. 25
8:24
Jó erőben kezdi a napot a forint, már ha ez jó erőnek számít (Forbes)
Erősödéssel indulunk, de csak tegnaphoz képest, heti távlatban gyenge a forint.
nov. 25
8:24
Ínyencek lehettek már a neandervölgyiek is (Magyar Mezőgazdaság)
Már a neandervölgyi emberek is ínyencek lehettek, erre utalnak egy Irán északi részén lévő barlangrendszerben feltárt ételmaradványok - számolt be róla a The Guardian.
nov. 25
8:24
Az Atlético Madridtól hívtak orvost Ferenc pápának (rtl.hu)
Az egyházfő elutasítja a műtétet, de a doktor optimista.
nov. 25
8:30
Sosem találja ki, miért nem érkezett meg ma reggel Bari Laci a Mokka stúdiójába (Blikk)
Ma reggel a Mokkába várták egy kis csevejre a Sztárban Sztár leszek! egyik legnagyobb esélyesét, Bari Lacit. Ő azonban nem érkezett meg...
nov. 25
8:30
Black Friday az USA-ban, óvatos mozgások a tőzsdéken (Portfolio)
Így a hét vége felé már nagyon markáns piaci mozgásokra nem számítunk, ugyanis az amerikai piacok tegnap zárva tartottak a Hálaadás miatt, ma pedig ugye Black Friday van, ami miatt szintén csak rövidített kereskedés lesz az USA-ban. Ami a világ többi részét illeti, az ázsiai tőzsdéken mérsékelt esés látszott ma reggel, az európai piacokon pedig szi
nov. 25
8:30
Rezsitámogatást ad a kormány az egyházi iskoláknak, szociális és egészségügyi intézményeknek (444.hu)
Egyszeri kifizetésről van szó.
nov. 25
8:30
Uniós vezető még sohasem volt ilyen önkritikus – lehet, hogy túl későn (vg.hu)
A kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerint az EU lassú, nem elég körültekintő, viszont jól alkalmazkodik, és nyit az eddig Oroszországot támogató államok felé.
nov. 25
8:30
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 127 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
nov. 25
8:30
Sertéshús: Szerbia importra szorul, felveti a Gmo-t (Agrárágazat)
Bajban a szerb mezőgazdaság: egyre kevesebb a sertés, a hús és a stabil állattartó.
nov. 25
8:30
Áramszünet: megbénult az ukrán napraforgóolaj-gyártás (Mezőhír)
Növekszik az olajmagok kínálata Ukrajnából, hiszen áram híján nem tudják helyben feldolgozni.
nov. 25
8:30
Amazone Precea Performance Tour (GépMax)
A termékválaszték a 3 m munkaszélességű négysoros Preceától a 6 m munkaszélességű tizenkétsorosig terjed.
nov. 25
8:30
Olena Zelenska: Győzelem nélkül nincs béke (Mandiner)
Zelenszkij felesége szerint, amíg Ukrajna nem győz, csak egy hamis békéről lehetne szó, ami nem tartana sokáig.
nov. 25
8:30
Londoni formatervezési expo (Transpack)
Formatervezés: múlt és jelen találkozott Londonban a Pad-on.
nov. 25
8:30
Hamalainen: A rally nemcsak a férfiak sportja (Racing)
A WRC2-es világbajnok navigátor, Reeta Hamalainen szerint a rallysportban a nőknek is van helyük, amit jól bizonyít az idei szezon.
nov. 25
8:30
Egymillió Teslára érkezik a Dolby Atmos (Villanyautósok)
Lehet ki sem akarunk majd szállni a kocsiból.
nov. 25
8:36
Szülni akar: nővé operál egy magyar férfit a nemváltás „specialistája” (Blikk)
Olaszországból, Szaúd-Arábiából, Boszniából, Ausztráliából és Magyarországról is érkeznek segítségért emberek ahhoz a szerb orvoshoz, aki Belgrádban nemváltó műtéteket hajt végre. Miroslav Djordjevics a világ egyik legelismertebb olyan szakembere, aki nemváltási beavatkozásokat végez. A Bors szerint egy magyar férfi is hamarosan „a csodadoktor” kés
nov. 25
8:36
Teherán nem ismeri el az ENSZ független vizsgálatát (hirado.hu)
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa független vizsgálatot rendelt el az iráni tüntetéseken történtek ügyében.
nov. 25
8:36
Videón a körforgalmi drift, amiért 15 hónapos eltiltás járt! (Autónavigátor)
Nem kell túl sok kommentárt fűzni az alábbi videóhoz, aligha lehet ennél jobban szemléltetni a felelőtlenség, illetve a közúti veszélyeztetés
nov. 25
8:36
Kulcsár Edina: "Bizonyos szempontból jobbat tettem a gyerekekkel azzal, hogy léptem" (Life)
Kulcsár Edina és Csuti idén év elején szakítottak, a válást azonban csak nemrég mondták ki. Nehéz és mindenki számára megterhelő hónapokon van túl mindkét fél, de az egykori szépségkirálynő egy cseppet sem bánta meg, hogy kilépett a házasságból.
