2022. november 22. kedd

nov. 22
18:54
Mészöly Géza: Még nem fogtam fel igazán, mi történt (Mandiner)
A hétfőn késő este elhunyt Mészöly Kálmán fia elmondta: folyamatosan reménykedtek a Szőke Szikla felgyógyulásában.
nov. 22
18:56
Itt a lista: tömegével semmisültek meg nyugati harci eszközök Ukrajnában (Mandiner)
Legkevesebb 2293 katonai járművet veszített el a megszállt ország a háborúban.
nov. 22
19:00
Elég a vásárlók átveréséből, sajátos Black Friday-t indított a GVH is (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal oktatóvideóval támogatja a kereskedőket a jogszerű árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatban azért, hogy a magyarok könnyebben mérlegelhessék az ígért kedvezményeket. A GVH videója szorosan kapcsolódik ahhoz a kampányhoz, amit a hivatal az idei Black Friday akciók időszakában indított a közösségi oldalán.
nov. 22
19:00
A Gazprom belengette utolsó földgázvezetékének leállítását (Infostart)
Az orosz állami gázcég azzal fenyegetőzik, hogy leállítja az Európába Ukrajnán keresztül érkező gázszállításokat. Ez más helyzetbe hozná Magyarországot is, hiszen Ukrajna felől is importálhatna gázt, de így a Török Áramlat maradna az egyetlen még aktív európai tranzitútvonal.
nov. 22
19:00
Megint meghosszabbodik a veszélyhelyzet, szabadon módosítgathat törvényeket a kormány (Adózóna)
Az Országgyűlés lehetőséget adott arra, hogy a kormány 180 nappal meghosszabbíthassa az ukrajnai háború miatt november 1-jétől harminc napra bevezetett veszélyhelyzetet. Az erről szóló előterjesztést 133 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett szavazta meg a parlament, amely a felhatalmazást bármikor visszavonhatja.
nov. 22
19:00
Történelmi megbékélést hozott a katari világbajnokság (ATV)
Katar uralkodója és Szaúd-Arábia koronahercege egymás országának sálait viselve nézte végig, ahogy Szaúd-Arábia megverte Argentínát. A gesztus jelentőségét növeli, hogy a két ország 2017-ben kis híján háborúba keveredett egymással.
nov. 22
19:00
„Hullazsákokba” bújtak a tiltakozók a Kossuth téren (Mandiner)
Az Országgyűlés kedden elfogadta a szociális gondoskodásban részt vevőkre vonatkozó rendelkezések megváltoztatását, a szavazás eredményével egyet nem értő demonstrálók fekete zsákokba bújtak.
nov. 22
19:06
Ez a hír a világbajnokságnál is fontosabb, Ronaldóról szól (Infostart)
A Manchester United labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Cristiano Ronaldóval.
nov. 22
19:06
Gombafertőzés miatt kellett amputálni a 9 éves kislány orrát, a helyreállító műtétet viszont már nem végezték el a magyar orvosok (SzMo)
A kockázatos beavatkozást végül egy detroiti sebész vállalta, aki a kislány alkarjából vett bőrszövetekkel igyekszik rekonstruálni Aliz száját és orrát.
nov. 22
19:12
Öröklés, házzaságkötés, költözés: hamarosan sokkal egyszerűbb lesz az ügyintézés (Portfolio)
Tovább egyszerűsíti és gyorsítja az ügyintézést a kormány, ugyanis az e-bejelentőn januártól az ország minden áram-, gáz-, víz- és távhőszolgáltatója felé egy helyen, online kérvényezhető a közműátírás, vagy bejelenthetők a személyes adatok változásai. Jövő év nyarától pedig a telefon-, televízió- és internetszolgáltatók is csatlakoznak az e-bejele
nov. 22
19:12
Terrorista államnak minősítette Oroszországot a NATO parlamenti közgyűlése - Mi jön ezután? (ATV)
Megerősítette híradónknak Vadai Ágnes, hogy a NATO parlamenti közgyűlése egyhangú döntéssel minősítette Oroszországot terrorista államnak. A DK-s politikus szerint a magyar kormánypárti delegáció egyetlen módosító javaslatot sem terjesztett a plenáris ülés elé, pedig erre meglett volna a lehetősége. A minősítés egyébként politikai fogalomnak tekint
nov. 22
19:12
Megérkezett a nagy terv: így venné fel Brüsszel a harcot az energiaválsággal (Mandiner)
Bemutatta új tervét az Európai Bizottság.
