2022. november 24. csütörtök

nov. 24
14:30
Gyurcsány Ferenc: „Orbán Viktor náci politikus” (SzMo)
A DK elnöke szerint a kormányfő „a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti”.
nov. 24
14:30
Rejtélyes szikla - minden éjjel visszatér a helyére a kő, bárhova is teszik (Promotions)
A brit hatóságok az 1950-es években utat építettek Larabangában, egy muzulmán közösségben Ghána északi régiójában, és egy titokzatos követ találtak az építkezés közben az út közepén.
nov. 24
14:30
Nagy előrelépés az EU-döntés (Demokrata)
Megérkezhetnek az uniós források, Magyarország nem veszít pénzt – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
nov. 24
14:30
Megnyílt az OSZK Esszencia című új állandó kiállítása (Demokrata)
A tárlat a nemzeti könyvtár alapítója, Széchényi Ferenc gróf előtt tiszteleg.
nov. 24
14:30
Kontra: A szlovák sál (Mandiner)
Normális gesztus, még akkor is, ha az új szlovák sálon a régi magyar címer egy része szerepel.
nov. 24
14:30
Újabb pofon Orbánnak: Rengeteg pénzt vonna el Magyarországtól az Európai Csalás Elleni Hivatal (Nyugati Fény)
4,5 milliárd forint visszavonását kérik Magyarországtól.
nov. 24
14:30
A többség néhány éven belül villanyautóra vált, de nem "zöld" okokból (Autószektor)
Az Allianz kutatása alapján a megkérdezettek közel 60 százaléka tervezi, hogy a következő években villanyautóra vált. Az e-kocsik terjedéséhez az európai uniós jogszabályokon és az állami támogatásokon, illetve adókedvezményeken túl az üzemanyagárak emelkedése, továbbá az elektromos és a hagyományos autók árkülönbözetének csökkenése is hozzájárul.
nov. 24
14:36
Az Európai Parlament nagy többséggel a magyar kormány ellen szavazott (Infostart)
Elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely elégtelennek minősíti a magyar kormány vállalásait, amelyeket a kondicionalitási eljárásban tett az uniós pénzek megszerzéséért.
nov. 24
14:36
Háború Ukrajnában - Johnson: A franciák tagadták, a németek pedig gyorsan akarták lezárni a háborút (HírTV)
Bogár László közgazdász és Nicolas de Lamberterie újságíró voltak a Háború Ukrajnában vendégei.
nov. 24
14:36
Harvard: járj nemzetközi gimnáziumba, jobban fogsz élni! (Portfolio)
A nemzetközi iskolákban végzett középiskolai tanulmányok számos készségfejlesztő előnyük mellett, egyértelműen javítják a diákok társadalmi mobilitását. A különböző háttérből, kultúrából érkező kortársakkal való megismerkedés és a közös tanulás ugrásszerűen fejleszti a szociális és vezetői készségeket, amit a Harvard Egyetem nagyszabású hatástanulm
nov. 24
14:36
A bankok kereshetik a legtöbbet Nagy Márton legutóbbi húzásán (444.hu)
Jelentősen visszaeshet az infláció a következő egy évben, de egy ideig nem lesz olyan alacsony, mint a járvány előtt – így látják a Hold Alapkezelő szakértői. Magyarországon nehezíti a helyzetet, hogy a kormány is beleszól a kamatpolitikába, és még csak nem is keres rajta igazán.
nov. 24
14:36
Kitart a kisautók mellett a Fiat (autopro)
Az olasz márkának esze ágában sincs másokhoz hasonlóan lemondani a kisautók gyártásáról.
nov. 24
14:36
"K**vára sovány vagy! Nem is vagy nő!" - Mihalik Enikőt megalázták a metrón (Life)
A modell szerint egy rossz mentális állapotban lévő, koszos és büdös férfi ment oda hozzá a metrón, hogy elmondja róla a véleményét.
nov. 24
14:36
Alapjogokért Központ: A baloldali EP-képviselők el akarják venni a magyaroktól az olcsó energiát (Magyar Hírlap)
A baloldal EP-képviselői ismét Magyarország érdekei ellen szavaztak.
nov. 24
14:36
Ezek a trendek alakítják a mobil marketinget (MMonline)
Az elmúlt évtizedben a mobil marketing szektor jelentős fejlődésen ment keresztül a technológiai újításoknak és a fogyasztói magatartás változásának köszönhetően. Napjainkban már tevékenységek széles skáláját öleli fel, a hagyományos SMS marketingtől kezdve az olyan kifinomultabb megoldásokig, mint a helyalapú hirdetések, és az üzenetküldő alkalmaz
nov. 24
14:36
Szépmíves szakmák képzését tervezi a Hauszmann Alapítvány (Demokrata)
Az alapítvány célkitűzése, hogy ezeket a kihalófélben lévő mesterségeket felkarolja.
