2022. november 23. szerda

nov. 23
6:30
Az ársapka is kellett, hogy elszálljon a sajt és a túró ára, az intézkedés csak a kormánynak hozott hasznot a szakértő szerint (rtl.hu)
Az eddigiek sokszorosába kerülő kenyér, felvágott, sajt és tojás – mindenki a pénztárcáján érezheti az egekbe szökő árakat. Az Európai Unión belül Magyarországon a legrosszabb a helyzet, az élelmiszerek októberben átlagosan 45,2 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt. A kormány különböző termékekre kivetett ársapkája pedig úgy tűnik, ár
nov. 23
6:32
Dánia legrégebbi vidámparkjában is spórolnak az energiával (hirado.hu)
Energiatakarékos égőkre cserélték a fényeket Dánia legrégebbi vidámparkjában – hangzott el az M1 Híradó műsorában.
nov. 23
6:32
Történelmi siker és egy helyben topogás az Ensz klímacsúcson (444.hu)
A fejlődő országoknak sikerült elérniük, hogy a gazdagok fizessenek az őket ért károkért, az olajtermelőknek pedig sikerült megfúrniuk, hogy a résztvevők vállalják a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését. A klímakatasztrófa elkerüléséhez nem került közelebb a világ.
nov. 23
6:32
Művészek-e a műtárgyrongálók? (Magyar Nemzet)
Megdöbbentő módon értelmezik egyes német kritikusok a klímaaktivisták múzeumi performanszait.
nov. 23
6:36
Szívszorító, így búcsúztak a magyar sztárok Mészöly Kálmántól (Ripost)
A 61-szeres válogatott labdarúgó hétfő este hunyt el.
nov. 23
6:36
Nagykátai iskolatűz: a lángokat megfékezték, a helyiek gyűjtést szerveznek (Magyar Hírlap)
Kedden egy iskolaépület mintegy 1000 négyzetméteres tetőszerkezetén csaptak fel a lángok, a tűz később átterjedt a tantermekre is, 87-en voltak az épületben, és mindenkit sikerült kihozni.
nov. 23
6:42
Sokkal kevesebbet keresnek a vidékiek, mint a budapestiek (Piac és Profit)
Átlagosan közel 40 százalékkal keresnek kevesebbet a munkavállalók a községekben, mint a fővárosban.
nov. 23
6:42
Kiadós esőre számíthatunk az országban, a hegyekben akár 10 centi hó is eshet – Ilyen időjárás lesz szerdán (Blikk)
Egy mediterrán ciklon határozza meg hazánk időjárását, ennek megfelelően borongós, csapadékos időre készülhetnünk szerdán. Néhol még hó, havas eső is eshet.
nov. 23
6:42
Három pilótával tesztelt, és a jövő évi gumikkal ismerkedett a Red Bull Abu Dhabiban (F1világ)
Eredményesen, 275 megtett körrel zárta a Forma-1-es csapatok abu dhabi tesztjét a Red Bull Racing – az osztrák istállónál az állandó pilóták mellett egy ifjú tehetség, Liam Lawson is autóba ült.
nov. 23
6:42
Baleseti járadékot milyen feltételek teljesülése esetén lehet megállapítani? (Adózóna)
Üzemi baleset esetén a biztosított dolgozó baleseti egészségügyi ellátásra, táppénzre, valamint – amennyiben a baleset következményeként károsodott az egészsége – baleseti járadékra, továbbá az üzemi baleset következményeként elhunyt személy hozzátartozója baleseti hozzátartozói nyugdíjra jogosult. Cikkünkben a baleseti járadékra való jogosultságot
nov. 23
6:42
Az EP elfogadta azt az jogszabályt, amely több nőt ültetne a cégek vezető testületeibe (ProfitLine)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén irányelvjavaslatot fogadott el kedden, amely szerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetője kell legyen, a kvótát nem teljessítő vállalatok szankciókra számíthatnak.
nov. 23
6:42
Ki kell adni Donald Trump adóbevallását a Képviselőháznak (ATV)
Erről az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntött.
nov. 23
6:42
Most már tényleg ki kell adni Donald Trump adóbevallását (444.hu)
Három éve szeretné megismerni egy képviselőházi bizottság az ex-elnök vagyonosodásának részleteit.
nov. 23
6:42
„Lehet, hogy nem most indultam utoljára” – Francis Joyon, a 66 éves legenda (AQUA)
Francis Joyon 66 évesen negyedik helyen végzett a Route du Rhum – Destination Guadeloupe egyszemélyes transzatlanti vitorlásversenyen. A legendás francia szkipper pénteken, november 18-án hajnalban 2:56:40-kor (Utc) (helyi idő szerint csütörtökön 22:56-kor) haladt át a célvonalon a guadeloupe-i Pointe-à-Pitre előtt. Az idén 66 éves sportember 2018-
nov. 23
6:42
Zábori Balázs: Ha az emberiség új űrállomása a Hold körül lesz, akkor egy magyar űrutazás is belefér oda (SzMo)
A magyar űrhajósprogram projektvezetőjét az Artemis I küldetés kapcsán a Hold meghódításának pontos tervéről és a Mars-expedíció esélyeiről is kérdeztük nagyinterjúnkban.