nov. 22
19:12
Verstappen: Nem lett volna szép, ha feltartom Leclerc-t (Racing)
Max Verstappen örült annak, hogy a csapat nem kérte meg Charles Leclerc feltartására. A holland szerint ugyanis ezzel egyáltalán nem szépen ért volna véget az idei Forma-1-es szezon. A kétszeres világbajnok magabiztosan szerezte meg idei 15. futamgyőzelmét Abu Dhabiban, amíg a csapattársának, Sergio Péreznek le kellett volna győznie a Ferrari monac
nov. 22
19:14
Robert Castel a háború állásáról: Ha Putyin és Zelenszkij nyugdíjba menne, a háború akkor is folytatódna (Mandiner)
A szakértő szerint a problémák valójában rendszerszintűek.
nov. 22
19:18
Ukrajna hadisikereket jelentett be (Infostart)
A dél-ukrajnai Mikolajiv megyében már csak három települést kell az ukrán erőknek az orosz megszállás alól felszabadítaniuk ahhoz, hogy a megye egészét visszavegye Ukrajna - közölte Vitalij Kim, a régió kormányzója.
nov. 22
19:18
Profi műhelyeknél is jobb driftautót csinált a GR86-ból a fotós (Autónavigátor)
Jobb fotóst nem is kívánhatna magának a Formula Drift amerikai versenysorozat, mint Larry Chen, aki munkáján kívül, saját szabadidejében rakott
nov. 22
19:18
Elásta magát Árpa Attilánál? A Nagy Ő nagyon kiakadt Mettára, meg is mondta neki a magáét (Promotions)
Árpa Attilát nagyon felidegesítették Metta szavai.
nov. 22
19:18
Abszurd, hogy a baloldal nem vette észre a kampányába ömlő dollármilliókat (Demokrata)
Nehezen hihető, hogy nem vették észre a dollármilliókat – mondta Hollik István.
nov. 22
19:18
Tudtad, hogy télen is szüretelhetsz málnát? (Agroinform)
Most szüretelheted a málnát, és gondoskodhatsz róla, hogy jövőre még több teremjen!
nov. 22
19:18
A budapesti karácsonyi vásár a legjobbak között végzett - Nézd meg a teljes listát! (Glamour)
Picit több, mint egy hónap és itt a karácsony! Ilyenkor az egész világ fényárban úszik, és mindannyian együtt várjuk az ünnepeket. A TikTok népe szerint Budapest adventi vására az egyik legszebb Európában.
nov. 22
19:20
Ezért ne mondj le az édesköményről, se a kertedben, se a konyhádban! (Agroinform)
A gumós édesköményből igazán finom ételek készíthetők, amelyek még az egészségünknek is nagyon jót fognak tenni!
nov. 22
19:24
Lewandowski elbénázta, unalmas döntetlen Mexikó ellen (Infostart)
A lengyel és a mexikói válogatott gól nélküli döntetlent játszott egymással kedden a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második mérkőzésén, Dohában.
nov. 22
19:24
Cristiano Ronaldo távozik (Portfolio)
A portugál csatár, Cristiano Ronaldo azonnali hatállyal távozik a Manchester Unitedtől - írja a BBC. Ronaldo távozása "közös megegyezéssel" történt azok után, hogy a többszörös aranylabdás focista keményen beleszállt egy interjú során a klubba és edzőjébe.
nov. 22
19:24
„Nemcsak siketként kell érvényesülni, hanem melegként is” (WMN)
Négy hallássérült LMBTQ-ember mesélte el szerzőnknek, milyen kihívásokkal néz szembe az, akinek olykor bizony duplán is elő kell bújni, és mi az oka annak, hogy úgy érzik: még a saját közösségükben is titkolózni kénytelenek.
