A nyilvánosság elől teljesen elzárva mondta ki a boldogító igent Joe Biden, amerikai elnök legidősebb unokája, Naomi Biden a Fehér Ház birtokán. Nem sokan mondhatják ez ezt magukról, ugyanis eddig csupán 18 alkalommal rendeztek esküvői szertartást a rezidencián.
Úgy tűnik, hogy a Mercedesnél való szerepvállalás feltehetően a következő lépése a Haastól elbocsátott Mick Schumacher számára. Günther Steiner csapatfőnök szerint a Haasnak szüksége van Schumacher 2023-as utódjának, Nico Hülkenbergnek a tapasztalatára, miután Daniel Ricciardo iránt is érdeklődött korábban, de ez elmúlt. Így fogalmazott nevetve Ste
Ha vasárnap, akkor Cifra Palota! A Műpa sokszínű családi sorozata egész délelőtt inspiráló kulturális környezetben, kreatív és művészeti programokkal várja a kicsiket és nagyokat az épület minden szegletében.
Bukarest eddig 70 millió eurót fordított ukrajnaiak ellátására sok élősködő papíron több száz bajbajutott után járó állami támogatást vett fel, eljárást indítottak a hatóságok.
Magyarország 2015 óta őrzi a déli határt, ennek összköltsége elérte az 1,6 milliárd eurót, ennek 1 százalékát térítette meg eddig az EU – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-ben.
„Mi az, nem tudjuk, hogyan kell félbevágni egy zsemlét, és beletömni egy darab húst, egy kis krumplit és salátát? Istenem, ki eszik ilyet valójában?” – tette fel a logikus kérdést a belarusz elnök.
A magyarországi német vállalatok üzleti bizalma a 2008-2009-es pénzügyi válság óta nem látott mélypontra esett vissza - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) 2022. őszi konjunktúrajelentéséből.
A román építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,9 százalékkal nőtt az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Katar egy közel-keleti arab emírség a Perzsa-öbölbe nyúló Katari-félszigeten. Területe Magyarországénak kb. a kilencede. A volt brit protektorátus 1971 óta független. A világ egyik legnagyobb kőolaj- és földgázkészletével rendelkezik,
A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, melyet demográfiai adatok és előrejelzések sokasága támaszt alá. Alig több, mint 30 év múlva 2 fő aktív korú magyar lakosra 1 fő 65 évnél idősebb, nyugdíjas korú ember jut majd.
Januártól megszűnik a helyi iparűzési adókedvezmény, és emelkedik a tíz éve változatlan építményadó Kecskeméten; a lakosságot továbbra sem terheli semmilyen helyi adó - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Sokan érzik úgy, ősztől nyárig szinte egyik betegség követi a másikat, ha van valamilyen fertőzés a közelükben, ők azt biztosan elkapják. Dr. Kádár János immunológust, az Immunközpont főorvosát arról kérdeztük, hogy mit tehetünk ilyen esetben?
A Bosch tovább folytatja a digitális átalakulást. A technológiák és szolgáltatások szállítója 2025-ig tízmilliárd eurót fordít digitalizációra és hálózatba kapcsolásra. Ennek kétharmadát ígéretes új technológiák fejlesztésére és bővítésére szánja, különös tekintettel a hosszú távú fenntarthatóságra, valamint a mobilitás és az Ipar 4.0 megoldásaira.
A szabványos gépelemeket gyártó norelem bővítette a gép- és berendezésgyártáshoz kifejlesztett szorítógyűrűk választékát, hogy folyamatos biztonságot és optimumot kínáljon a gép- és berendezésgyártásban. A gyűrűket tengelyek rögzítésére használják, de használhatók fix ütközőkként vagy rögzítőeszközként is. A szorítógyűrűk választéka három termékből
180 fokos fordulatot vesz Brazília klímaváltozáshoz való hozzáállása: az új elnök, Lula az ENSZ klímakonferenciáján fogadta meg, hogy felszámolja az erdőirtást. Az elmúlt majdnem négy évben, Jair Bolsonaro elnöksége alatt Brazília, ez az elképesztő természeti kincsekkel rendelkező ország, a környezetvédelem helyett az illegális erdőirtás megtűrésér
A fűtési szezonban nem árt néhány szót ejteni a lakás ideális hőmérsékletéről, a megfelelő páratartalomról. Természetesen nem mindegy, hogy milyen helyiségekről és a család mely tagjairól van szó. Más ugyanis az optimális levegőminőség a nappali, illetve a hálószoba, vagy egy idősebb és egy fiatalabb családtag esetén.
Elérkezett az X-Faktor 11. évadának 5. élő show-ja, ami egyben a döntő is. Ma végre kiderül, ki nyeri a tehetségkutató idei, minden eddiginél fiatalabb versenyzőket felvonultató évadát.
A növekvő mamutagyar kereskedelem tartja fent az elefántagyar iránti igényeket - tárta november elején a Gerinces Őslénytani Társaság (Society of Vertebrate Paleontology, SVP) elé Andy Huynh, aki az ázsiai illegális vadkereskedelmi hálózatok felgöngyölítésén dolgozik az ENSZ-el és az Interpollal.
Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a hazai (főként nagy)vállalatok többsége CSR-tevékenységre a következő évben a gazdasági válság ellenére is, és szintén a többség úgy gondolja, hogy a társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility, CSR) szerepe nőni fog a cégek életében a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös kutatá
Jelenlegi formájában a húsipar nem fenntartható, és mind a földterületek pusztulásában, így például az esőerdők méretének csökkenésében, mind pedig a klímaválságban komoly szerepe van annak, hogy több milliárd ember eszik húst.