nov. 23
6:42
Kiadták az előrejelzést a meteorológusok: Ilyen idő vár ránk (BorsOnline)
Erősen felhős, borult lesz az ég szerdán.
nov. 23
6:42
Hamar pénzhez juthatnak a falusi kisboltosok (Magyar Nemzet)
Az elnyert összegeket működési kiadásokra, így akár bér- és rezsiköltségre fordíthatják a nyertes vállalkozók.
nov. 23
6:42
Németh Péter: G. úr M-ben (Mandiner)
Egykor sokkal többre tartottam Gulyás Gergelyt.
nov. 23
6:42
Kirúgták C. Ronaldót, most dobra verik a klubot – a milliárdos Glazer család eladná a Manchester United-et (Forbes)
A Glazer család 17 éve vette át a klubot, de 2013 óta erősen hanyatlik a klub, amely még mindig a harmadik legértékesebb a világon.
nov. 23
6:42
Pék Zoltán polgármester: Magyar is vagyok, meleg ember is (rtl.hu)
Próbálták megfélemlíteni, amikor elindult a választáson: a homoszexualitásán élcelődő szórólapokat terjesztettek róla.
nov. 23
6:44
Nagykövet lett Gyurta Dániel (Mandiner)
Novák Katalin rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adományozott olimpiai bajnok úszónknak.
nov. 23
6:48
Könnyítésekre készülhetnek a turisztikai vállalkozások (Infostart)
Varga Mihálynak december elsejéig kell kitalálnia, hogyan alakítsa át a SZÉP-kártyát.
nov. 23
6:48
Átalakul az ellátás? Ma tárgyalja a parlament az egészségügyi törvény módosítását (Blikk)
Magyarország 2021-es központi költségvetésének végrehajtásáról, azaz a zárszámadási törvényjavaslatról, továbbá a kormány egészségügyi törvénycsomagjáról tárgyal szerdán az országgyűlés.
nov. 23
6:48
Elképesztő különbségek vannak a fizetések között Magyarországon (Portfolio)
Tavaly 354 ezer forint volt az átlagos havi kereset a NAV adatai szerint, azonban az ország egyes részei között hatalmas a különbség. A GKI Gazdaságkutató elemzése rávilágít, hogy átlagosan közel 40%-kal keresnek kevesebbet a munkavállalók a községekben, mint a fővárosban.
nov. 23
6:48
Az etiópiai tűzszünet betartását sürgette az amerikai külügyminiszter (hirado.hu)
Addisz-Abeba és a TPLF képviselői november 2-án írtak alá békeszerződést.
nov. 23
6:48
Leleplező ábrák az MNB-től (Azenpenzem)
Nincsenek mától új kamatkondíciók, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) úgy látta, az árstabilitás így is elérhető. A jegybanki tájékoztatásból azonban rengeteg olyan dolog kiderült, ami elgondolkodtathatná a magyarokat. Összegyűjtöttünk néhány, meglehetősen sokat mondó ábrát és táblázatot. Ezek összességükben jelezhetik, mennyire más utat jár a mi kor
nov. 23
6:48
“Bízom benne, hogy kollégáimmal valós segítséget tudunk nyújtani” (Márkamonitor)
Két hónappal a bejelentés után Lakatos Zsófia tréning-alkusz vállalkozása, a Smaragd Akadémia már 35 különböző tréninget ajánl a vállalatoknak ingyenesen.   „Amikor pont két hónapja elindítottam a Smaragd Akadémiát, nem gondoltam, hogy ekkora visszhangja lesz a tréning cégek körében. Magyarországon ezen a területen is számtalan szakértő dolgozik, a
nov. 23
6:48
Kiadták az előrejelzést a meteorológusok: Ilyen idő vár ránk (BorsOnline)
Erősen felhős, borult lesz az ég szerdán.
nov. 23
6:48
Az esetleges vasúti sztrájk miatt csökkentek a terményárak (Agrofórum)
Amerikában eladói fölényt, Európában vegyes összképet lehetett látni a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab 0,3 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a repce drágább, míg a kukorica és a takarmánybúza olcsóbb lett.
nov. 23
6:48
Új saját gyártású Samsung processzorok érkezhetnek (GSMring)
A dél-koreai vállalat szinte minden piaci szegmensben jelen van, így a processzor gyártásban is, aminek termékeit elsősorban saját készülékeibe használják fel. Hamarosan új lapkák érkezhetnek a piacra. A Samsung az egyik legnagyobb processzor gyártó a maga nemében, hiszen a Qualcomm csúcskategóriás chipeket is legtöbbször ők készítik el, de emellet
nov. 23
6:48
Kápráztatóan nehéz kvíz: 10 ritkán hallott magyar szólás, amelyeknek tuti, hogy rosszul tudod a jelentését (Promotions)
10 ritkán hallott magyar szólás és közmondás következik, de vajon mi a jelentésük?