nov. 25
8:36
Mától a mozikban: Az első meleg tinirománc a Disney-animációk történetében, Lmbtq-főszereplővel érkezett a Fura világ (Mafab)
A Fura világ (galériánkban) egy fantasztikus világot tár a nézők elé, amely tele van titokzatos lényekkel és növényvilággal. A kalandfilmben a Walt Disney Animation Studios első ízben mutat be egy meleg tinirománcot.
nov. 25
8:36
Tragédia: háztűzben haltak meg ketten (Magyar Hírlap)
A balesetet egy családi ház kigyulladása okozta péntek hajnalban a Nógrád megyei Patakon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
nov. 25
8:36
Izer Norbert: Már 97 ezer cég spórolhatna jövőre a kisvállalati adóval (Demokrata)
Rengeteg pénzt spórolhatnak a vállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával.
nov. 25
8:36
Teherán nem ismeri el az ENSZ független vizsgálatát (Demokrata)
Független vizsgálatot rendeltek el az iráni tüntetéseken történtek ügyében.
nov. 25
8:36
Migránsok lövöldöztek Horgos központjában (Magyar Nemzet)
A helyiek arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy a településen csütörtök délután óta lövöldözéseket hallanak.
nov. 25
8:36
2022. november 25. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 25
8:36
Emlékművet állítottak a halálos balesetek áldozatainak (rtl.hu)
A kompozíciót Lencsés Zsolt festőművész és freskófestő alkotta meg, a művet meg is szentelték.
nov. 25
8:42
Neymar megsérült, aggódnak a brazilok (Infostart)
A brazilok 2-0-ra nyertek a legerősebbnek vélt csoportellenfél, a szerbek ellen a labdarúgó-világbajnokságon, mégis aggódnak: megsérült Neymar, aki köré épül a játékuk.
nov. 25
8:42
10 színész, aki alig pár percet szerepelt csak egy filmben, mégis sikerült ellopnia ezzel az egész show-t (Joy)
Vannak olyan színészek, akiknek mindössze pár perc is elég ahhoz, hogy maradandót alkossanak.
nov. 25
8:42
Több mint egymilliót tehetett zsebre a legszerencsésebb totós (hirado.hu)
Mutatjuk a TOTÓ-eredményeket.
nov. 25
8:42
Sokára vette észre a hackertámadást a Continental (autopro)
A Continental csak négy hét után vette észre a rendszere elleni támadást. Az FBI most is vizsgálja az ügyet.
nov. 25
8:42
Óriási gyomros a Black Friday-nak, már a magyarok is tudják (Ripost)
Ez ellensúlyozza a ne vásárolj semmit napot.
nov. 25
8:42
Sokkal több fiatal gondolkodik bérelt lakásban (vg.hu)
Kevesebben tartják elengedhetetlennek a saját lakást a boldoguláshoz.
nov. 25
8:42
Palvin Barbara csak úgy tündököl új fotóin (Glamour)
Ha valakitől szívesen inspirálódunk divat téren, akkor az Palvin Barbara: imádtuk a nyári, Sziget Fesztiválos szerelését, és a téli hónapokban is igazi ikonnak számít. Most például a Jimmy Choo új kampányában ragyogja be a szezont.
nov. 25
8:42
Közel 17 milliárdért vásárolná vissza Budapest a Fővárosi Csatornázási Műveket (SzMo)
Ezt az összeget másra is elkölthetné Budapest, de a városvezetés szerint a közszolgáltató cégek az önkormányzatnál vannak a legbiztosabb helyen.
nov. 25
8:42
Megkapta az Android 13-at a Samsung Galaxy S21 FE 5G (GSMring)
A dél-koreai vállalat egyik idei csúcskészüléke a napokban megkapta az Android 13-as rendszert, így szinte már nem nagyon maradt olyan csúcskategóriás Samsung okostelefon, ami ne frissült volna. A hatalmas frissítési tempóból kiindulva azt hihettük, hogy a Samsung valamilyen szinten vissza fog venni, de ez egyáltalán nincs így, ugyanis szinte napon
nov. 25
8:42
Világmárkák a metaverzumban (MMonline)
Napjainkban egyre többet hallott téma a metaverzum és a virtuális világban zajló események, fejlesztések. Az Amerikai Egyesült Államokban a VR-szemüveg mára már hiánycikk, a kereslet sokszorosára nőtt az utóbbi másfél évben, amióta a Facebook elindította a Meta elnevezésű virtuális terét. Hallani arról is, hogy egyelőre főleg a tizenévesek körében
nov. 25
8:42
Nemzetek nélküli ellenbirodalom (Demokrata)
Alekszandr Dugin eurázsianizmusa jó diagnózis, de rossz terápia. A szerző Eurázsiai küldetés című munkája nemrég magyarul is megjelent.
nov. 25
8:42
Ilyen nincs: A kormány ad energiakompenzációt, az önkormányzatok azonban egy fillért sem kapnak (Nyugati Fény)
Meglepetés.
nov. 25
8:48
Újabb eurómilliárdokat bukhat Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Újabb csapást szenvedhet el Magyarország, ugyanis a várhatóan felfüggesztésre kerülő kifizetéseket továbbiak követhetik.
nov. 25
8:48
Pásztor Erzsi: Képtelen vagyok kimenni Csűrös Karola sírjához (Metropol)
Csűrös Karola színésznőt otthonában érte a halál tavaly. Az utolsók között Pásztor Erzsi látogatta meg otthonában.

Keresés