A következő években-évtizedekben tartós inflációs nyomás jöhet a világban, erre a gazdaságpolitikának rövid- és középtávon is reagálnia kell – mondta egy szerdai rendezvényen Virág Barnabás. Az MNB alelnöke szerint az év elejétől lassú lesz az infláció csökkenése, de jó esély van arra, hogy 2023 végén egyszámjegyű lesz az infláció.
6%-nál is nagyobbat zuhant szerdán a Credit Suisse árfolyama a svájci tőzsdén, jelenleg pedig -4,6%-ban van, miután az alpesi ország második legnagyobb bankja közölte: 1,5 milliárd frankos veszteségre számít a negyedik negyedévben, elemzők szerint pedig aggasztó a tőkekiáramlás mértéke a bank vagyonkezelési üzletágánál.
A DFB egyik szponzora azonnal szerződést bontott, mert nem ért egyet a FIFA álláspontjával. A német szövetség a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult.
Meredek visszaesés látható a gazdasági folyamatokat előrejelző októberi beszerzési menedzserindexekben. A mutatók alapján mind a német mind az európai feldolgozóipar és szolgáltató szektor teljesítménye jelentősen vissza fog esni. Az energiaválság, a kínálati sokkok és a gyengülő kereslet egyre jobban éreztetik hatásukat. Mindez Magyarország számár
Kedd óta tartotta lázban a követőit Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom parlamenti képviselője, amikor egy Orbán Viktor által neki címzett borítékról készített képet osztott meg a közösségi oldalán. A tartalmát akkor még nem árulta el, most viszont kiderült, miről levelezett vele a magyar miniszterelnök.
Két évtizedes szünet után Oroszország szerdán újraindította a szovjet korszakban gyártott Moszkvics személygépkocsi gyártását a francia Renault autógyártó korábbi moszkvai üzemében - írta meg a Reuters.
Valami izgalmas előadásra vágynál? Nézd meg a Frida Kahlo művészetét feldolgozó „FRIDA, az élet múzsája” című előadást a Duda Éva Társulat bemutatásában! Az előadás lehetőséget ad, hogy újabb nézőpontokat kapjunk életének és művészetének megértéséhez. Nem Kahlo élettörténetét mutatja be, hanem életútja és művészete által inspirálva önálló látványsz
A Gipsy Kings by Diego Baliardo is fellép Magyarország legújabb zenei fesztiválján Zalacsányban. Az Örvényesvölgy Fesztivált 2023 júniusában tartják, és a világ egyik legnépszerűbb zenekarán kívül színpadra lép többek között Kevin Davy White, a Deladap és a Cík Zenekar is. A szervezők további nemzetközi és hazai fellépők bejelentését ígérik hamaros
Országos átlagban további csökkenést mutat a szennyvíz koronavírus-örökítőanyagának koncentrációja - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A globális inflációban közel a fordulat, nálunk érdemi csökkenés a jövő év második felében várható. A recesszió Magyarországon elmaradhat, és az uniós átlag felett maradhat a magyar gazdaság növekedése - mondta el Virág Barnabás, az MNB alelnöke egy szakmai rendezvényen.
„A legtöbb országban a kormányfők továbbra is engedelmeskednek. Orbán nem teszi” – mondja Henri de Montety francia történész, a vendée-i Katolikus Felsőoktatási Intézet előadója. Az MCC vendégoktatójával a magyar-francia kapcsolatokról és Európa történelmi kihívásairól beszélgettünk.
