Komoly, keresztény és konzervatív: Mike Pence-ről egyre többen gondolják, hogy elindul Trump mellett az amerikai elnökjelöltségért. Maga a volt alelnök még finoman tapogatózik, de mit szólnak ehhez a párt pénzügyi támogatói, tisztségviselői, szavazói – és mit mond majd erre Trump?
Különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 28 éves férfival és hét társával, köztük két ügyvéddel szemben. Az elkövetők úgynevezett számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcí
Épp lesett az első hó, a mostani 3-4 órás áramszünetek után télen 10 órásokra számítanak – mondja az InfoRádiónak egy ötven éve ott élő magyar. A 71 éves Magyar Árpád István festő-restaurátor következő kiállítása éppen pénteken nyílik meg a háború sújtotta Ukrajna fővárosában.
December 8-án 17:30-kor Portfolio Signature Online Klubeseményt szervezünk előfizetőink számára. Az év vége felé közeledve számba vesszük a legfontosabb makrogazdasági folyamatokat, globális eseményeket és azok várható következményeit, hogy referenciapontokat adjunk magánbefektető olvasóink, előfizetőink számára a következő időszak tekintetében. Mi
Gyermekbántalmazással, nemi erőszakkal és csalással vádolják a 66 éves férfit, aki iszlám prédikációkat tartott félmeztelen, fürdőruhás nők társaságában.
Az év első felében még kitartott a hazai lakásszektor növekedése, de már egyértelműen látszanak a ciklusforduló jelei - közölte az OTP Ingatlanpont ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
A brit gazdaság már recesszióban van, és a jövő év egészében is valószínűleg visszaesik a teljesítménye - mondta csütörtökön Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy a 2023 utáni években ismét növekedés várható.
A rendőrség fedélzeti kamerája rögzítette, hogy mi történt amikor rendőrökre lőttek a menekülő embercsempészek az M5-ös autópályán. Nem könnyű a felvételt nézni, az egyik fiatal őrmester elmesélte, hogy a családja jutott eszébe, amikor elsüvítettek a golyók. "Szeretném még látni anyukám..." – mondta.
Viccelődik és töretlenül hisz a felépülésében a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina. Az Operettszínházban a teljes magyar táncművész-társadalom összefogásával jótékonysági gálaesetet szerveznek december 5-re a művésznő megsegítésére.
A Lengyelországot ért rakétabecsapódás után sem kell attól tartanunk, hogy Magyarországot az orosz-ukrán háború hasonló módon fenyegetné, ám 1991-ben egy Somogy megyei város lakói testközelből élték át a délszláv háború pusztítását. Lakóházat és temetőt is találat ért, személyi sérülés nem történt, de két kutya életét követelte Barcs bombázása.
Rekordszintre emelkedett a foglalkoztatottság Németországban a harmadik negyedévben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint.
Trump eltökéltsége, hogy újra indul az elnökválasztáson, a Republikánus Pártot a szakadék szélére sodorhatja. A republikánus szavazók mintegy felének megingathatatlan lojalitását élvezve Trump minden bizonnyal egy „utánam az Özönvíz” típusú ultimátumot fog a párt elé terjeszteni: jelöljetek ki engem, vagy kockáztassátok a pusztulásotokat. Káncz Csa
Az Izrael és Magyarország közötti szoros együttműködés alapját a függetlenséggel, a biztonsággal és a nemzeti identitással kapcsolatos azonos felfogás adja – közölte Novák Katalin, hozzáfűzve, beszéltek a közel-keleti térség és az orosz–ukrán háború kihívásairól, valamint arról, „mit tehetünk a mielőbbi béke érdekében”.
Biztos benne Carlos Sainz, hogy több olyan eset is volt az elmúlt években, melyeknél versenyzők szándékosan idéztek elő piros zászlót. Sürgetné a büntetés bevezetését.
Az önbizalmunkhoz és önbecsülésünkhöz az is hozzátartozik, hogy mennyire merünk szabadon és nyíltan mosolyogni, akár idegenek előtt is. A szép mosoly elengedhetetlen tartozéka pedig a hófehér, hibátlan fogsor is. Sokan pont azért kerülik a felhőtlen nevetést, mert az elszíneződött, sárgult, beszürkült fogak manapság ápolatlanságról, hanyagságról ár
2022-től már Zoomon is fogadja a hívásokat a digitális világban egyre jártasabb Mikulás: a szülők és nagyszülők közreműködésével a gyerekek idéntől akár négyszemközt beszélgethetnek a nagyszakállúval, aki minden kérdésükre készséggel válaszol majd. Az eszakisark.hu által szervezett titokzatos online találkozók azon túl, hogy nem ijesztőek a legkise
Az istenített előd árnyékában egy ismeretlen edző kellett hozzá, hogy Argentínában belássák, Messi nem Maradona, és végre reális eséllyel vegyék célba a vébéálmot.
Ördög Nóra és Nánási Pál a Nánázsia videójában mondták el, a lassan 10 éves Mici nem eszik húst. A sztárpár hozzátette, ennek már voltak előjelei, a kislány többször jelezte, hogy nem enne állatot.