nov. 22
19:24
600 kiló plusz, 300 ezer mínusz (Autószektor)
Az M0 autóúton, két bolgár honosságú autószállító sofőrjével szemben intézkedtek az elmúlt napokban az egyenruhások. Egyikük 200, a másik 360 kilogramm túlsúllyal megpakolva közlekedett, összesen 300 ezer forintos bírságot kaptak. Az intézkedő rendőrök a járműveket leparkoltatták, a sofőrök csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták út
nov. 22
19:24
Szijjártó Péter bejelentette: a Nemzetközi Űrállomásra küldenek egy magyart (Nyugati Fény)
Erre a bejelentésre vártunk!
nov. 22
19:30
Ukrán katonai sikerek Mikolajivban, katasztrófára figyelmeztettek az oroszok (HírTV)
Az Ensz arra figyelmeztetett, hogy milliók életét fenyegeti a tél a háború sújtotta országban.
nov. 22
19:30
Vízkorlátozást vezetnek be Katalóniában a szárazság miatt (444.hu)
Száraz november Spanyolország északkeleti részén.
nov. 22
19:30
Így változtatta meg a személyes kapcsolatokat a Z-generáció számára a világjárvány (Femcafe)
A digitális bennszülöttként számontartott Z-generáció számára fontosabbak a személyes kapcsolatok a koronavírus-világjárvány óta, mint előtte bármikor – derül ki az Efott fesztivál megbízásából készített felmérésekből. Az 1990-es évek közepe után született fiataloknál a sztereotípiákkal ellentétben felértékelődtek az élő, valódi találkozások, a köz
nov. 22
19:30
Cristiano Ronaldo azonnali hatállyal távozik a Manchester Unitedtől (Mandiner)
A labdarúgócsapat közös megegyezéssel szerződést bontott a sztárjátékossal.
nov. 22
19:32
Elfogatóparancsot adtak ki „KGBéla” ellen (Mandiner)
Költségvetési csalás miatt keresik a Jobbik korábbi EP-képviselőjét.
nov. 22
19:36
Családi adókedvezmény 2023: jöhet az újabb pénzeső (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén az Országgyűlésben jelentette be, hogy decemberben véglegesítik a következő évi költségvetést, és újabb családpolitikai intézkedések jönnek. Összeszedtük, mit kell tudni a családi adókedvezmények 2022-es állapotáról, azok igényléséről és összegéről, illetve mutatjuk, milyen új családi adókedvezmény jöhet
nov. 22
19:36
Cserhalmi György üzent Vidnyánszky Attilának: „A front Herszonnál húzódik. Biztos, hogy ott vagy?” (SzMo)
A Nemzeti Színház igazgatója korábban azt mondta, hogy harcos világban élünk, ő pedig nagyon a frontvonalban van.
nov. 22
19:36
Korányi Dávid beismerte: nem volt véletlen a kampányuk időzítése (Demokrata)
Ez nem pártpolitikai vagy kampánytámogatás – jelentette ki az amerikai pénzekről Korányi Dávid.
nov. 22
19:36
Perintfalvi Rita: Szóval akkor most Orbán Viktor megüzente a hazai foci-ultráknak, hogy ő is közéjük tartozik? (Mandiner)
A következő lépés bizonyára az lesz, hogy letépi magáról az adófizetőktől ellopott pénzen vásárolt drága ingét és zakóját.
nov. 22
19:36
MEKH: 86 százalékos a hazai földgáztárolók töltöttsége (Üzletem)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal november 15-i adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége 5,44 milliárd köbméter volt, ami az összkapacitás 86,02 százaléka. Az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest november 15-én 19 százalékkal több földgáz volt a tárolókban.
nov. 22
19:42
Vidám napot zárt a forint (Privátbankár)
A forint egy erősödő euróval szemben is jó napot zár, mert a jegybanki kamatdöntés és az energiaellátási zavarok sem rángatták meg.
nov. 22
19:42
Cristiano Ronaldóval szerződést bontott a Manchester United (HírTV)
A Manchester United labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Cristiano Ronaldóval.