Ahogyan az AMR-ek egyre elterjedtebb technológiává válnak, a gyártóknak, raktáraknak és elosztó központoknak egyre fejlettebb követelményeknek kell megfelelniük. Az anyagmozgatás specializált automata támogatására van szükségük, az általános AMR-ektől kezdve villás- és emelőtargoncákon át az önvezető járművekig (AGV-k), hogy gyorsabban és pontosabb
Dr. Helmut Marko cáfolta, hogy a Red Bull újrakezdené az egyeztetéseket a Porschéval. Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem nemrég utalt rá, hogy a Red Bull és a Porsche közötti 2026-ról szóló kezdeti tárgyalások megszakadása után más csapatokkal is folynak a tárgyalások. Most, hogy a Red Bull tulajdonos Dietrich Mateschitz nemrég elhunyt, és az új
Az ukrán Rapunzelként emlegetett Alena Kravchenko neve sokak számára ismerős lehet, hiszen elképesztően hosszú,szőke haja miatt a képei egy igazi mesebeli karakterként terjedtek el a köztudatban, jelentős hírnevet hozva neki a közösségi médiában. Az aranyhajú, Disney-filmbe illő család kislányai is beálltak a sorba: édesanyjuk mintáját követve, ők
Az új kontaktlencsék fejlesztése során a látásjavítás mellett a kutatók olyan funkciókon is dolgoznak, mint a kiterjesztett valóság, az éjszakai látás, a nagyítás és kicsinyítés lehetősége, valamint a betegségek diagnosztizálása és kezelése. Ez úgy hat, mintha a Terminátor világát építenénk (reméljük, csak a kontaktlencséket illetően).
Sokan érzik úgy, ősztől nyárig szinte egyik betegség követi a másikat, ha van valamilyen fertőzés a közelükben, ők azt biztosan elkapják. Dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy mit tehetünk ilyen esetben?
Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok - derül ki az MTI által készített körképből.
Közeleg a karácsony, így meg is érkezett a norvég cég hagyományosan elgondolkodtató kisfilmje. „Mit gondolsz, meddig mehet ez így tovább?” – teszi fel indulatosan a kérdést a norvég posta idei karácsonyi reklámjának szereplője. A kisfilm látszólag egy tönkrement kapcsolatról, valójában egy sokkal fontosabb problémáról szól. A cég évek óta különlege
Megváltozik a nyugdíjkorhatár, és ez magyarok százezreit érintheti rosszul Szlovákiában. A rendelet alapján a kormány emelni szándékozik a korhatáron, a szociális biztosításról szóló törvénymódosítás 2023 januárjában lesz éles.
Megkezdte működését az Integritás Hatóság (IH), az eddig beérkezett bejelentések feldolgozása folyamatban van - közölte a hatóság. A hatóság igazgatósága november 18-án megtartotta alakuló ülését és a hatóság "a feszes törvényi határidőket teljesítve" megkezdte működését és a szakmai munkát. Az eddig beérkezett bejelentések feldolgozása folyamatban
-50 fokra egyszerűen nem lehet motort tervezni, ami előmelegítés nélkül hajlandó indulni. Régen még nem voltak elektromos előmelegítő rendszerek, de volt fa, fejsze és gyufa.
Pénteken tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak a Holtankoljak.hu értesülései szerint, így nem csak az áruházakban érhet majd kellemes meglepetés fizetéskor.
Törőcsik Marit, a Nemzet Színészét, a magyar színjátszás felejthetetlen alakját egy ország imádta. A kétszeres Kossuth-díjas művész, aki tavaly óta nincs közöttünk, ma lenne 87 esztendős.
Vásárlási kényszer, felesleges termékek vásárlása, túlköltekezés, vásárlásfüggőség, avagy ismét nyakunkon a Black Friday. A túlfogyasztást a végtelenségig pörgető időszakban még fontosabbá válik a tudatos fogyasztással kapcsolatos jó gyakorlatok kiemelése és a negatív környezeti hatások említése. A Black Friday antitéziseként létrehozott Circular M
A Család-barát műsorvezetője, Novodomszky Éva kétgyermekes édesanya, akinek a nagyobbik fia ma már 18, a kisebbik 12 éves, így egyre nagyobb mértékben tervezhető és kiszámítható az életük. A családja kicsit rendhagyó, de annál összetartóbb, szeretetteljes környezetet biztosít a fiatalok számára. A karrierje pedig meglepő újdonságokkal kecsegtet.
A portál szerint a korrekciós intézkedéseket tartalmazó csomag „kétségtelenül elég ahhoz, hogy meggyőzze a Bizottságot, de az Európai Parlamentnek nem volt elég”.