Ron DeSantis folyamatosan Trump legfélelmetesebb kihívójaként szerepel a közvélemény-kutatásokban, egyesek szerint DeSantis vezet a volt elnökkel szemben.
Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét.
A Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában felszínre törtek a régóta elfojtott indulatok Rácz Jenő és Járai Máté között. A színész úgy érezte, hogy mentora nem segíteni, hanem hátráltatni akarja kritikáival, és ezt szóvá is tette neki. Az rtl.hu-nak adott interjújában Máté elmesélte, miért reagált ennyire hevesen Jenő szavaira, és mit gondol a saját érzé
2023 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2023-as megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2023-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2023-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadi
Portugál vér is folyik az ereiben, amerikai elnök rokona, a szupersztár édesapja a filmvásznon is eljátszotta az apukáját, és különös okból gyűjti az órákat. 45. születésnapját ünnepli a kiemelkedő hollywoodi karakterszínész Colin Hanks, akinek élete és karrierje nem csak a papa, Tom Hanks révén tartogat érdekességeket.
Megkerestük a Korányi Dávid által vezetett, Francis Fukuyama, Kati Marton, Anne Applebaum nevével fémjelzett amerikai szervezetet, megérte-e támogatni az álhírterjesztő, nőgyalázó portált.
Kínában ismét több régióban rendeltek el járványügyi szigorításokat a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. Több körzetet vontak karantén alá csütörtökön a közép-kínai Csengcsouban, valamint az ország déli részén fekvő Kuangcsouban (Kanton) is.
Hónapokig tartó huzavona után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán történelmi jelentőségű döntést hozott: 13,3 milliárd eurónyi átutalás befagyasztásával szembeszállt Orbán Viktor magyar kormányával a krónikus korrupció és a jogállamiság visszaépítése miatt.
Nagyon sikeres volt a népszámlálás online szakasza, összesen hétmillió személyi kérdőív érkezett be – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. A műsorban arról is szó esett, hogy hosszabb idő, amíg átállnak teljesen az adminisztratív forrásokból származó adatokra.
Az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt a ki- és belépő határforgalom is szünetel a lónyai és a barabási határátkelőhelyen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a police.hu oldalon.
A portugál válogatott szerda délután mutatkozik be a katari világbajnokságon a nehéznek ígérkező mérkőzésen Ghána ellen. Cristiano Ronaldo, a luzitánok legnagyobb csillaga úgy érzi, hogy felkészülten érkeztek a vb-re, és reméli, hogy képesek lesznek hasonlóan szép tornát vívni, mint amikor Franciaországban megnyerték az Európa-bajnokságot.
Márk közel 5 évig volt tagja a Reggeli csapatának és elévülhetetlen érdemei vannak ezen időszak eredményeiben. A műsor azonban folyamatosan frissül és változik, hosszabb távú stratégiájának pedig része, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjon teret és lehetőséget – adta hírül a médiavállalat. “Márk színes e
Döntött az Angol Labdarúgó Szövetség Cristiano Ronaldo ügyében és két mérkőzéses eltiltással, illetve 50 ezer fontos bírsággal marasztalta el a portugál támadót.
„Az összes októberi pulcsibevételünket arra használtuk, hogy ingyen el tudjuk juttatni az országba matricáinkat, postázva” – mondja az aktivista celeb.
„Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – írta korábban egy fiatal női politikusról az EzaLényeg.hu. Most nekik is jutott egymilliárd forint Korányi Dávid csapatától.
Ma reggel Ázsiában emelkedtek a piacok, Európában pedig kisebb emelkedéssel indul a nap. Amerikában pedig ma Hálaadás napja miatt zárva tartanak a piacok. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma idehaza a KSH kereseti statisztikákat közölt, külföldön pedig folytatódott a konjunktúra-adatok közlése, ezúttal a német Ifo-index került publikálásra. Erre
Tizenötödik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb fiatal tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 22-én. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz díjazott harminc év alatti zeneművészt.Az MVM Csoport számára kiemelkedő fontosságú a fiatal tehetségek támogat