A 43. naptári héten nemcsak nálunk, de Dél-Spanyolországban is októberhez nem illő hőmérsékleteket mértek; ennek megfelelően Almeríában nagyban szedik a zöldséget a fóliákban, de legalábbis hamarosan beérnek az első termések mindenütt. Az európai felvevőpiacokon viszont nem várják tárt karokkal a nagy mennyiséget.
Negatívra rontotta az eddigi stabilról a magyar bankszektor kilátásait a Moody's Investors Service. A cég rontotta a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzést is, jövőre a korábbi 3 helyett már csak 0,8 százalékos GDP-növekedést várnak. Az infláció szerintük jövő decemberre 6,3 százalékra lassulhat.
A legújabb InfluenceAIR Podcast adásában egy igen megosztó témát jártak körbe; a gyermekek helyzetét az influencerek világában. A mai gyerekeket nem véletlenül nevezzük digitális bennszülötteknek, hiszen születésüktől kezdve jelen vannak az életükben a digitális technológiák – számítógép, internet, videójáték, okostelefon… stb.„Mivel számukra ezek
Sokan nem számolnak a háborúk legfontosabb kérdésével, a Napóleon szerint a fizikait háromszorosan felülmúló morális, szellemi szemponttal. A történelmet vizsgálva következtethetünk a mai háborúk lehetséges lezárásaira is.
Már lassan 30 éve, hogy a Jóbarátok első része elstartolt, majd milliók szerették meg a sorozatot, amely mindig mosolyt csalt a nézők arcára. A benne szereplő színészek a mai napig hihetetlen népszerűségnek örvendenek. A világ legnépszerűbb szitkomában Ross Gellert alakító David Schwimmer ma ünnepli az 56. születésnapját, így összeállítottunk egy k
A magyar irodalom, a tudomány, az oktatás és köznevelés, valamint a színház-, film- és táncművészet területén adták az idei Somogy megyei Prima díjakat.
Tavaly tavasszal lett rádiótulajdonos a felcsúti vállalkozó egyik bizalmasa, Sakalj Ferenc, akinek megjelenése után a cég gazdálkodása nagy lendületet vett.
“Nem lakom rezidenciában, nem ön fizeti az én rezsiköltségemet, a lakásomat”. A magánlakásában lakik, ott úgy él a feleségével, ahogy akar - mondta Orbán Viktor a parlamentben a Momentum képviselőjének.
Egy évvel azután, hogy beütött a medvepiac, a kripto-ökoszisztéma egyes részei mostanra, 2022 harmadik negyedévére a fellendülés jeleit kezdik mutatni. A DappRadar által, a BNB Chain-ről készült harmadik negyedéves elemzéseben a kereskedelmi volumenek és a DeFi jelentős növekedéséről olvashatunk, ezzel együtt az NFT kereskedés továbbra is esik. TV
A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. Most azért is különösen érdekes ez, mert a jelenlegi gazdaság helyzet egyáltalán nem garantálja, hogy valamennyi ma elérhető kedvezménnyel találkozni fogunk a következő évben is. A Bank
Amikor víz csorgott le Jézus Krisztus szobráról egy mumbai katolikus templomban, a helyiek gyorsan csodát kiáltottak. Talán egy kicsit túl korán is, ugyanis kiderült, hogy a folyadék szennyvíz volt, a felfedezőt börtönbe akarták zárni.
Az időgépet ugyan még nem találták fel, de egyre többet hallani például űrturizmusról, emberi szervek újranövesztéséről, robotok elterjedéséről. Merre tart a technológia fejlődése? Kik a ma innovátorai? Jó kezekben a jövőnk? Erről szól idén az MVM Future Talks, Magyarország legnagyobb energetikai vállalatának nagyszabású online, élő talk show-ja. A
A Fed a mai kamatdöntő ülésen várhatóan ismét nagy lendülettel, 75 bázisponttal folytatja az inflációs harcot, miközben fokozza a vitát arról, hogy mikor térjen át a kisebb kamatemelésekre, hogy megóvja a világ legnagyobb gazdaságát a visszaeséstől. A hangsúly ezért nem is a döntésen, hanem a sajtótájékoztatón lesz.
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a G7 országok és az Európai Unió orosz olajexportra vonatkozó új szankciói visszafogott hatást gyakorolnak majd az árfolyamokra, mivel Oroszországnak valószínűleg sikerül nagyrészt kelet felé átirányítani a szállításokat.
A szemünk nemcsak abban segít nekünk, hogy lássuk a körülöttünk lévő világot, de maga a szerv is sok mindenről árulkodhat, a szemvizsgálat gyakran felfedhet mögöttes egészségügyi problémákat.
Adatvédelmi eljárást indított az Országos Kórházi Főigazgatósággal szemben a független európai parlamenti képviselő, miután az intézmény nem volt hajlandó megindokolni egy hárommilliárd forint értékű Covid-teszt-beszerzés kapcsán, hogy miért az adott beszállítócég mellett döntött.
A MOHOSZ legfőbb döntéshozó szervezete, a Választmány 2022. október 28-án egyhangú döntésével elfogadta a horgászokat terhelő 2023. évi központi díjak és árak meghatározását, illetve a horgászszervezetek saját jogon történő árképzésének horgászszövetségi irányelveit.
Az Iq-tesztek sokszor nagyon hosszúak és nagyon bonyolultak, azonban ezzel a rövid teszttel gyorsan tudod tesztelni a tudásod. A világ legrövidebb Iq-tesztje, de legalábbis az egyik A gyakran a világ legrövidebb Iq-tesztjének tartott teszt mindössze három kérdést tartalmaz, de ez ne tévesszen meg senkit. Ugyan elég egyszerűnek tűnhet, mégis csak a
Szeptemberben véglegesítették az Európai Unió kriptoeszközök piacairól (Markets in Crypto Assets, röviden MiCA) szóló törvényjavaslatát. Az Európai Parlament tisztviselői októberben szavaztak a jogszabálytervezet mellett, és még egy utolsó szavazásra lesz szükség az életbe lépéshez. Az átfogó törvénytervezet a stabilcointól kezdve a bányászaton át
Az Egyesült Királyság továbbra sem ismeri el, hogy brit szakemberek bevonásával követték el az ukránok a dróntámadást múlt héten a Krím-félsziget kikötőjében, ezért a Kreml úgy döntött, hamarosan beidézi Deborah Bronnert, az Egyesült Királyság oroszországi nagykövetét.
Ingatlanvásárlás esetén az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy régi vagy új építésűre essen a választás. Mindkét lehetőség mellett felsorakoztathatók érvek és ellenérvek is. A régi ingatlanok általában kedvezőbb árúak, vannak, akik a patinás hangulatot keresik bennük. Lássuk, mire érdemes figyelni egy régi ingatlan megvásárlásakor!