nov. 22
19:42
A Lengyelország-Mexikó mérkőzés nyertese Argentína (Márkamonitor)
Miután nagy meglepetésre Argentína kikapott Szaúd-Arábiától, a csoport másik mérkőzésén Lengyelország és Mexikó legjobbjai léptek pályára. Az mindkettőjük számára jó hír volt, hogy a legnagyobb vetélytársnak számító argentínok pontot veszítettek, ám az igazi örörmrö csak a saját győzelmük jelenthette.    Az első félidő – finoman szólva – nagy takti
nov. 22
19:48
Wagner Péter: a halálos ítélet talán túlzás lenne az iráni focistákra (Infostart)
Az iráni televízió hétfőn megszakította az Anglia–Irán világbajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítését, mert a meccs előtt az iráni játékosok nem énekelték országuk himnuszát. Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a focisták részéről ez egyfajta morális kiállás volt az iráni tüntetők mellett, ugyanakkor nem kizárt, ho
nov. 22
19:48
Fontos megállapodást kötöttek Párizsban: a németek összefognak a franciákkal Amerika ellen (Portfolio)
Franciaország és Németország szeretné felgyorsítani a közös ipari programját az amerikai klímavédelmi csomaggal szemben  - jelentette be kedden Párizsban Bruno Le Maire francia és Robert Habeck német gazdasági miniszter.
nov. 22
19:48
A drágulás tartja életben a magyar lízingpiacot: egyre kevesebben vesznek fel ilyen hitelt (Pénzcentrum)
A Magyar Lízingszövetség idei harmadik negyedéves jelentése beigazolta a korábbi piaci prognózisokat. Bár az új finanszírozás 596 milliárd forintot tett ki, amely 16%-kal volt magasabb 2021 azonos időszakához képest, ezzel párhuzamosan, a tartósan kedvezőtlen gazdasági környezet hatására a szerződések száma 14%-kal csökkent.
nov. 22
19:48
Megható beszélgetés zajlott Harry herceg és Elton John között Diána hercegnéről (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg és Meghan Markle virtuálisan ugyan, de megjelentek Elton John búcsúturnéján. A szívhez szóló üzenetben a pár személyes hangvételű üzenettel köszöntötte az énekest, amelyben a családjukkal, valamint Harry herceg édesanyjával, Diána hercegnével való barátságáról beszélt.
nov. 22
19:54
Ál-Macron csörgött rá a lengyel miniszterelnökre (Menedzsment Fórum)
Valószínűleg márciusig áramszünetekre számíthat Ukrajna, amely újabb EU-s segélyt kap, a német kancellár számít az ukrajnai helyzet eszkalálódására. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
nov. 22
19:54
Az erjesztett italért mentek, helyette 24 mattrészeg elefántot találtak (Agroinform)
Teljesen részegre itta magát 24 elefánt, majd mély álomban hevertek egymás hegyén-hátán.
nov. 22
19:54
Csökkentené a Gazprom az Európába érkező gáz mennyiségét (444.hu)
Azzal vádolják az ukránokat, hogy ellopták a Moldovának szánt mennyiséget.
nov. 22
19:54
Halálbüntetést kaphatnak iráni focisták amiatt, ahogy a vb-mérkőzést megelőzően viselkedtek (Promotions)
Bátor tett a focisták részéről.
nov. 22
19:54
Novák Katalin kárpátaljai gyerekeket fogadott a Sándor-palotában (Demokrata)
A háború miatt döntöttek úgy, hogy az idei adománygyűjtéssel egy kárpátaljai gyermekotthonnak segítsenek.
nov. 22
19:54
Putyin Fidel Castro-szobrot avatott Moszkvában (Demokrata)
Az orosz államfő a kubai elnök társaságában a huszadik század egyik legragyogóbb és legkarizmatikusabb vezetőjének nevezte Fidel Castrót.
nov. 22
20:00
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit (ProfitLine)
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a kesztölci Erika Cukrászdáé lett az év diós bejglije, a szegedi Reök Kézműves Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a balatongyöröki Promenád Kávéház pekándiós, karamellizált almás bejglije nyert.

Keresés