nov. 24
14:36
Négy keresztényt öltek meg, félezernél több bűncselekmény történt – rohamosan nő a keresztényellenesség Európában (Mandiner)
Nő a keresztényellenes gyűlölet-bűncselekmények száma Európában és erősödik a szekuláris intolerancia a kontinensen – ezek az (Oidac Europe) éves jelentésének legfontosabb megállapításai.
nov. 24
14:42
Orbán Viktor dühönghet: tényleg befagyaszthatják az EU-s pénzeket? (Menedzsment Fórum)
Nem elegendők a magyar lépések, az Európai Parlament megszavazta a Magyarországnak szánt uniós pénzek befagyasztását.
nov. 24
14:42
K&H;: hogyan érdemes kihasználni a Black Friday-akciókat? (ProfitLine)
Sok gyereket elcsábítanak a boltok által meghirdetett Black Friday-akciók, azonban a fiatalok kívánságlistáin szereplő legtöbb termék a megugró infláció miatt idén jóval drágább, mint korábban. Ugyanakkor érdemes megnézni kínálatot, mert lehetnek olyan akciók, amelyeknél jelentős megtakarítással szerezhető be a kiszemelt termék. Az óvatosság azonba
nov. 24
14:42
Megalakult az Alteo Zöld Bizottsága (Portfolio)
Az Alteo közleményben értesítette a befektetőket, hogy elkészült a vállalat fenntarthatósági és ESG stratégiája, ehhez kapcsolódóan pedig megalakult a társaság Zöld Bizottsága is.
nov. 24
14:42
Bezuhant a forint (ATV)
Újra 410 környékére gyengült a forint miután olyan hírek jelentek meg, hogy az Európai Bizottság továbbra is a magyar források felfüggesztését javasolja a jogállamisági aggályok miatt.
nov. 24
14:42
Ezért tiltotta le a Haas Schumachert a gumiégetős búcsúról (m4sport.hu)
A vezető mérnök szólt rá a kerekeit füstölő Mick Schumacherre az Abu-dzabi Nagydíj után. Kiderült, miért.
nov. 24
14:42
Útját állják a szénnek a nyugati bankok (vg.hu)
A klímavédelmi szabályok megkötik a bankok kezét.
nov. 24
14:42
Sosem találná ki, hogy milyen ízesítésű Az Év Szaloncukra (BorsOnline)
Karácsony előtt egy hónappal mindenki számára nyilvánossá vált, hogy a 2022-ben melyik ünnepi édesség érdemelte ki az Év Szaloncukra kitüntető címet. Idén 186 édesség közül kellett a zsűrinek eldöntenie, hogy melyik is legek legjobbja.
nov. 24
14:42
Az olvasás nemcsak kikapcsolódás, szemléletformáló hatással is bír (Könyves Magazin)
A Bookline három éve indította el könyvklubját, ahol elkötelezett olvasók osztják meg nap mint nap egymással olvasási élményeiket, könyvajánlásaikat. A Facebookon működő közösség több mint 22 000 taggal bír. A Bookline ősszel indított kutatásában a Bookline Könyvklub tagok olvasási szokásait kérdezte.
nov. 24
14:42
Jövőre magasabb nyereségre számít a John Deere (Agrofórum)
A Deere & Co a vártnál magasabb negyedéves nyereségről számolt be a mezőgazdasági és építőipari berendezések áremelkedései miatt felgyorsult erőteljes eladások következtében, és jövőre magasabb nettó nyereséget jósol.
nov. 24
14:42
10 stratégiai kiberbiztonsági előrejelzés a 2023-as évre (Bitport)
A Deloitte elemzőinek figyelmeztetéseiből ismét kiderül, hogy a kiberbiztonság és a bizalom, a bizalom pedig az ügyfelek megőrzésének és az adatalapú üzleti folyamatoknak is az alapja.
nov. 24
14:42
Clint Eastwood szerint ez a sikeres filmrendezés titka (Hamu és Gyémánt)
Clint Eastwood azon kevés hollywoodi sztárok egyike, akinek rendezői örökségét éppúgy ünneplik, mint színészi karrierjét.
nov. 24
14:42
Volker Türk: Nem lehet befagyasztani egy társadalmat (Magyar Hírlap)
Humanitárius válságra figyelmeztetett az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
nov. 24
14:42
A kormány szerint nincs gond, jönnek az uniós pénzek (Mandiner)
A Bizottság tegnap a semmit adta el Magyarországgal szembeni kemény fellépésként, hogy megnyugtassa az Európai Parlamentet, valójában a menetrend változatlan.
nov. 24
14:44
Egy nap alatt húszezer bérlet fogyott (Magyar Hírlap)
Gyorsan fogynak a jegyek az Eb-selejtezőkre.
nov. 24
14:48
MNB: csökken a hitelezés, de a válság ellenére a bankrendszer stabil (Infostart)
Csökkenő hitelezéssel és a késedelembe kerülő hitelek kisebb mértékű növekedésével számol a Magyar Nemzeti Bank most közzétett Pénzügyi Stabilitási jelentésében.