nov. 23
6:48
NAIH: aki teheti, külön telefont használjon a katari labdarúgó-világbajnokságon (Mínuszos)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azt javasolja a katari labdarúgó-világbajnokságra utazóknak, hogy aki teheti, külön telefont használjon a helyben kötelezővé tett applikációk telepítéséhez. A NAIH értesülései szerint minden 18 év feletti külföldinek, aki a 2022-es katari labdarúgó világbajnokságra utazik, két mobilalkalma
nov. 23
6:48
Marad a borult idő (Magyar Hírlap)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.
nov. 23
6:48
Kína első számú technológiai vásárán mutatkozott be a Széchenyi István Egyetem (newtechnology.hu)
A műszaki képzésekre, kutatásokra és innovációkra nagy hangsúlyt fektető győri Széchenyi István Egyetem iparhoz legszorosabban kapcsolódó szervezeti egységei mutatkoztak be Kína első számú technológiai vásárán. Az intézmény tovább erősítette partnerkapcsolatait a távol-keleti országban. A China High Tech Fair Kína legnagyobb tudományos-technológiai
nov. 23
6:48
Dollárbaloldal: sötét foltok Karácsony Gergely körül (2.) (Magyar Nemzet)
Az Action Democracy-val kapcsolatban lévő mozgalmak kulcsszerepet játszottak a baloldal választási kampányaiban.
nov. 23
6:48
Ki kell adni Donald Trump adóbevallását (rtl.hu)
Így döntött a Legfelsőbb Bíróság, ami többségében konzervatív bírákból áll, akik közül hármat már Trump nevezett ki.
nov. 23
6:50
Az unió képtelen kezelni a szerb–koszovói ellentétet (Magyar Nemzet)
A Brüsszel közvetítésével zajlott egyeztetések sikertelenek voltak, Washingtonnak aktívabb szerepet kell vállalnia a tárgyalásokban.
nov. 23
6:52
Csaknem hétszáz illegális bevándorlóval szemben intézkedtek rendőreink (Magyar Nemzet)
Összesen 571 határsértőt tartóztattak fel és 105 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
nov. 23
6:54
Megvan Vitézy Dávid utódja? (Menedzsment Fórum)
A lemondott államtitkár helyére Nagy Bálint, korábbi keszthelyi polgármester kerülhet.
nov. 23
6:54
Nagyköveti rangot kapott Gyurta Dániel (444.hu)
Szijjártó Péter javaslatára Novák Katalin nevezte ki nagykövetnek a visszavonult úszót.
nov. 23
6:54
Kiadták a riasztást: Kegyetlen, ami az ország felé közelít (Ripost)
Két megyében is riasztást adtak ki esőzés miatt.
nov. 23
6:54
Susan Sarandon 76 évesen is keresi a szerelmet: elárulta, miért szeret fiatalabb pasikkal randizni (Joy)
Susan Sarandon olyan pasikkal randizgat az utóbbi években, akik akár az unokái is lehetnének.
nov. 23
6:54
Egész szerdán esni fog az eső, a magasabban fekvő helyeken a hó is (SzMo)
Hiába enyhül az idő, az egész napos csapadék nem sokat javít a komfortérzeten.
nov. 23
6:54
Mennyivel értékesebb egy ház, ha nulla a rezsije napelemeknek köszönhetően? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 23
6:54
Szárazföldi offenzívát indítana Törökország a kurdok ellen? (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok és Oroszország is ellenzi a török katonai akciókat Szíriában.
nov. 23
6:54
Szentesi Zöldi László: Mesterlövész, vigyázz! (Mandiner)
A horvátoknak és a szerbeknek szurkolok majd. Szivárványos bohócoknak nem szurkolhatunk.
nov. 23
6:54
Amerika és Kína között zajlik az új űrverseny (Magyar Nemzet)
Mindez már nem csak presztízs kérdés, hanem üzlet is, a Hold-bányászat, az űrturizmus és a katonai erő fejlesztésén révén.
nov. 23
6:54
Méhbarát kertek és parkok (Magyar Mezőgazdaság)
Napjainkban egyre többekben merül fel az igény, hogy méhbarát kertet építsen vagy készítsen, mindezt úgy, hogy szép legyen, a lehető legkevesebb gondozást igényelje és amennyire megoldható, legyen vegyszermentes. Szeretnék bemutatni pár olyan növényt, amelyet véleményem szerint be lehet illeszteni egy kertbe, telekre vagy parkba, és így tavasztól ő
nov. 23
6:54
A legnagyobb chipgyártó egyik legnagyobb ügyfele lesz a Tesla (Villanyautósok)
Tajvani cég váltja a koreai partnert.
nov. 23
7:00
Új idők az ELTE-n: vizsgáztatás helyett temperáló fűtés (Infostart)
December 5. és február 26. között csak temperáló fűtés lesz az ELTE TTK legtöbb épületében, vizsgákat nem is tartanak a kampuszon.

Keresés