Minden évben szoros a verseny az ügynökségek között, hogy kiérdemeljék a szakma legjobbjának járó elismerést. A kiválóság, a kreativitás és a hatékonyság csak néhány olyan kulcsszó, amelyek jól jellemeznek egy marketing és rendezvényszervezés területén is eredményes ügynökséget. Ugyanezeket az értékeket vallja a nemzetközi szinten ügynökségi Oscar-
Helikopterrel cikáztak körülöttük, és a nemzetközi sajtó figyelmét is magukra vonzotta az a magyar – főként asszonyokból álló – emigráns csoport, amely több mint hatvan évvel ezelőtt elfoglalta a New York-i Szabadság-szobrot. Az akció mindössze fél óráig tartott, ám az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leveréséről az egész világ elkezdett b
Az ukrajnai háború kezdete óta Szerbia folytatja a korábbi, katonai semlegességre és a különböző nagyhatalmak közötti egyensúlyozásra épülő külpolitikáját - olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének legújabb elemzésében. Az InfoRádióban az egyik szerző, Holka Aranka, az egyetem külső munkatársa beszélt.
Orbán Viktor – a szokásoknak megfelelően – péntek reggel interjút adott a Kossuth rádióban, ahol az országot érintő aktuális ügyekről beszélt, például az orosz–ukrán háborúról, a szankciókról, továbbá a baloldal által Amerikából kapott pénzügyi támogatásról.
A nézők Petra és Bazsi, illetve Kitty és Aidan párosának szavaztak bizalmat a Money or Love műsorában, így Áginak és Bencének kellett távoznia a játékból.
Elég sűrű napjai lehetnek most Tóth Andinak, ugyanis visszatér a Dancing with the Stars című műsorba, mindezt természetesen nem egyedül teszi, hanem Andrei Mangra oldalán.
Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Kossuth Rádió reggeli műsorában, a miniszterelnök fontosabb kijelentéseiről ebben a cikkünkben percről percre számolunk be.
Ha Európa továbbra is úgy tekint magára, mint aki benne van ebben a háborúban, egyre erősebben vonódik be a konfliktusba, és egyre kevésbé vagyunk biztonságban - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában péntek reggel. Orbán Viktor hangsúlyozta: szerinte inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség. De beszélt ar
A kormányfő szerint Magyarország sosem támogatta a szankciókat és sosem szavazta meg őket, amikor csak lehetett, mentességet harcolt ki – a 9. szankciós csomag esetén is ugyanezt fogja tenni.
Ha Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Kossuth Rádió reggeli műsorában, a miniszterelnök fontosabb kijelentéseiről ebben a cikkünkben percről percre számolunk be.
Folytatódik az oktatás helyzetének és a tanárok bérének rendezését követelő demonstráció-sorozat: a pedagógusok újabb országos sztrájkot hirdettek, ismét élőlánccal indult a reggel (Budapesten és több vidéki helyszínen is), délután pedig az Egységes Diákfront szervezésében tüntetnek majd Budapesten.
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában a orosz-ukrán háború kapcsán kifejtette: a szabály az, ha háború van a szomszédodban, te sem érezheted magad biztonságban. Szerinte Európa és vele Magyarország csúszik bele a háborúba. Kijelentette azt is, hogy ha lesz kilencedik szankciós csomag, akkor az atomenergia kérdésében mentességet f
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban többek között arról beszélt, mit lehet tudni a Lengyelországban kedden becsapódott rakétáról, hogy áll az ország energiaellátása és Palkovics László milyen új pozíciót tölt majd be a kormányban.
Változékony lesz az idő a hétvégén, többfelé várható eső, zápor, az északi hegyekben havazás. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +4 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet
Sorban jöttek a nehézségek Miksa életében, de a kisfiú minden akadályt legyőzött. Az orvosok szerint minden adott, hogy idővel beszélni és járni tudjon, a szülők most ezekhez a fejlesztésekhez kérnek segítséget.
Daniel Cracknell a grove-i székhelyű Williams Forma-1-es csapat prototípus- és tesztelő részlegének gyakornoka volt, azonban egy motorbalesetet követően vesztette életét. A 20 éves fiatalember halálát a Williams-csapat “tragikusnak” nevezte. A Williams F1 megerősítette, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon a versenycsapat a pálya mellett fekete karszalagot
A miniszterelnök terjedelmes interjút adott péntek reggel a Kossuth rádiónak. Véleménye szerint Európa "lépésről lépésre csúszik bele a háborúba", ebben a háborús, szankciós helyzetben pedig egy miniszterelnök két dolgot tehet. Palkovics Lászlótól egy kérése volt, amire a lemondott miniszter igent is mondott.
Ma reggel az ázsiai piacokon esés látszik, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában azonban mérsékelt emelkedéssel, Amerikában pedig kisebb mínuszban indulhat a nap a tőzsdéken. Külföldről a mai napon nem várhatóak fontosabb gazdasági események, idehaza azonban ma reggel megismerhetjük a devizatartalék októberi alakulását.