A magyar bankrendszer továbbra is stabil, erős tőkehelyzettel és jelentős likviditási tartalékokkal rendelkezik. Kihívások persze vannak bőven: a szomszédban zajló háború, a növekvő infláció és az energiaválság sem könnyítik meg a pénzügyi szereplők helyzetét. Megjelent az MNB Pénzügyi Stabilitási Jelentése, ennek foglaljuk össze a fontosabb elemei
Az utasok kezdték el, de már a személyzet is így hívja. A Qantas Airbus A380-as kétszintes repülőgépén 485 ülőhely van, ebből 14 első osztályú lakosztály az alsó fedélzet elején található. És mint kiderült, az egyik ilyen fényűző, magasított fallal rendelkező menedéket – a 2F ülést – a legtöbb utazó már csak „Harry Potter-lakosztályként" e
Az egészséges fogak érdekében, nem árt rendszeresen fogászati kezelésre járni. Ahhoz ugyanis, hogy a fogak sokáig megőrizzék az állapotukat, legalább évente két alkalommal érdemes ellátogatni egy fogászati rendelőbe. Nem jó módszer megvárni, amíg fájdalom jelentkezik, hiszen akkor már sokkal nagyobb az esélye annak, hogy elveszítjük a sérült fogat.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 200-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A Stellantis Indiában tervezi bővíteni az elektromos autók gyártását még az európai piacra is, mivel Európában már nem tudja megfizethető áron előállítani azokat - tájékoztatta csütörtökön a sajtót Carlos Tavares, az autógyártó konszern vezérigazgatója. A cégvezér szerint Kína és a nyugati világ között egyre nagyobb a feszültség, ennek pedig követk
Akár súlyos is lehet az aknés bőr állapota A pattanások otthoni nyomkodása hegeket hagyhat és nem is biztonságos.Az aknék, vagyis pattanások kialakulásának számos...
Oroszország emberiesség elleni bűncselekményt követ el az ukrán energiahálózat támadásával - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a kérésére összehívott rendkívüli ülésen.
Az élelmiszerekre jellemző drágulásnál kisebb mértékben, 10-15 százalékkal emelkedett idén a szaloncukor ára, de az édességgyártók arra számítanak, hogy a háztartásonkénti egykilós fogyasztás némileg csökken.
Az orosz-ukrán háború miatt a már előtte is kimondottan magas energiaárak valósággal az egekbe szöktek, az energiacégek a meredeken emelkedő gáz-, olaj- és áramár miatt pedig hatalmas profitokra tettek és tesznek szert a kontinensen. Az egyre súlyosabb energiaválságot kezelendő, a 27 EU-s tagállam egyebek mellett szeptember végén egyezségre jutott
Ha még nem adtad be pályázatod "Az Év Honlapjára", akkor épp itt az ideje! Ne hagyd az utolsó pillanatra vállalkozásod nagy lehetőségét! Ez az utolsó hét a határidőig, jelentkezz még ma!
Egységesebbnek érzik a jelenlegi F1-es mezőnyt a versenyzők, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Az abu-dzabi közös vacsoráról, a sztorizásról, a sok nevetésről és a nem várt felismerésekről meséltek.
Szövetborítás, kifinomult elegancia, páratlan képi világ és beépített mesterséges intelligencia - az LG különleges, Posé névre keresztelt televíziója nem véletlenül érdemelte ki a világ legrangosabb dizájndíjait. A tervezők elsődleges célja az volt, hogy a tévé megjelenése minél egyedibb legyen, és bármilyen szobában és térben dekorációs elemként i
Csaknem hússzoros differencia volt 2021-ben a legjobb és a legrosszabb kereseti szinttel rendelkező két település között Magyarországon, mindkettő egy megyében van – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataiból, amelyeket a GKI dolgozott fel.
2022 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 504 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér é
Adam Levine és Behati Prinsloo harmadik gyermeküket várják, Behati alakja pedig bombasztikus, sőt, a várandósság még inkább megszépíti a gyönyörű modellt. Erről te is meggyőződhetsz, ha megnézed a fehérneműs képeit!
A visegrádi csoportot (V4) közös érdekek egyesítik, fontos stratégiai együttműködésről van szó, amely megvédi a közép-európai országokat más nagy érdekcsoportokkal szemben - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Varsóban.