nov. 24
14:48
Bajban Magyarország? Van, ahol már megszavazták az EU-s pénzek befagyasztását (Privátbankár)
Az Európai Parlament megszavazta a Magyarországnak szánt uniós pénzek befagyasztását.
nov. 24
14:48
Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat (HírTV)
Szégyenteljes, hogy a magyar baloldali képviselők ismét a magyarok érdekeivel ellentétesen, a Magyarországot elítélő szöveget támogatták - közölte a Fidesz képviselő-csoportja.
nov. 24
14:48
Katasztrófa felé sodródunk: a gazdasági működés 50%-a ezen múlik, mégis sokan legyintenek rá (Portfolio)
A körforgásos gazdaság gyakorlati megvalósításáról, a biodiverzitás csökkenésének visszaszorításáról és a zöld pénzügyi vonatkozásokról is szó volt a BCSDH, a Holland Királyság Nagykövetsége és az ING Bank N. V. Magyarországi Fióktelepe által szervezett Körforgásos Gazdaság találkozón. Azok számára, akik még csak most barátkoznak a körforgásos gazd
nov. 24
14:48
Máris mutyizni kezdtek a hazai szállodák, panziók: így húznák le a gyanútan utazókat (Pénzcentrum)
A 2022-es katari labdarúgó világbajnokságon tapasztalható szállásproblémák kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívja a szálláshely-szolgáltató vállalkozások és magánszemélyek figyelmét a sportszerű magatartásra. A GVH információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti
nov. 24
14:48
Meghökkentő, mit talált a család a pincéjében, hét tűzoltónak kellett kicipelnie (hirado.hu)
Csaknem 230 kilós jávorszarvasbébit mentettek ki a tűzoltók egy ház pincéjéből az Egyesült Államokban.
nov. 24
14:48
Daniel Craig egy estére újra a szívdöglesztő James Bond volt (hirado.hu)
Daniel Craigre egy szavunk sem lehet, szokásos elegáns szmokingjában vette le a lábukról a nőket az idén hatvanadik évfordulóját ünneplő James Bond-filmek paritján.
nov. 24
14:48
Gyászol a vb-csapat, elhunyt legendás csatár (Ripost)
71 évet élt a korábbi gólgyáros.
nov. 24
14:48
Kárpát-medencei mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen (Magyar Hírlap)
A mézkóstolás és vásár mellett szakmai és kulturális programokkal várják a látogatókat.
nov. 24
14:48
Szlovák lap: Orbánnak nehéz dolga van, minden nap új provokációt kell kitalálnia (Mandiner)
Csak nem hagyják annyiban a „sál-gate”-et.
nov. 24
14:48
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között (Magyar Mezőgazdaság)
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (Kehop), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén, amelyből már csak kisebb utómunkálatok maradtak hátra - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Iga
nov. 24
14:48
Viszlát Kijev, üdv Francia Riviéra: az ukrán elit lelépett a háborús országból? (BitcoinBázis)
Az orosz-ukrán háború kezdete óta az Egyesült Államok, az Európai Unió – és szövetségeseik – 126 milliárd dollár értékű támogatást
nov. 24
14:54
Elhunyt Béres János furulyaművész, zenepedagógus (hirado.hu)
Sokoldalú munkásságáért több kitüntetést kapott.
nov. 24
14:54
Nincs új a nap alatt: megint kamatot vágtak a törökök (Portfolio)
A török jegybank 1,5 százalékponttal, 9 százalékra csökkentette irányadó kamatát csütörtökön, miután a múlt hónapban is hasonló mértékű kamatvágást jelentett be, annak ellenére, hogy az infláció 24 éves csúcson áll.
nov. 24
14:54
Nem folytatja tevékenységét Magyarországon a népszerű ételkiszállító (ATV)
E-mailben tájékoztatták felhasználóikat.
nov. 24
14:54
Jól áll a talajok őszi feltöltődése hazánkban (hirado.hu)
Az elmúlt tíz napban mediterrán ciklonok sorozata okozott csapadékos időjárást az országban.
nov. 24
14:54
Lebukott a gyerekgyilkos anya - Bejelentette, hogy eltűnt 20 hónapos fia: kiderült, hogy ő ölte meg (Life)
Sokkoló történet látott napvilágot az Egyesült Államok-beli Chatham megyében. Egy édesanya 20 hónapos gyermeke eltűnését jelentette be a rendőrségen. Most a 22 éves Leilani Simont azzal vádolják, hogy ő ölte meg a babát.
nov. 24
14:54
Hoppál Péter: A könyvtárak az írott, rögzített kultúra őrzői és továbbadói (Magyar Hírlap)
Megnyílt az OSZK Esszencia című új állandó kiállítása.
nov. 24
14:54
Minden, amit nem akartál tudni a genderelméletről, de tudni érdemes (Mandiner)
Ki a genderelmélet atyja? Ki az, aki elültette a fülünkben a gender fogalmát? Mi történik, ha egypetéjű ikerfiúk egyikét lányként neveljük?

Keresés